A pécsi főpásztor nemcsak a hívőket, hanem minden jó szándékú istenkeresőt hív és vár, akik nyitottak a közös gondolkodásra, az egy úton való együtt haladásra. A „Fiatal Felnőttek Fórumát” (FFF) két helyszínen, Pécsett és Szekszárdon rendezik meg három esti találkozó keretében. Felföldi László püspök felhívásában együtt gondolkodásra hívja a 25–45 év közöttieket.
Az emberi élet mindig a jelenben hordozza a jövő titkát és megújulását. Most az emberiség, a család, az Egyház, a nemzet ennek a megújulásnak egy nagyon különleges időszakát éli meg, melyben még járatlan utakon haladnak azok a fiatalok, akik keresik életüknek valós célját, értelmét és gazdagságát.
„A 25–45 év közötti fiatalokat szeretném megszólítani, akik még nem alapítottak családot, még keresik életüknek teljes kibontakozását. Hívom őket, hogy emberségben, közösségben, hitkeresésben, életkeresésben és egyházi közösség keresésében találkozzunk 3-3 estén át egyházmegyénk két városában, Pécsen és Szekszárdon” – fogalmaz felhívásában Felföldi László püspök, aki személyesen kíséri majd a találkozókat.
„Ezek az esték rólatok, fiatal felnőttekről szólnak, akik nem adják fel az álmaikat. Akik szeretnének teljesebb életet élni, őszintén beszélni arról, hogy hol tartanak most. És szólnak a tenni akarásról Istenért, Egyházért, önmagukért. Ezek az esték rólunk szólnak. Ezek az esték Rólad szólnak.
Három este, amelyek nem a szokványos előadások alkalmai. Nem prédikáció. Nem lelkigyakorlat. Nem bibliaóra. Nem szabadegyetem” – fordult felhívásában a fiatalokhoz a főpásztor.
Felföldi László püspök minden nem házas fiatalt nagy szeretettel vár ezekre az estékre. Ezt a meghívást szeretné megerősíteni Szent II. János Pál pápát idézve: „Jézust keresed, amikor álmodsz a boldogsáról. Ő vár téged, amikor semmi mást nem találsz kielégítőnek. Ő a szépség, akihez vonzódsz. Ő az, aki a teljesség szomjúságában provokált téged, hogy ne engedje, hogy megállj a kompromisszumnál. Ő az, aki sürget téged, hogy lehulljon rólad a hamis élet maszkja. Ő elolvassa a szívedben a legeredményesebb választásokat, amelyeket mások megpróbálnak elfojtani.”
Három este nyitott, kötetlen és őszinte beszélgetésekkel, melyeken a 25–45 évesek nyíltan, tabuk nélkül oszthatják meg felnőtt életük valóságát. Egy fórum, ahol beszélhetnek álmaikról, amelyek megvalósultak vagy elvesztek az évek folyamán. Együtt gondolkodás az együtt haladásról.
„Ez a három este neked szól, ha: 25–45 éves vagy, és még nem házas; keresed az őszinte beszélgetést az életről; szeretnéd megtalálni, felépíteni és megvédeni életed éltető kapcsolatát Istennel, másokkal és önmagaddal; fontos számodra az emberi méltóság; elhiszed, vagy szeretnéd elhinni magadról, hogy fontos és értékes vagy; szeretnéd felfedezni a kincset magadban és az életedben; nyitott vagy a közös ötletelésre, együtt gondolkodásra; ha segíteni akarsz azzal, hogy részt vállalsz az egészben.
A beszélgetések időpontjai és helyszínei:
Pécs, Magtár Látogatóközpont (Pécs, Dóm tér 6.)
november 13., csütörtök 19–21 óráig
2026. január 22., csütörtök 19–21 óráig
2026. március 12., csütörtök 19–21 óráig
Szekszárd, Kolping Iskola (Szekszárd, Pázmány tér 4.)
november 6., csütörtök 19–21 óráig
2026. január 29., csütörtök 19–21 óráig
2026. március 19., csütörtök 19–21 óráig
A szervezők az érdeklődőktől lehetőség szerint előzetes regisztrációt kérnek, melyet ITT lehet megtenni.
Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


