A Szombathelyi Egyházmegye – a hozzátartozók nevében is – a feltámadásba vetett hittel tudatja, hogy Kiss Sándor nyugalmazott plébános életének 84., áldozópapi szolgálatának 55. évében, 2025. október 13-án, a betegek kenetével megerősítve, a Szombathelyi Papi Otthonban csendesen elhunyt.
„Mert tudjuk, hogy ha földi sátrunk összeomlik, Istentől
kapunk hajlékot, örök otthont a mennyben.” (2Kor 5,1)
Adj Uram örök nyugodalmat neki!
Requiem aeternam dona ei Domine!
A szeretett lelkipásztorért az engesztelő gyászmisét október 30-án, csütörtökön 11.30-kor mutatják be a szombathelyi Fatimai Szűzanya tiszteletére és Boldog Batthyány-Strattmann László emlékére épült olad-lakótelepi templomban. Végakaratának megfelelően hamvait közvetlenül a gyászmise után a templom urnatemetőjében helyezik örök nyugalomra.
Az egyházmegye tisztelettel kéri, hogy egykori hívei koszorú helyett egy-egy szál virággal róják le kegyeletüket.
Kiss Sándort 1971. június 20-án szentelték pappá.
1971–1974-ig káplánként teljesített szolgálatot Lentiben, 1974–1976-ig Nagykutason volt lelkész, 1976–1979-ig Vasváron káplán, majd 1979 és 1988 között Rigyácon szolgált lelkészként.
1988-1991-ig Csákánydoroszlón, majd 1991–1998-ig Gellénházán működött plébánosként.
1998–2013-ig, nyugdíjba vonulásáig Sorokpolányban szolgált lelkészként.
Forrás: Szombathelyi Egyházmegye
Fotó: Merényi Zita; Szombathelyi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


