Teherán szerint semmis a NAÜ-vel kötött megállapodás

Teherán szerint semmis a NAÜ-vel kötött megállapodás

2025. 10. 20.

Semmis Iránnak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) szeptemberben megkötött megállapodása – közölte hétfőn az Iszlám Köztársaság Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsának vezetője az állami média jelentése szerint.

“A megállapodás semmis” – húzta alá Ali Laridzsáni, amikor Teheránban találkozott iraki hivatali kollégájával. “Persze, ha az ügynökségnek van javaslata, azt megvizsgáljuk a testületben” – fűzte hozzá.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter már szeptember végén jelezte, hogy a teheráni vezetés felmondja a megállapodást, amely lehetővé tette a NAÜ ellenőreinek, hogy ismét iráni nukleáris létesítményekbe látogassanak, amennyiben a nyugati államok visszaállítják az Iránra kirótt szankciókat.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) szeptember 19-én engedélyezte az úgynevezett snapback mechanizmust. Ez olyan jogi eljárás, amely lehetővé teszi, hogy visszaállítsák az ENSZ által korábban elrendelt büntetőintézkedéseket, ha az érintett fel megszegi kötelezettségeit.

NAÜ: Irán az uránkészleteit jórészt ismert nukleáris létesítményekben tárolja

Hírdetés

Irán a magas fokon dúsított uránkészleteit jórészt továbbra is az ismert nukleáris objektumokban, az iszfaháni, a fordói és a natanzi létesítményekben tárolja – jelentette ki vasárnap Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója.

Hozzátette azonban a Neue Zürcher Zeitung című svájci lapnak nyilatkozva, hogy az iráni készletek egy kisebb részét máshová vihették.

Az Iszlám Köztársaság több mint 400 kilogram magas fokon dúsított uránnal rendelkezik – mondta, egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy az említett iráni nukleáris létesítmények komoly károkat szenvedtek el az izraeli és amerikai légicsapásoktól a 12 napos júniusi háborúban. Irán csak abban az esetben fogja engedélyezni a NAÜ ellenőreinek a hozzáférést ezekhez a létesítményekhez, ha “nemzeti érdeket lát benne” – tette hozzá.

A NAÜ főigazgatója az atomvita békés rendezését sürgette. Mint fogalmazott, az erőszak alkalmazását utólag nem lehet meg nem történtté tenni. “Viszont az, hogy tárgyalóasztalhoz ülünk, megkímél bennünket egy újabb támadástól, bombasorozattól” – fűzte hozzá. Bíztatónak nevezte, hogy Donald Trump amerikai elnök legutóbb beszélt a diplomáciai rendezés lehetőségéről.

Irán a nyugati országok gyanúja szerint atomfegyverre kíván szert tenni, amit Teherán tagad, és védelmezi a polgári célú atomprogramhoz való jogát.

MTI

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »