Volt egyszer egy gondolat, lett belőle közösségi tér. Volt egyszer egy álom, lett belőle hangversenyzongora a közösségi térben. És van egy Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész, Bogányi Gergely, aki az ügy mellé állt, és október 15-én jótékonysági hangversenyt adott ebben az új, a közösséget és a kultúrát szolgáló aulában, a budapesti Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnáziumban.
A közösségi szemlélet és a pedagógiai innováció vezérelte azt a nagyszabású fejlesztést, amelynek eredményeként megújult a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány fenntartásában működő Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium épületegyüttese. A több mint egy évtizede kezdődött tervezés és a bő ötéves építőmunka eredményeképpen új épületrészekkel bővült és kívül-belül megújult iskola ünnepélyes átadására október 15-én került sor. Új aulája, amellett, hogy az iskola ünnepségeinek és közösségi életének központi tere lett, a II. kerület egyik legnagyobb rendezvényterme is. A zeneoktatásban is élen járó intézmény pedagógusai és szülői közössége egy kiváló minőségű zongorát álmodott ide. Hogy a hangszert meg tudják vásárolni, már idén februárra adománygyűjtő hangversenyt szerveztek a Művészetek Palotájába, ahol az iskola jelenlegi és volt növendékeiből, szülőkből, tanárokból álló háromszáz tagú énekkar Carl Orff Carmina Burana című zeneművét adta elő hatalmas sikerrel.
„Ma este nem csupán egy új zongorát avatunk, hanem egy közösségi álom beteljesülését is ünnepeljük. Bogányi Gergely világhírű zongoraművész elvállalta az év eleji Carmina Burana hangversenyünk fővédnökségét, amivel előadásunknak rangot, adománygyűjtésünkhöz további lendületet adott. Amikor pedig eljött a zongoravásárlás ideje, szakmai tanácsaival, idejével és figyelmével segítette a döntést. Hálásak vagyunk, hogy egy világsztár, aki a legnagyobb koncerttermekben lép fel, most itt van velünk, az Angélában” – hangzott el a koncert felvezetéseként.
Bogányi Gergely Chopin műveivel (noktürnök, impromptuk, koncertetűdök és keringők), valamint Liszt Ferenc Legenda (Paolai Szent Ferenc a hullámokon jár) című művének virtuóz előadásával avatta fel a hangszert, amit a lelkes hallgatóság vastapssal hálált meg.
A közönség soraiban több jelentős adományozó és a rendtartomány képviselői mellett többek között jelen volt Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára is.
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Arlón a ferences kisnővérek által alapított segítő ház működik, ahol a nővérek főként roma gyermekek és családok mindennapjait segítendő végzik áldozatos munkájukat szeretettel, türelemmel, hittel. Az este Szabó Péter atya áldásával zárult.
Szöveg: Zsoldos Szilvia
Fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír
Forrás: Ferences Média
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


