A közös hit ajándékáért adtak hálát Istennek Nagyváradon a népek ünnepén

A közös hit ajándékáért adtak hálát Istennek Nagyváradon a népek ünnepén

„Népek ünnepe” mottóval Böcskei László nagyváradi megyéspüspök szentmisét mutatott be október 18-án, szombaton délután a nagyváradi római katolikus székesegyházban. A szentmisén a város különböző nemzetiségű csoportjai vettek részt.

A szentmisén – amelyen magyar, román, szlovák, német, olasz, venezuelai, nigériai és indiai származású római katolikus hívek vettek részt – különböző nyelveken olvasták fel az olvasmányokat és a könyörgéseket, a különböző kultúrák gazdagságát tükröző énekekkel adtak hálát Istennek a közös hit ajándékáért, amely minden népet összeköt.

Elmélkedésében Böcskei László püspök arra hívta fel a figyelmet: az idézett evangéliumi részben elhangzott az a kérdés Jézus részéről: „De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet e Földön?”

Mit jelent tehát valójában a hit számunkra? – vetette fel a kérdést a főpásztor is.

Megjegyezte: az első olvasmányból arról is értesülhettünk, hogy amikor Izrael népe harcban állt az ellenségeivel, miközben Mózes az ég felé emelte a kezét – kapcsolatban voltak tehát Istennel –, a zsidók győzelemre álltak a csatában. Amikor viszont elfáradt, vagy egyéb okok miatt leengedte a karját, az izraeliták visszavonulót fújtak.

Hírdetés

A hit ebben az értelemben azt jelenti: mindent megteszek annak érdekében, hogy a kezem az ég felé nyújtsam. Mert Istentől jön az erő, a fény, a bátorság, a remény, csak vele együtt érhetjük el a céljaikat – hangsúlyozta a nagyváradi megyéspüspök.

„Különböző kultúrákat képviselünk itt, a világ különböző vidékeiről érkeztünk ide. De ugyanaz a hivatásunk: fel kell fedeznünk azt, hogy mennyi minden összeköt bennünket és közelít egymáshoz. Mert csakis együtt – függetlenül attól, hogy milyen nyelveken beszélünk – válhatunk mi is a remény forrásává mások számára. Azt kívánom tehát mindannyiunknak: soha se múljon el a találkozás öröme” – fogalmazott Böcskei László püspök.

Szöveg: Ciucur Losonczi Antonius

Forrás: Bihari Napló

Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »