Október 21-én, kedden este Székely János szombathelyi megyéspüspökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnökével beszélgetett Rónaszéki János Mit üzen a Biblia? címmel Budapesten, az egyéves fennállását ünneplő Café Francescóban. A főpásztor gyermekkora meghatározó élményeit is megosztotta a nagyszámú hallgatósággal.
Rónaszéki János elsőként arra kérte a püspököt, mutassa be élete legfontosabb pontjait. Székely János elmondta, hogy apai ágon sváb eredetű a családja. Schäffer volt a családnevük, amelyet 1899-ben magyarosítottak, méghozzá úgy, hogy több nevet betettek egy kalapba, amiből egy négyéves kislány ezt húzta ki. Apai oldalról szerb őse is van a főpásztornak, anyai oldalról pedig cseh gyökerű a család; ortodox felmenőről is tud, aki katolikus lányt vett feleségül.
Édesapja egyszer kiválasztotta a testvérei közül őt, a nyolcéves gyereket, és elvitte egy gyermekbénulás miatt eltorzult testű rokonhoz, aki vastüdővel élt. Néhány év múlva a hittanosokkal látogatni kezdték a többi gyermekbénulásban szenvedő beteget. „Rájöttem: a legfontosabb az életben, hogy szeressek, adjak.” Édesanyja a rengeteg munka mellett mindennap ment szentmisére. „A mise második felét mindig végigtérdelte. Megértettem, hogy a családunk békéje az ő erős hitén és szeretetén nyugszik.
Kisgyermekként vitték el a szülei a Tövis utcai ferences templomba, ahol rögtön ministrálni kezdett. „A hófehér ruha, az oltár közelsége, a tabernákulum elvarázsolt. Nem értettem a miséből semmit, de tudtam: a templom csoda hely. Grácián atya nehezen mozgott már, de egyszer csak lekuporodott mellém, és elkezdte bekötni a cipőfűzőmet – nekem, az ötéves gyereknek.” Kitörölhetetlenül beleégett az emlékezetébe az is, amikor a kántornő, a kármelita fogadalmas „orgonás Mária” egyik hétköznap este minden villanyt eloltott, és azt mondta a gyerekeknek: „Jézus itt van, mindannyian szólhatunk hozzá.”
A papi elhívásáról is meglepő dolgokat osztott meg Székely János püspök. „Hétéves lehettem, amikor az állatkertben sétáltunk. Az unokahúgommal toltuk babakocsiban egy másik unokatestvéremet. Németül beszélgettünk, mert édesanyám öccse ’56-os műegyetemista diák volt, aki Ausztriába, majd Németországba került, s végül német felesége lett.
Ez a vágy olyan volt számára, mint egy óriási vonzás, ami betöltötte a lelkét.
Tizennégy éves korában kisebbik bátyjával a Margit körúti templomba kezdtek gitáros misére járni, ahol kialakult egy 50-60 fős hittancsoport. „Betegeket látogattunk, vak nénit, hajléktalant segítettünk. A csoportunkból csak az én korosztályomból három pap és két nővér lett. Gordos Gáspár OFM vezetett minket. Mindig idézett az Ószövetségből, és kérdezte, ki tudja, melyik könyvből. Általában nem tudta senki.
Elhatároztam, hogy kiművelem magam benne” – idézte fel Székely János. Így aztán nyáron a Balaton partján kiült egy jegenyefa alá a bibliájával, és szinte egész nap azt olvasta.
„Tanácsolnám a fiataloknak, vegyék a kezükbe a forrást. Ne csak halljatok róla, engedjétek, hogy megérintsen.
Az érti a Bibliát, aki ezt a tüzet, jelenlétet érzi. Az emberi történelemre semmi nagyobb hatást nem gyakorolt, mint a Biblia. Az egy Isten szól benne.”
Székely János érettségi után jelentkezett papnak. „Ez az én titkom volt, édesanyám sejtette. Édesapámnál úgy intéztem, hogy előbb küldtem el a levelet a szemináriumba, és utána mondtam el neki. Azt mondta: Rendben van, de ha már pap leszel, akkor jó pap legyél.”
A szeminárium megkezdése előtt a Marcaliban töltött katonai szolgálaton kezdett el héberül tanulni egy református lelkésznövendéktől. Az Esztergomba, majd Budapestre került papnövendék harmadéves korában Gyürki László és Tarjányi Zoltán prefektus atya segítségével egy betlehemi ösztöndíj-lehetőséghez jutott, melyet elsősorban lengyeleknek szántak, de „lengyel–magyar két jó barát” alapon a négyből egy fő magyar lett: ő.
A szentföldi jelenlét mélyen megérintette, és abban is segítette, hogy megértse a közép-európai és a közel-keleti ember gondolkodása közti különbségeket. Átélte a palesztin és zsidó nép drámáját is, a történelmi sebek meggyógyításának nehézségét.
Rónaszéki János kérdésére, hogy a mai ember számára hogyan válhat a távolinak tűnő Biblia az Isten üzenetévé, a püspök Mark Twaint idézte: „a Bibliában soha nem az zavart, amit nem értek, hanem mindig az, amit értek”.
A Biblia lényegét értjük, csak nagyon messze vagyunk attól, hogy aszerint éljünk – mondta Székely János. – Bátran olvassuk a legnehezebb részeit is, ne azzal foglalkozzunk, amit nem értünk! A Biblia szíve Isten szeretete. A Biblia nem modern, nem is idejétmúlt, hanem örök, ezért ma is döbbenetesen szíven talál.”
A Szentírás szavainak a mindennapi életünkbe való becsempészéhez több utat is ajánlott a püspök: egyrészt érdemes egy könyvcsoportot akár egyben elolvasni, vagy elmélkedés közben elővenni az evangéliumot, elképzelni Jézust és minden apró részletet; majd azt is, ahogyan Jézus odalép hozzánk, és nekünk mondja mindezt, minket kérdez.
Az elmélkedés végén próbálok neki válaszolni.” A Szentírás szavainak elmélyítéséhez ajánlotta még a kommentárok olvasását is.
Az egység és testvériség volt a következő téma: Hogyan tud a Biblia, a vallásközi párbeszéd egybegyűjteni, és nem szétválasztani?
Székely János rámutatott, a vallásokat sajnos használják fanatizálásra, előítéletek igazolására is. De ha a vallás mélyéről merítünk, ott tiszta víz van, amely a háború, a gyűlölet tüzét eloltja. Nem mindegy az sem, mi a vallás lényege. Az iszlám és a kereszténység között nagy a különbség annak ellenére, hogy az Ószövetségben rengeteg erőszak és szörnyűség van, ahogyan a muszlim hagyományban is. A kereszténység középpontja ugyanakkor kristálytiszta: Jézus és a szeretete. Az iszlám esetében nem könnyű ilyen tiszta középpontot találni, hiszen Mohamed élete nem példaszerű. „A legtöbb muszlim nem fanatikus, erőszakos, hanem szelíd, szereti a családját.
– hangsúlyozta a püspök, majd hozzátette: Ferenc pápa egyik legfőbb szándéka az volt, hogy előcsalogassa az iszlámból a legjobbat. Ennek csúcspontjaként Abu-Dzabiban a kairói iszlám iskola vezető főmuftija aláírta, hogy soha hiteles vallásból erőszak nem fakadhat.
Sokan azt gondolják, a Bibliát a protestánsok tartják nagyon fontosnak, mintha a katolikusoknak nem lenne annyira az – folytatta Székely János. – A reformáció után elindult egyfajta egyoldalúsodás mind a protestáns, mind a katolikus oldalon a különbségek hangsúlyozásával. A 20. század elején, észrevéve a túlzásokat, elindult egy egymás felé nyitó folyamat. A II. Vatikáni Zsinat újra felfedezte a protestáns egyházakban élő, valaha volt katolikus értékeket, például a népnyelven való misézést, a világiak apostoli küldetését és a Bibliát. Ugyanakkor a protestánsok számára is egyre fontosabbá vált a liturgia és a szentségek, az Istennek szentelt élet. „Mai világunkban a Biblia nem elválaszt egy reformátust, evangélikust vagy katolikust, hanem összeköt” – tette hozzá a püspök.
A társadalom megváltozásával eljutottunk odáig, hogy sok helyen nem idézhető a Szentírás. A mai világban hogyan tudjuk megélni a hitünket? – merült fel a következő kérdés.
Székely János sorra vette azokat a jelenségeket, melyek arra utalnak, hogy az európai kultúra válságban van, a nyugati ember távolodik a forrástól. Ezek egy mélyebb egzisztenciális űrre vezethetők vissza: nincs értéke az odaadott és továbbadott, ingyen, ajándékként kapott életnek. „Az ember azt gondolja, a szabadság a valóságtól elszakadó pillanatnyi önkény; bármit megtehetek, amit akarok, ha másnak az nem árt. De nem látja, hogy a világba bele lenne ültetve egy csodálatos rend, és az emberi szabadság e mentén tudna kibontakozni.”
A beszélgetés végén a hallgatóság kérdéseket intézett Székely Jánoshoz, többek között azt is, hogy ha csak egyetlen egy üzenete lehetne a magyar hívőknek, mi lenne az.
„Egyházunk és általa a nemzetünk és a világ megújulása benned kezdődik – válaszolta a püspök. – Ragyogó családok kellenének, ahol természetes a hűség, az otthoni közös ima, a gyermekáldás elfogadása. Fiatalokra van szükség, akik a hitük szerint élnek; tudják, ha van kötelék, abból kötelező dolgok is fakadnak. Sok idős ember kellene, akikből sugárzik a hit ereje, a béke. Légy hiteles igazi keresztény, élj szeretetben!”
A teljes beszélgetés a Café Francesco Youtube-csatornáján visszahallgatható.
Fotó: Merényi Zita
Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
