Nem is nagyon volt más lehetőség, mint hogy Budapesten tartsák az amerikai-orosz találkozót – mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, kitérve arra is, hogy két héten belül létrejöhet a Trump-Putyin találkozó. Orbán Viktor szólt arról is, hogy a nap folyamán beszélni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is.
A kormányfő azt mondta, ha Európában akarták tartani a békecsúcsot – és az orosz-ukrán háború mégis csak egy Európában zajló háború – , és ránéztek a térképre, megnézték a vezetőket, akkor hamar kiderül, Budapest ma az egyetlen hely Európában, ahol egy ilyen találkozót meg lehet tartani. Kifejtette, Magyarország szinte az egyetlen békepárti ország: három éve konzekvensen, nyíltan, hangosan és cselekvő módon a béke mellett áll.
Orbán Viktor megjegyezte, a Vatikán is hasonló álláspontot képvisel, és sajnálja, hogy nem érhette meg mindezt Ferenc pápa, aki végig biztatta, akkor is, amikor a legdurvábban támadták. „Ha ránézünk az európai politikai térképre, akkor egyetlen ország van, amely következetesen és mindig békepárti volt” – összegzett. Elmondta, a migráció ügyében is hasonlóan történtek a dolgok: mintha „szembe mennénk mi a forgalommal az autósztrádán, és az ember néha elbizonytalanodik, hogy igaza van-e, azért a Jóisten küld jelzéseket, hogy nem, mi vagyunk a jó sávban, lásd migráció és béke ügye”. Ráadásul itt van az az előny is, hogy a magyar miniszterelnök régóta van hivatalban, mindenkit ismer, őt is mindenki ismeri – közölte, úgy folytatva, Magyarország mindig is lojális partner volt, a barátai mellett mindig kitartott, sohasem adott fel semmilyen barátságot taktikai előnyökért.
Ha egy biztos helyet kerestek a béke szempontjából és a dolgok technikailag is rendben lesznek, nem fogja őket politikai meglepetés érni, tehát egy kiszámítható közeget kerestek, akkor Budapest egy logikus választásnak tűnik – fogalmazott. Elmondta, Vlagyimir Putyinnal a nap folyamán fog beszélni, és „a csőben van”, az utolsó simításokat végzik egy magyar-amerikai hivatalos washingtoni találkozó ügyében is. „Forr a víz mindenhol” – tette hozzá.
Orbán Viktor elmondta, Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke csütörtökön arról tájékoztatta, hogy napirenden van az amerikai és az orosz külügyminiszter találkozója. A két külügyminiszter egy héten belül a nyitva maradt kérdéseket próbálja rendezni, és akkor rá egy hétre már létrejöhet Budapesten a Trump-Putyin találkozó – jegyezte meg. Hozzátette, már csütörtök este kiadta az utasításokat a szervező bizottság felállítására, megkezdődött a munka.
Figyelmeztetett azonban arra is, hogy ne tévesszünk lépést, ütemet vagy nagyságrendet, mert ez a tárgyalás nem rólunk fog szólni. „Most persze itt Magyarországon mindenki izgatott, mert a Jóisten se tudja, mikor volt utoljára ilyen jelentőségű diplomáciai esemény Magyarországon, ahol nem egyszerűen csak házigazdák vagyunk, hanem egy politikai teljesítménynek minősül annak a helyzetnek a fönntartása, hogy egyáltalán Budapest alkalmas lehet békecsúcs megrendezésére” – mondta a kormányfő. Hozzátette, érti, hogy mindenki izgatott, meg kíváncsi, „de mindenkitől visszafogottságot kérek, mert ez a tárgyalás nem rólunk szól, hanem a békéről”.
A békeküzdelmünk hároméves története jól mutatja, hogy a nagy ügyekben a legfontosabb az állhatatosság és az alázat. A jó ügyek mellett ki kell tartani – emlékeztetett.
Kitért arra is, hogy az EU-ban – minket leszámítva – mindenki háborúpárti, ezért logikusan kimaradtak a budapesti csúcsból, de nem szabadna kimaradniuk a békéből. Szorgalmazza ezért, hogy az európaiak is tegyék ugyanazt, amit az amerikai elnök: nekünk tárgyalnunk kellene az oroszokkal is, nem csak „az amerikai elnök segédcsapataként”, bár egyelőre az EU inkább megpróbálja áthúzni Trump elnököt a háborúpártiak oldalára – jegyezte meg. Európának ki kellene állnia a saját érdekei mellett, és saját diplomáciai csatornát kellene működtetni, éppen úgy, ahogy Magyarország tette – jelezte. Emlékeztetett: mi voltunk az egyetlen olyan európai ország, amely a kezdetektől fogva azt mondta, hogy a háború rossz dolog, de ez nem ok arra, hogy bezárjuk a diplomáciai csatornákat. Ha nincs diplomáciai csatorna, azokat nem tartjuk nyitva, sosem lesz béke – figyelmeztetett.
Hangsúlyozta, Európának a háború a legnagyobb baja, a háború folytatása pedig a baj folytatását jelenti. Az Európai Unió direktben elküldött 180 milliárd eurót ebbe a háborúba. Eközben beteg az európai gazdaság, mert a háború és annak következményei, szankciói blokkolják a gazdasági fejlődést – fűzte hozzá. Két-háromszorosára növekedne automatikusan a magyar fejlődés üteme, ha nem lenne háború. Ezért megéri a költség és a kényelmetlenség is, amit a budapestieknek majd el kell viselniük a csúcs alatt, ez megéri Magyarország számára, mert semmin nem tudunk annyi pénzt keresni, mint a békén – emelte ki.
Ha béke van, akkor egy új gazdasági fejlődési szakaszt lehet nyitni, tehát ma az összes magyar család érdeke, hogy a Trump és Putyin elnökök közötti budapesti találkozó elhozza a békét – összegzett.
A miniszterelnök azt hangsúlyozta: ha megszületik a megállapodás az ukrajnai békéről, „az európai háborús terveket ki kell dobni az ablakon”, és egy európai biztonsági és haderőépítési tervet kell kidolgozni, mert „a béke mögé a tapasztalatok alapján mindig tenni kell egyfajta katonai képességet”, amivel Európa jelenleg nem rendelkezik, ezért a kelleténél jobban ki vagyunk szolgáltatva az Egyesült Államoknak. Ha konfliktus robban ki Európa keleti peremén, soha ne vetődjön fel az a kérdés, hogy „vajon meg tudjuk-e védeni magunkat, ha a keleti front nyugatra vonul” – tette hozzá.
Kell csinálni egy béketervet, aminek van biztonsági lába is – fogalmazott Orbán Viktor, megemlítve, ritka a politikában, hogy kéttucat, háborús stratégiát hirdető politikus irányváltásról dönt, de a közel-keleti békekötés és a Trump-Putyin találkozó után „miért ne hihetnénk abban, hogy az európaiak is a józan ész útjára lépnek”.
MTI
The post Orbán Viktor: nem is nagyon volt más lehetőség, mint hogy Budapesten tartsák az amerikai-orosz találkozót appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »


