Idén több mint 1100 fiatal részesül az ÁGOTA közösség jó tanulóknak járó elismerésében – KÉPRIPORT

Idén több mint 1100 fiatal részesül az ÁGOTA közösség jó tanulóknak járó elismerésében – KÉPRIPORT

Ötödik éve motiválja a Kiválósági díjjal jó tanulmányi eredmények elérésére a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató (ÁGOTA) a gondoskodásában élő fiatalokat. Idén 1120, vér szerinti családját nélkülözni kénytelen fiatal pályázott sikeresen a lehetőségre. Az átadóünnepségek sorozata Szegeden kezdődött: október 18-án a Csongor téri közösségi központban köszöntötték a kiemelkedő szorgalmú diákokat.

Rekordszámú, 1120 pályázat érkezett az ötödik alkalommal meghirdetett Kiválósági díjra, amellyel az ÁGOTA közösség azokat a gyermekvédelmi gondoskodásban, nevelőszülőknél vagy lakásotthonban élő fiatalokat ismeri el, akik az előző tanévben kiemelkedő szorgalommal tanultak.

A hagyományokat követve ebben az évben is Szegeden kezdődött el a legjobban tanuló gyermekeinket elismerő ünnepségsorozat.

Idén hetven „ágotás” fiatal szerzett kitűnő bizonyítványt, közülük az ország minden részéről mintegy ötvenen érkeztek október 18-án, szombaton az ÁGOTA közösség Csongor téri központjában tartott díjátadóra, ahol ünnepélyesen köszöntötték őket.

A kitűnő tanulókat rendkívüli zsebpénzzel és kiválósági ajándékcsomaggal ismerték el.

Az ünnepségen Kothencz János, az ÁGOTA közösség vezetője a diákokhoz fordulva elmondta, nagy öröm és büszkeség látni, hogy az „ágotás” fiatalok közel egy negyede jó tanuló, hiszen az idei évben rekordszámú fiatal pályázott sikeresen a Kiválósági-díjra, közülük hetvenen pedig kitűnő tanulók.

„Ti hazataláltok ebbe a világba, nagyszerű képességekkel rendelkeztek, tehetségesek és kitartók vagytok. 

Azt kívánom, hogy sikereitekkel a jövőben is mutassatok példát sorstársaitoknak abban, hogy mindig érdemes küzdeni az álmokért” – mondta a fiataloknak Kothencz János.

Hírdetés

Hangsúlyozta, hogy köszönet illeti meg azokat a gyermekvédelemben dolgozó szakembereket is, akik nap mint nap segítik és motiválják a fiatalokat minél komolyabb teljesítmények elérésére. 

A kitűnő tanulók rendkívüli zsebpénzben és kiválósági ajándékcsomagban részesültek.

Az elismeréseket Kothencz János és a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató területi igazgatói adták át.

Az ünnepség fényét az ÁGOTA közösség tehetséggondozó programjában részt vevő fiataljainak műsora emelte: Hell Amanda szívhez szóló a capella énekkel, Balog János gitárszólóval, Karsai Jenni Angyalka verssel köszöntötte az ünnepségen jelen lévőket.

A Tolna vármegyei Bátán nevelőszülőknél élő, negyedik osztályos Balogh Anna Katalin büszke kitűnő bizonyítványára. Ha felnő, bébiszitter szeretne lenni, hogy kisbabákkal foglalkozhasson, de a matematikát is szereti. „Ez a kedvenc tantárgyam, mert gyorsan ki tudom számolni fejben, amit az iskolában kérdeznek. Otthon egyedül és mamával is szoktam tanulni, néha pedig a többieknek is segítek, ha valamit nem tudnak” – mondta el Anna.

Berde Ildikó nevelőszülő Pest vármegyében él, a családjában nevelkedő Uller Leventét kísérte el a díjátadóra, amelyről elmondta: „felemelő érzés. Nagyon büszke vagyok, mikor Levi hazahozza és örömmel mutatja nekem a bizonyítványát. Önállóan is jól tanul, és én is mindig segítek neki, ha kéri”.

A központi ünnepséget követően a következő hetekben a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató feladatvállalási területének 13 vármegyéjében köszöntik majd azokat a fiatalokat, akik hisznek magukban és ezzel példát mutatnak sorstársaiknak.

Forrás és fotó: ÁGOTA közösség Facebook-oldalaSzeged-Csanádi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »