Szépkorúak ünnepe a Reviczky Házban

Szépkorúak ünnepe a Reviczky Házban

A Lévai Magyar Asszonyok Ligája és a Reviczky Társulás operettestre hívta a szépkorúakat Léván a Reviczky Házba. Az estet ifj. Ševeček Judit, a Reviczky Társulás titkára Óbecsey István Szeressétek az öregeket című versével nyitotta meg.

Kosztolányi Magdolna, a Lévai Magyar Asszonyok Ligájának elnöke üdvözölte a közönséget és Bernáth Tamást, a Komáromi Jókai Színház színművészét.

Urbán Zoltán, a Reviczky Társulás elnöke köszöntőjében kiemelte,

hogy a szépkorúak a társadalom alappillérei, ha úgy tetszik, ők voltak ott az alapkőletételnél, s a mi dolgunk a ránk maradt hagyatékot tovább építeni.

„Igen, az élettapasztalat az a kézzel nem fogható érték, mely a szépkorúak eszköztárának egyik, ha nem a legnagyobb kincse. Szívesen megosztják velünk, ha kérjük. Merjünk kérni, igen, éljük meg együtt a pillanatokat. Beszélgessünk, tanuljunk tőlük, hogy a sors hozzánk is kegyes legyen. S a legfontosabb: szeressük egymást, mert az igazán értékes pillanatok abból fakadnak.”

Hírdetés

Urbán Zoltán köszöntője és Bernáth Tamás előadás közben (Fotó: Ševeček Judit)

A köszöntő után Bernáth Tamásé volt a főszerep. Hírnevéhez méltón nagyon jó hangulatot teremtett. Csodálatos operettslágereket adott elő, melyeket a közönség vele együtt énekelt. Sziporkázó humorral kötötte össze a dalokat s nem kellett kétszer kérnie, amikor táncolni hívta a közönséget. Felcsendült a Jaj, cica, Jaj Zsuzsikám, Legyen a Horvát-kertben Budán, János legyen.

A közönség álló tapssal köszönte meg az előadást, s ezután jött a fergeteges ráadás. Mindenki nagyszerűen szórakozott és kérték a művészt, hogy legközelebb is látogasson el hozzájuk egy újabb zenei válogatással.

A közönség (Fotó: Ševeček Judit)

KM/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »