Ma pénz állhat a házhoz: több tízezer szlovákiai család kap állami támogatást szaszifanni2025. 10. 20., h – 09:52
A munka-, szociális és családügyi hivatal már megkezdte a 110 eurós egyszeri iskolakezdési juttatás kifizetését azoknak a szülőknek, akiknek gyermeke idén szeptemberben kezdte meg az alapiskola első osztályát.Azok, akik bankszámlára kérték az összeget, már a napokban hozzájutottak, míg a postai kézbesítésben részesülők október 20-án, hétfőn számíthatnak a kifizetésre.
Azok a szülők, akik bankszámlára kérték a támogatást, már a múlt héten megkapták az összeget, míg akik postai úton igényelték, október 20-án, hétfőn számíthatnak a pénz megérkezésére.
„Ahogy az már jó szokásunkká vált, idén is segítjük a kis elsősök családjait az emelt családi pótlékkal. Összesen mintegy hatmillió eurót osztunk szét több mint 56 ezer gyermek és családja között, hogy könnyebben boldoguljanak az iskolakezdéssel járó kiadásokkal” – mondta Erik Tomáš, a munka-, szociális és családügyi miniszter (Hlas–SD).
Az emelt családi pótlék 2019 óta létezik, és minden olyan szülőnek jár, akinek gyermeke először lépett be az iskola falai közé. A támogatás automatikus, vagyis nem kell külön igényelni, és egy gyermek után csak egyszer jár.
A havi családi pótlék jelenlegi összege 60 euró, amely az egyszeri 110 eurós emeléssel együtt 170 eurót tesz ki. A támogatás célja, hogy a szülők könnyebben fedezhessék a tanszerek, iskolai eszközök és egyéb kezdeti kiadások költségeit.
– „Bízom benne, hogy ez a segítség sok család számára megkönnyíti az iskolakezdést. 2019 óta közel 390 ezer kisdiákot támogattunk ezzel a formában, és több mint 40 millió eurót juttattunk el a szülőkhöz” – tette hozzá Peter Ormandy, az ÚPSVaR (Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal) főigazgatója.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


