Drogosok és bűnözők lepték el az utcákat a ZMOS szerint

Drogosok és bűnözők lepték el az utcákat a ZMOS szerint

Drogosok és bűnözők lepték el az utcákat a ZMOS szerint Tokár Géza2025. 10. 20., h – 13:12

A büntető törvénykönyv megváltoztatása óta országszerte ugrásszerűen megnőtt az apróbb bűncselekmények száma – állítja a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS). A rendőrök létszáma is csökken, azonnali intézkedéseket követelnek.

Jozef Božik, a ZMOS vezetője szerint csak a kormány és a belügyminisztérium azonnali intézkedései segíthetnek a bajba jutott településeknek. Hétszáz helyett négyszáz euróra szállítanák le a bűncselekménynek minősített lopások összeghatárát, de a háromszor és elég elve alapján a visszaeső kihágókat is felelősségre vonnák. A rendőrség létszámának emelése mellett a roma közösségek őrjáratait is megerősítenék, miközben a községeknek nincs pénze.

Sok, kis lopás, kevés rendőr

Božik a fejlemények kapcsán összehívott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a közbiztonság témája visszatérő problémát jelent a megbeszéléseken, a ZMOS tapasztalatai szerint részben a Büntető Törvénykönyv módosítása, részben pedig a rendőrök létszámának csökkenése bátorította fel a bűnözőket arra, hogy sokkal több apró kihágást kövessenek el.

A társulásnak nincsenek részletes, országos statisztikái, a megszólaló polgármesterek szerint azonban nagyjából 30-35 százalékkal nőhetett a szabálysértések száma a változást követően. Abban az esetben, ha egy tolvaj hétszáz eurónál kisebb kárt okoz, mindössze elhanyagolható pénzbüntetést kell fizetnie – már ha egyáltalán elkapják és felelősségre vonják a tettéért. Božik szerint az értékhatár ismételt négyszáz euróra csökkentése mellett három kihágás után már bűncselekménnyel kell vádolni az elkövetőket, miközben az üzletek, kisboltok, de az állampolgárok is a saját bőrükön érzik meg a közbiztonság romlását.

A ZMOS vezetője rámutatott, hogy a jogi szabályozás tovább nehezíti a települések dolgát – több rendfenntartó célprogramra megvonják a pénzügyi támogatásokat, az önkormányzatokat érintő kötelező megszorítások miatt pedig a községi rendőrök számát is tovább csökkenthetik, miközben egyébként sincs elegendő rendfenntartó. A járőrök kötelékéből különösen sokan hiányoznak, minden harmadik hely betöltetlen.

Újra a kilencvenes években

Martin Chren Főrév (Ružinov) polgármestereként a pozsonyi problémákról beszélt részletesebben: elmondása szerint a nagyvárosban óriási problémát jelent a bűnözési ráta emelkedése.

Chren kiemelte, hogy már az alapiskolások is féltik a biztonságukat, tapasztalják az utcai, drogokkal kapcsolatos bűncselekmények megjelenését. „Ebből a szempontból visszatértünk a kilencvenes évekbe” – hangsúlyozta a városvezető, aki elmondta, csak Főréven hetven rendőr hiányzik az állományból.

Chren szerint a kis összegű lopásért járó, 30 eurós büntetés nem bír visszatartó erővel, agresszívabbak az elkövetők – néhány személyt már százszor is őrizetbe vettek. A visszaeső bűnözők gyakran már a kosarakból lopnak a bevásárlás után. A polgármester szerint az apróbb lopások súlyosbítják a droghelyzetet: a lopott áru zálogházakban köt ki, ebből a pénzből az elkövetők drogot vesznek, így nő a kereslet. Szlovákiának több száz problémája van, de ha a biztonság nem javul, akkor az kihat minden másra is – tette hozzá Chren.

A romákkal is gondok vannak

Vladimír Jánošík a kisszebeni járásban található Héthárs (Lipany) polgármestereként kapott szót a sajtótájékoztatón. Rámutatott, hogy az önkormányzatok a költségvetés elfogadása előtt állnak, a konszolidáció idején pedig minden tételből spórolni kell – a biztonság is ilyen. Minden önkormányzat számára egyre fontosabb a biztonság, amit az első helyre kell raknia – véli Jánošík, aki szerint a marginalizált csoportokat érintő őrjáratokat önerőből kellene folytatni, de erre nincsenek anyagi eszközeik – rendszerszintű megoldásokra van szükség, akár uniós forrásokból.

Hírdetés

Dárius Dubiňák, Korompa (Krompachy) vezetője szerint a településen 34 rendőr helyett reálisan már csak húszan foglalkoznak rendfenntartással. 

„Több bűncselekményt már be sem jelentenek, mert nem látnak esélyt a kivizsgálásukra. Ha kevesebb a rendőr, az éves statisztikák is csökkennek. 2014-ben 307 bűncselekmény, most 155 került bejelentésre – de ez nem gyakorlati javulást takar” 

– fejtette ki a városvezető

 A rendőrök kedvezményes nyugdíjba vonulása, valamint a rendőriskolába küldött jelöltek elszivárgása is csak súlyosbította a rendőrhiányt. „A városunkban több rendőrautó van, mint rendőr” – állítja Dubiňák.

A polgármester szerint ma már fényes nappal történnek az erőszakos lopások. Már a kiskorú gyermekek is toluént szippantva múlatják az időt. „Ha látjuk, hogy egy nyolcéves gyerek kocsit tol bedrogozva, akkor félünk közeledni hozzá – miközben a szüleiktől veszik a példát. Dubiňák szerint a toluént a helyi eladási tilalom ellenére probléma nélkül beszerzik és áruba bocsájtják a környező településekről.

Helyi rémtörténetek

A rossz tapasztalatokat Ľubica Balgová szliácsi (Sliač) polgármester is megerősítette. Állítása szerint napi szinten kap bejelentéseket és saját kamerával készített felvételeket a bűncselekményekről az állampolgároktól. Egy helyi lakos elkapott egy rablót és a rendőrök kiérkezéséig el sem engedte, de a törvények értelmében ezt nem is tehette volna meg.

„Az emberek elvárják az önkormányzattól, hogy megoldja a problémát, de nincs rá keretünk és lehetőségünk. Ha nem érzik magukat biztonságban, a lakosok a saját kezükbe veszik az ügyintézést és abból semmi jó nem származik” 

– fejtette ki Balgová.

A ZMOS az igazságügyi miniszterhez fordul a helyzet azonnali orvoslása érdekében. A büntethetőségei határ csökkentését és az ismételt lopások büntetését kérik, de minden lehetséges megoldást előnyben részesítenek, ami növeli a terepen tartózkodó járőrök számát. Ebből következőleg a hadseregtől érkező zsandárok bevetését se utasítják el, ha azok láthatóak és készek a beavatkozásra.

Kapcsolódó cikkünk

Azonnali találkozót kér a Szlovákiai Városok Uniója (ÚMS) Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminisztertől a növekvő bűnözés miatt. Erről az ÚMS országos tanácsa döntött hétfői ülésén – tájékoztatta a TASR-t Daniela Piršelová, a szövetség szóvivője.

„A lakosság fél, a városi rendőrségnek korlátozottak a lehetőségei és a hatáskörei, az állami rendőrség pedig emberhiánnyal küszködik. Téved az állam, ha azt hiszi, hogy átháríthatja a felelősséget a polgármesterekre” – jelentette ki Richard Rybníček, az ÚMS elnöke.

Marek Hattas, Nyitra (Nitra) polgármestere szerint a Büntető törvénykönyv módosítása miatt romlott a közbiztonság. „Katasztrófába fog torkollni a városokban, ha nem tesznek azonnal valamit” – figyelmeztetett.

Az ÚMS azt akarja, hogy a találkozón jelen legyen Alexander Daško romaügyi kormánybiztos is, mivel a növekvő bűnözésnek szociális okai is vannak, és koordinált intézkedésekre van szükség.

Az ÚMS elvárja a Btk. újbóli, sürgős módosítását és a városi rendőrségek hatásköreinek bővítését, továbbá az önkormányzatok csatlakoztatását az állami tájékoztatási rendszerekre.

„A közbiztonság garantálása nem politikai téma, hanem az állam egyik alapvető feladata. A városok mindent megtesznek a lehetőségeikhez mérten, de az állam beavatkozása nélkül csak romlani fog a helyzet” – tette hozzá Rybníček.

A társulás egyúttal teljes támogatásáról biztosította Matúš Vallo pozsonyi (Bratislava) főpolgármestert, aki nyíltan kimondta azokat a problémákat, amelyekkel az utóbbi időben minden város szembesül.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »