A hitoktatónak irányt mutató embernek kell lennie – Szakmai napot tartottak Székesfehérváron

A hitoktatónak irányt mutató embernek kell lennie – Szakmai napot tartottak Székesfehérváron

A Székesfehérvári Egyházmegye hitoktatóinak szakmai napját október 11-én tartották Székesfehérváron. A találkozón szó esett aktuális kérdésekről, feladatokról, és átadták az idei Szent Gellért-díjakat. „A hitoktatónak irányt mutató embernek kell lennie, és arra kell törekednie, hogy akiket nevel, akiket tanít, azokat ezzel az iránymutatással készítse föl” – hangsúlyozta Spányi Antal megyéspüspök.

A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban tartott szakmai napon a megyés főpásztor a keresztény, tanúságtevő élet példájaként Prohászka Ottokár püspök lelkületét és szolgálatát idézte fel, aki a nehézségekben is az imádság embere maradt, és mindenben az Istent látta közeledni magához. Példa volt a tisztánlátásában, mert mindenre és mindenkire Krisztus szemével tekintett, a Szentlélek szemével nézett rá. „A hitoktatónak is irányt mutató embernek kell lenni, és neki is tisztán kell látni. Bátran kiállni amellett, ami lényeges és fontos. Keresztény módon, krisztusi értékekre mutatóan kell az életünket élni, és arra kell törekednünk, hogy erre tudjuk fölnevelni növendékeinket, hogy tudják ezt az életet élni. (…) Kívánom, hogy ebben fáradozva, ebben egyre inkább előrehaladva, a Szentlélek segítségével tudják mind több és nagyobb örömmel végezni a munkájukat, amelyen legyen mindennap az Isten áldása” – zárta gondolatait a főpásztor.

A püspöki köszöntő után következett a Szent Gellért-díjak átadása. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által alapított, a katolikus közoktatásban végzett kiemelkedő munka elismeréseként adományozott díjat 2020. évtől nemcsak egyházi fenntartásban működő intézményekben tanító pedagógusok, hanem hitoktatók is megkaphatják. Ezüst fokozatú elismerésben részesült Pap-Welner Rita katekéta, aki Polgárdiban, Szabadbattyánban, Mezőszentgyörgyön és Soponyán hitoktató, jó kapcsolatot ápolva környezetével, és aki mély hittel, szerénységgel példát mutat a hozzá járó gyermekeknek. Arany fokozatú kitüntetést kapott Bolla Júlia katekéta, szaktanácsadó, aki magas képzettséggel végzi tanári munkáját, 2005-től központi alkalmazásban látja el hitoktatási feladatait a Budai Espereskerületben segítve a pedagógusok munkáját, és tanúságtevő életével követendő példa környezete számára.

A szakmai tájékoztatókkal folytatódó programon Szalma István hitoktatási felügyelő ismertette az óralátogatások kapcsán felmerült aktuális kérdéseket. Visiné Farkas Katalin oktatásügyi referens felhívta a hitoktatók figyelmét a pontos, határidőben történő tankönyvrendelések, adatszolgáltatások fontosságára. A hitoktatók alsószentiváni zarándoklatáról Bolla Júlia szaktanácsadó számolt be.

A találkozón Kálmán Peregrin OFM előadása hangzott el a ferences vértanúkról és a fehér vértanúságról. A hitoktatás és a vértanúk kapcsolatáról éppen a vértanúkról szóló visszaemlékezések beszélnek a legjobban – vélekedett. Egy ott lévő gyerek később megjelent vallomásában írta, hogy mielőtt 1950-ben a hatvani rendház előtt a kiprovokált tüntetést föloszlatták volna, arra gondolt, hogy Tarzíciusz is megvédte a templomot – ezt a hittanórán tanulta –, ezért neki is hozzá hasonló  módon kell megvédenie az Egyházat. A megfelelő korosztálynak a megfelelő szinten átadva a vértanúság emlékét fontos, a példák beleivódnak a gyerekekbe. „Az Egyház élő emlékezetében pedig, amikor a vértanúkat tiszteljük, vagy a közbenjárásukat kérjük, akkor a történelem azt mutatja, hogy mindig egy új életszentség születik. Hiszen

Hírdetés

– hangzott el Kálmán Peregrin OFM előadásában.

Az előadások után lehetőség nyílt megbeszélni a tájékoztatókban, előadásokban elhangzottakat. A szakmai napot Szakács Péter püspöki titkár, irodaigazgató szavai zárták.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye/Berta Kata

Fotó: Kovács Marcell

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »