Isten örök jelen – Tabernákulumot helyeztek el a kaposvári ökumenikus kórházkápolnában

Isten örök jelen – Tabernákulumot helyeztek el a kaposvári ökumenikus kórházkápolnában

Varga László kaposvári megyéspüspök október 21-én szentmise keretében megáldotta a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház kápolnájában újonnan elhelyezett tabernákulumot. A diófából készült szentségtartó – melyet Simon András grafikusművész Irgalmasság című grafikája díszít – Sárközi Béla állandó diakónus alkotása.

Az ökumenikus kórházkápolna továbbra is egy nyitott, felekezeti hovatartozástól függetlenül befogadó hely az intézményben. A kórháznak vigaszt, bátorítást, megnyugvást és reménységet adó helye – fogalmazott Magyar Lóránt állandó diakónus, kórházlelkész a tabernákulum megáldásakor bemutatott szentmise elején.

Ha erre járunk, térjünk be, keressük a békét, mert az isteni kegyelem jelen van, s ettől kezdve már az Úr Jézus Krisztus eucharisztikus jelenlétében is találkozhatunk vele – buzdított az állandó diakónus.

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” – idézte János evangéliumát prédikációja elején Varga László. – Nekünk, katolikusoknak az Eucharisztia, az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztus ennek a szeretetnek a szentsége és kézzelfoghatóvá tétele.

Ez már a kezdetek Egyházában is így volt, nagy becsben tartottuk az Eucharisztiát, vittük a betegeknek, szenvedőknek, haldoklóknak, mert meg akartuk erősíteni őket Krisztus valóságos jelenlétével. A kórházban ez különösen is aktuális, hiszen itt sokan szenvednek, és szükségük van a szeretet szentségében jelen lévő Krisztusra.

Hírdetés

A püspök hozzátette: nagyon örülök, hogy megvalósult ez a vágy, s hogy megáldhatom ezt a tabernákulumot, ahol ezt az állandó jelenlétet lehet ünnepelni, hiszen Isten örök jelen. Igaz, hogy ő mindenhol jelen van, ahogyan a víz a földben, azonban csak a kutaknál, forrásoknál tudunk meríteni belőle.

Ő annyira szeret bennünket, hogy sokféle forrást, találkozási lehetőséget biztosított számunkra, ahol jelenlétéből meríthetünk. Ezek közé tartozik az örök életet adó ige; a szeretetközösség, mert ha ketten vagy hárman összejönnek az ő nevében, akkor ő ott van; minden szenvedő és beteg testvérünk, mert amit egynek közülük teszünk, azt a köztünk jelen lévő Jézusnak tesszük; s ezek közé tartozik az Eucharisztia is, amiről maga Jézus mondta, hogy „ez az én testem”.

Ez a jelenlét a szeretet szentsége. Aki szeret valakit, az ott akar lenni azzal, akit szeret. Isten nagyon szeret bennünket, és ott akar lenni velünk, ahol mi vagyunk, s kézzelfoghatóvá akarja tenni szeretetét a jelenlétével. Adjunk hálát ezért az ajándékért, s időzzünk ebben a jelenlétben – fogalmazott a főpásztor prédikációjában, majd megáldotta a tabernákulumot.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »