Ha valaki Spanyolországba látogat – legalábbis az útikönyvek és a témával foglalkozó honlapok szerint –, elsősorban nem Madridba fog elutazni. Barcelona, Sevilla, Toledo, Córdoba vagy éppen Santiago de Compostela elsőre érdekesebb úti célnak tűnik, mint a több mint hárommillió lakosú főváros.
Pedig itt is akad számtalan látnivaló, nem beszélve arról, hogy kevesebb a turista, mint más, közkedvelt helyen, szélesek az utcák, kiváló a tömegközlekedés, és egységes a városkép.
Nem véletlen, hogy Madrid nevét arab szavakra próbálják visszavezetni, hiszen az első említésre méltó erősséget a mórok építették fel itt a 9. században, egy domb tetején. A 11. században a város a Kasztíliai Királysághoz került, ebben az időszakban kezdődött lassú felemelkedése. A Habsburg-házból származó II. Fülöp spanyol király (1556–1598) helyezte át először udvarának központját Madridba az egyébként csak hetvenöt kilométerre fekvő Toledóból. Bár III. Fülöp (1598–1621) uralkodása során néhány évig Valladolid volt a főváros, ez pedig megakasztotta Madrid gyarapodását, a Habsburgokat követő Bourbonok alatt is fejlődött a város, leginkább III. Károly (1759–1788) idején.
A majd harminc évig uralkodó király befejezte a palota építését, létrejött a Prado, de a város egyik ikonikus látványossága, a Puerta de Alcalá is az ő nevéhez fűződik. Bonaparte Napóleon idején francia, majd nem sokkal később angol–portugál kézre került a város. Juan Álvarez Mendizábal miniszterelnöksége idején (1835–1836), a desamortización során az elkobzott egyházi ingatlanokat lebontották, megszüntették a városban található kerteket, így jöttek létre a Madridra ma is jellemző széles utcák. A 19. század során a város vízellátását és szennyvízelvezetését is igyekeztek korszerűsíteni. Az első madridi villamos 1871-ben, míg a metró 1919-ben indult el. A polgárháborút a főváros is megszenvedte, ám a két világháborúból Spanyolország egésze, így Madrid is kimaradt.
Ahhoz nem fér kétség, hogy a város leglátványosabb épületegyüttese a királyi palota és a vele szemben álló Almudena székesegyház. A mai palota elődje a már említett mór vár – egy alcazar – volt, a keresztény uralkodók az évszázadok során ezt alakították, bővítették. Az 1734-es tűzvészben azonban gyakorlatilag teljesen leégett, helyére Filippo Juvarra és Giovanni Battista Sacchetti tervezett új épületet. A palota 135 ezer négyzetméter alapterületű, több mint háromezer szobája van. A jelenlegi uralkodó, VI. Fülöp nem itt lakik, ezt az épületet csak hivatalos események során használják. Jelenleg múzeum, vagyis némi belépő ellenében bárki bejárhatja a termeket, vagyis azok egy kisebb részét. Már csak azért is érdemes betérni ide, mert a fényűző berendezés mellett számos jól ismert művész alkotásával is találkozhatunk.
Az Almudenai Szűz Mária királyi katedrálisa a palotával szemben látható. Ezen a helyen egyébként a 11. századig egy mecset állt. Az impozáns templom rendkívül fiatal, hiszen csak 1993-ban szentelte fel Szent II. János Pál pápa. A katedrálisban ma látható kegyszobor 16. századi, az eredeti középkorit elsodorta a történelem vihara. Ebben a templomban kötött házasságot 2004-ben az akkor még csak trónörökös VI. Fülöp és Letizia Ortiz. A Real Madrid labdarúgócsapata többször is felajánlotta Bajnokok Ligája-győzelmét az Almudenai Szűzanyának, erre legutóbb 2024-ben került sor.
A város templomai közül a neoklasszikus stílusú Nagy Szent Ferenc-bazilika a méretei mellett azért is érdekes, mert belső terét számtalan, a 18–19. században élt spanyol festő alkotásával díszítették. A legenda szerint ezen a helyen pihent meg Assisi Szent Ferenc, amikor Santiago de Compostela felé zarándokolt. A Prado Múzeum mellett áll a Jeromosok királyi kolostorának temploma, melynek őse a 16. századra vezethető vissza. Ez a napóleoni háborúk során elpusztult. A mai templomot a 19. században építették, neogótikus stílusban.
A fővárosba látogató művészetkedvelőnek mindenképpen fel kell keresnie az „arany háromszög” múzeumait, azaz a Pradót, a Reina Sofía Művészeti Központot és a Thyssen-Bornemisza Múzeumot. A Prado gyűjteménye – amely világviszonylatban is előkelő helyen áll – az 1819-ben megnyílt Királyi Múzeum anyagára épült. Mint a nagy múzeumok esetében általában, itt is részesei lehetünk egy művészettörténeti utazásnak: a román kortól egészen a 19. századig láthatunk műveket. Természetesen elsősorban spanyol alkotókét. A Pradót a királyi festők „templomaként”, is emlegetik, Velázquez és Goya több mint száz műve van kiállítva. Emellett El Greco, Murillo és Zurbarán képeivel is találkozhatunk. A flamand festészet is erős anyaggal képviselteti magát, hiszen a két ország sokáig szoros politikai és gazdasági kapcsolatban állt egymással. Rubens közel hatvan képe szerepel a gyűjteményben, de láthatunk itt alkotásokat Van der Weydentől és Van Dycktől is. A mintegy hatszáz, Itáliához köthető mű többek között Raffaello, Del Sarto, Tiziano, Veronese és Tintoretto munkája.
Nehéz lenne a több ezer műalkotás közül bármit is kiemelni. A látogató, alighogy belépett, Hieronymus Bosch – akit a spanyolok El Boscónak hívnak – Gyönyörök kertje című triptichonjával találkozik, ami előre jelzi a kiállítás gazdagságát és színvonalát. Itt látható Albrecht Dürer Önarcképe vagy éppen Caravaggio Dávid és Góliát című műve is. Érdekes, hogy – amerikai közvetítéssel – ide került Picasso Női mellszobor 43 című festménye, amely a megannyi „hagyományos” mű mellett erőteljes kontrasztot jelent. Nem téved, aki azt állítja, hogy a múzeum legmegdöbbentőbb alkotásai Goya fekete festményei. A művész ezeket eredetileg a háza falára festette, onnan vették le őket, bár olyan vélemény is van, mely szerint ezek a falfestmények másolatai. Az biztos, hogy nincs a világon még egy olyan terem, ahol a téboly ilyen megrázó erővel nézne le ránk.
A Reina Sofía, azaz a Zsófia királynőről elnevezett múzeum I. János Károly spanyol király feleségéről kapta a nevét. Az épület helyén eredetileg egy kórház állt, ezt alakították át a nyolcvanas években, kapuit pedig 1992-ben nyitotta meg az intézmény. Itt a 20. századi művészet alkotásaival találkozhatnak a látogatók. A kiállításon láthatjuk többek között Joan Miró, Juan Gris, Georges Braque, Max Ernst, Vaszilij Kandinszkij, Paul Klee és René Magritte műveit, de elsősorban Picasso és Dalí festményei miatt jönnek ide az érdeklődők. Sőt, sokan csak azért, hogy megtekinthessék eredetiben Picasso fő művét, a Guernicát.
Baranyai Béla/Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. október 12-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
A cikk 2. részét az Új Ember következő lapszámában olvashatják.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
