A fűtési szezon kezdete és vége nemcsak az otthon melegéről, hanem a biztonságról és az előrelátó felkészülésről is szól – hangsúlyozta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel az InfoRádióban arról is beszélt, hogy milyen teendőket érdemes elvégezni, mielőtt megérkezik a hideg.
Kezdődik a fűtési szezon, melegszenek a radiátorok, de melegszik a helyzet a szén-monoxid-mérgezések szempontjából is, ezért a katasztrófavédelem felől több figyelmeztetés is érkezik.
Mint az InfoRádió Mukics Dániel katasztrófavédelmi szóvivőtől megtudta, mind a lakástüzek, mind a szén-monoxid-mérgezések 60 százaléka a fűtési szezonban történik. Ennek az az oka, hogy ilyenkor az emberek többet tartózkodnak otthon, többet főznek, világítanak, fűtenek, és mivel a szabadidő nagy részét is otthon töltjük ilyenkor, több elektromos eszközt használunk, ami szintén kockázati tényező a lakástüzek szempontjából.
Pedig a baj megelőzhető.
„A leggyakrabban elektromos eszközökkel kapcsolatos tűzesetek alakulnak ki,
tehát fontos, hogy ha az otthonunkban nem volt elektromos felújítás, és az ingatlan a ’90-es évek előtt épült, akkor hívjunk egy villanyszerelőt, nézze meg a falban lévő vezetékeket, hogy ki bírja-e szolgálni azt a sok elektromos kütyüt, amit mi arról az ágról szeretnénk működtetni. Ha pedig indokolt, akkor fel kell újítani a hálózatot” – hangsúlyozta.
A fűtőberendezéseket évente meg kell nézetni szakemberrel; ezek hőtermelő berendezések, többségük nyílt lánggal működik, ha valamilyen hiba van, akkor lakástűz vagy szén-monoxid-mérgezés is lehet belőle. A fűtőeszközök mellett érdemes megnézetni a kéményünket is.
„Aki társasházban él, annak nincsen dolga, oda automatikusan kimennek a kéményseprők, egyedüli feladat, hogy be kell engedni, hogy a kéményseprők el tudják végezni a munkájukat. Viszont aki családi házban él, oda nem megy ki automatikusan a kéményseprő, időpontot kell foglalni az ingyenes kéményellenőrzésre” – mondta.
Mivel rengetegen ősszel, a fűtési szezon elején hívnak kéményseprőt, ilyenkor sokkal nagyobb a kéményseprők leterheltsége, így akik most szeretnének időpontot foglalni, lehet, hogy egy picit várniuk kell, de nem kell megijedni, ha az első őszi befűtés előtt nem nézettük meg kéményseprővel a kéményünket, ha egyébként rendszeresen ellenőrzi a kéményseprő a kéményt.
„A kéményseprésnél a hangsúly nem az ellenőrzés időpontján, hanem a rendszerességén van.
Nem csak ősszel, bármikor hívhatunk kéményseprőt. Ha gázzal fűtünk, akkor kétévente, ha fával vagy egyéb szilárd tüzelővel fűtünk, akkor pedig évente egyszer hívjunk kéményseprőt! Viszont ha valahol évek óta nem járt kéményseprő vagy egy rég nem használt fűtőeszközt és kéményt szeretnénk újra beüzemelni, akkor ott az első használat előtt mindenképpen nézessük meg kéményseprővel!” – sorolta fontos tanácsait Mukics Dániel.
Telefonon a 1818-as számot kell hívni, interneten pedig a kemenysepres.katasztrófavedelem.hu oldalon az online ügyintézés, időpontfoglalás felületen lehet az ingyenes kéményellenőrzésre időpontot foglalni.
A lakástüzek, kéménytüzek mellett gyakori a szén-monoxid-mérgezés is; ott keletkezik szén-monoxid, ahol zárt térben nyílt láng ég, mindegy, hogy mi, tévhit, hogy csak gázkazánoknál keletkezhet szén-monoxid, a fával, szénnel fűtők ugyanúgy veszélyben vannak, ha nem megfelelő a levegő-utánpótlás. Tehát ha elérhető a fűtőeszközünk égéstere, látjuk a lángot, akkor gondoskodni kell állandó és automatikus szellőzésről, nem elég néha kinyitni az ablakot, légbevezetőt kell az ablakba szerelni, sőt, érdemes még szén-monoxid-érzékelőt is vásárolni, amit a fűtőeszköztől egy-másfél méterre, fejmagasságban érdemes elhelyezni. Ha megvettük a szén-monoxid-érzékelőt, és ez már egy régebbi darab, akkor érdemes megnézni az oldalán a szavatossági időt. Ha ez letelt, akkor le kell cserélni.
Javasolta,
szén-monoxid-érzékelő mellett füstérzékelőnk is legyen otthon;
a füstérzékelő akkor fog jelezni, ha kigyullad valami otthon. A füstérzékelőt a szoba közepén a plafonra kell szerelni.
Mukics Dániel arról is beszélt, mik azok a tüzelőanyagok, amelyeket esetleg egyesek fűtőanyagnak gondolnak vagy képzelnek, de tilos ténylegesen ilyen célokra használni.
„Minden fűtőeszközbe csak olyan fűtőanyagot, tüzelőt tegyünk be, amire az adott fűtőeszköz ki lett találva! A saját otthonunkat és egészségünket tesszük azzal tönkre, ha háztartási szemetet égetünk; ne fűtsünk olajos rongyokkal, gumicsizmával, PET-palackkal, lakkozott, festett, nedves fával, mert ezzel nem csak az egészségünket veszélyeztetjük, a teljes lakókörnyezetünk egészségét is, ezenkívül tönkretesszük a fűtőeszközünket és a kéményünket is” – figyelmeztetett a katasztrófavédelem szóvivője.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


