Raduly József tizenhat évig, 1989 és 2005 között volt a Magyar Örökség és Hungarikum díjas, világhírű 100 Tagú Cigányzenekar elnöke és producere. A Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségét is vezette, országosan ismert közéleti személyiség, a cigányság valószínűleg legismertebb szószólója.
A 100 Tagú Cigányzenekar elnökeként minden évben megszervezte a Nemzetközi Cigány Karnevált a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon és a Budai Parkszínpadon, ahol a cigányság a világ minden tájáról tiszteletét tette. Valamennyi előadás telt házas volt. A zenekar, amely Raduly vezetése alatt négy LP-lemezt, tizenkét CD-t, tíz audiokazettát, három DVD-t és egy filmet is készített, szinte az egész világot bejárta, mindenütt óriási sikert aratva, és öregbítve a magyar kultúra jó hírét.
A Nap Kiadó által megjelentetett kötet önéletrajz. Raduly József küzdelmes, kivételes életútja hasonló a népmesék legkisebb királyfijának sorsához, csak ő nem királyi udvarban, hanem egy Szabolcs-Szatmár Bereg vármegyei községben, Gáván született, 1948. március 19-én, a neve napján, egy nyolcgyermekes roma család legkisebb gyermekeként. Négyen voltak fiúk és ugyancsak négyen lányok, öten érték meg a felnőttkort.
Raduly József ősei háromszáz évre visszavezetve cigány zenészek voltak. Születésekor édesanyja negyvenkét éves volt, édesapja negyvenöt. Mivel szüleinek utolsó gyermeke volt, előszeretettel mondták neki: „drága szép gyermekem, Jozsukám, te vagy nekünk a vakarónk”. S hogy ez mit jelent? A házi kenyérsütés alkalmával a dagasztóteknő oldalára és aljára rárakódott, kovászos tészta maradványait összekaparták, a levakart tésztát egybegyúrták, és kisütötték kenyérlángosnak, azaz vakarónak.
A gyermek Raduly József szülőfalujában, Gáván, egy ötszáz fős cigánytelepen nőtt fel, ahol az élet többnyire „keserű, nehéz, megalázó és kilátástalan hétköznapokból áll”. Édesapját, Raduly Gyulát behívták munkaszolgálatosnak, majd onnan kivitték a frontra. Rabtársaival együtt megásatták velük a sírjukat, „egy hideg, kemény januári napon”. Váratlanul azonban megjelent egy német tiszt, s a tolmács segítségével megkérdezte: ki tud muzsikálni? Raduly Gyula jelentkezett, hogy ő klarinéton játszik. A hangszerét rongyokba tekerve hordta a kabátjában, a szíve fölött, még akkor is. Volt, aki hegedülni, más bőgőzni tudott. Felrakták őket egy teherautóra, fertőtlenítőbe, aztán fodrászhoz vitték, ruhát kaptak, s irány a tiszti kaszinó, ahol zenélniük kellett.
Raduly József édesapja „nyomorék emberként” tért haza a háborúból, a klarinétot csak 1950-ig tudta a kezébe venni, és játszani rajta. A leghíresebb cigányprímásokkal muzsikált Debrecenben, Nyíregyházán, Miskolcon, Budapesten, de egészségi állapotának fokozatos romlása miatt 1950-től kezdve már nem tudta megfújni szeretett hangszerét. A szülők és a még otthon lévő gyerekek szociális segélyből éltek, édesanyjuk „a falu napszámosa volt”, vagyis mosni, takarítani, mázolni, vasalni őt hívták. Mivel Raduly József volt a legkisebb gyermek, a nagyobb testvérei már férjhez mentek, illetve megnősültek, ő pedig a beteg szüleivel lakott Gáván. Az ötvenes években volt kisgyermek, a magyar szocializmus legkegyetlenebb korszakában, a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett totalitárius rendszerben. Mint írja, ebben a kenyérjegyes, „silány, értelmetlen, ellentmondásokkal teli diktatúrában nehéz volt élni, a félelem, a bizonytalanság, és a bármikor történő elvitel volt a nap minden percében várható”. A kisgyermek Raduly József már hatévesen rákényszerült arra, hogy időközönként napszámba menjen el dolgozni, s bár esténként hullafáradtan tért haza, örült, hogy a munkájáért kapott öt forinttal ő is hozzájárulhatott a másnapi étel biztosításához.
Az önéletrajzát lejegyző Raduly József kiemeli testvérbátyja, ifjabb Raduly Gyula, az országosan ismert cimbalmos személyét: hetente járt haza a szülőket meglátogatni, élelmet vásárolt nekik. Raduly Gyuláról eszünkbe juthat Frank Capra 1946-ban készült, Az élet csodaszép című filmjének főhőse, George Bailey – James Stewart emlékezetes alakításában –, aki egész életében másokért élt, vállalva a megpróbáltatásokat, a szegénységet is. Raduly Gyulát egyszerre vették fel az Állatorvostudományi Egyetemre és a Zeneművészeti Főiskolára, de tanulmányait egyik helyen sem tudta elkezdeni. S hogy miért? Mert nem volt, aki a beteg anyját, apját és a kisöccsét, Józsefet eltartsa, ezért ő vállalta magára ezt a feladatot. A cigányzenészeknek egyébként a muzsikálás mellett a művészi tehetségüktől messze eső munkákat is el kellett vállalniuk akkoriban, például a vályogvetést, mert Rákosi azt mondta: „az országot lerombolták a II. világháborúban, az erőt az ország felépítésére kell fordítani, a cigányzene az különben is dzsentri maradvány”.
Raduly József kivételes zenei tehetsége nagyon korán megmutatkozott: négyévesen már cimbalmozott, kilencévesen kottát olvasott és tanította is ezt a művészi virtuozitással játszó, de a kottát nem ismerő felnőtt cigány muzsikusoknak. Még nem volt tízéves, amikor hivatalosan is elkezdett zenét tanulni, a nyíregyházi állami zeneiskolában. Napi öt órája ment el a vonatozással. Rendszeresen hegedült az utasoknak, némi pénzt szerezve ezzel. A zenéléssel megkeresett összegből tízórait vett magának, ami pedig megmaradt, abból élelmet, cigarettát és gyufát a szüleinek. „Nagy dicséretet kaptam tőlük, mikor meglátták ezeket a vásárolt holmikat a kezemben. Világéletemben talán innentől kezdve lettem gondoskodó gyerek, gondoskodó édesapa.”
Raduly József önéletírásának legmegrázóbb része, amikor felidézi: a túlzottan feszes időbeosztás miatt egyszer tíz percet késett az iskolából. Az iskolaigazgató szemernyi együttérzést sem tanúsított, nem érdekelte a késés oka, azonnal letámadta: „Te azt hiszed, a cigánytelepen vagy? A tetűben, a dögben, a piszokban, a mocsokban? Lopni voltál, azért késtél?” Visszaemlékezve a történtekre, Raduly József nem tagadja: „megalázva, összetörve, de még jobban kívántam ennek az igazságtalan igazgatónak a halálát!” A megszégyenített kisgyermek ekkor, anélkül, hogy a szüleinek szólt volna, összeszedte hegedűjét, kottáit, könyveit, és egyetlen fillér nélkül vonatra szállt. Útiköltségre nem volt pénze, őszintén elmondta a kalauznak, hogy mi történt vele. Megérkezett Újfehértóra, s onnan már gyalog tette meg a négy kilométeres utat a falu központjáig, ahol szeretett Gyula bátyja lakott a családjával. Neki is őszintén elmesélte, hogyan járt. A sógornőjének ő csak a „kis sógor volt”, akire főzni, mosni, takarítani kell, de Gyula bátyja azt mondta neki: „Az, hogy Böske, a feleségem mit szól, engem nem érdekel! Drága öcsém, légy türelmes, nyugodt, önmegtartóztató, csendes, ha megbánt a feleségem, inkább eredj ki az udvarra a ház mögé, és sírd ki magad, de drága öcsém, tudd meg, hogy melletted vagyok, és megmutatjuk a világnak, hogy ebből a cigány gyerekből olyan ember lesz, aki a családját, a népét, a magyarságot is szereti, és mindent megtesz. Te, öcsém, olyan vagy, mint a fehér holló.”
Raduly József megvallja: úgy került a középiskolába, a Szentesi Mezőgazdasági Technikumba, hogy a vidéki élet jellegzetességei meglátszottak rajta. Így fogalmaz erről: „Beszéde falusi, iskolázatlan, kevésbé érthető és kevésbé differenciált volt. Mondatszerkesztése nem volt világos, érthető és nagyon pongyola stílusú volt.” Egy év megfeszített, éjt nappallá tévő olvasás és beszédgyakorlatok után azonban sikerült leszoknia a magával hozott rossz beidegződésekről, változtatnia bárdolatlan stílusán, szokásain. Megszenvedte a középiskolában az emberré válást, s miután nehéz fizikai munkát is végzett, rádöbbent: „A munka, illetve annak formáló ereje az embernek méltóságot, önbecsülést, hitet, reményt ad, anyagi egzisztenciát, társadalmi presztízst a személynek és a családnak. Munka nélkül nem lehet élni, azon egyszerű oknál fogva, hogy a mai társadalom az munka alapú. Minden embernek megvan a maga helye és feladata, a kérdés az, hogy a fiatal emberek ebben a munkamegosztási mechanizmusban merrefelé tendálnak.”
Raduly József több egyetemi diplomát is szerzett, de soha nem felejtette el, hogy honnan jött. A 100 Tagú Cigányzenekar elnökségének tizenhat éve alatt bejárta szinte az egész világot, hangversenyeikkel elbűvölték a közönséget. Zenei repertoárjuk folyamatosan gazdagodott, s művészetükkel elősegítették a különböző kultúrák közötti megértést.
A kötet szerzője nem magamutogatásból írta könyvét, hanem mert bízik benne: „ha én személy szerint egy fiatalnak csak egy gondolattal, egy mondattal vagy netán az én hitelességemmel tudom a hitét, vágyát, célját, látásmódját, karakterét és reményét erősíteni, befolyásolni, már megérte!” Önéletírását a mélyszegénységből jött Raduly József azoknak a Magyarországon élő cigány fiatal lányoknak és fiúknak ajánlja, akik az életben olyan célokat tűztek ki és fognak kitűzni maguk elé, amelyek elérésével „értelmes, iskolázott, egyenjogú, egyenrangú állampolgárként élhetik majd minőségi életüket”. A kötet írója úgy érzi, idősebb cigány értelmiségiként kötelessége segíteni a tanulni vágyó fiataloknak, „reményteljes kiteljesedésükhöz készségemmel, képességemmel, bölcsességemmel, tapasztalatommal és tárgyi tudásommal hozzájárulni. Mindez a fiatalságba vetett nagy fokú hitemmel, szeretetemmel és alázatommal van összefüggésben”. Raduly József nem ringatja hamis illúziókban a roma fiatalokat. Rámutat: ebben a tanulási, bizonyítási folyamatban és az egyszerű munkás hétköznapokban sokszor megtorpannak az emberek, kilátástalannak és értelmetlennek tartják küzdelmüket. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a szakmai siker, az anyagi jólét és az erkölcsi elismerés nem egyik napról a másikra jön el, hanem hosszú, folyamatos, kitartó, magas szintű munkával. Ha ezek a fiatalok nem kapnak állandó figyelmet, szeretetet, elismerést, biztatást, együttérzést, együtt gondolkodást, akkor frusztráltak lehetnek és könnyen sebezhetőkké válhatnak. Raduly József a személyes példáján keresztül mutat be könyvében „tanulási, valamint munkavégzésük idejére, családi, közösségi életük idejére olyan és annyi követendő élet- és értékmintát, amely a kiteljesedett élethez példamutatást, hitet, reményt, kitartást, nagy fokú tanulási, szakmai és munkavégzési alázatot ad”. A fiataloknak meg kell tanulniuk és meg kell tapasztalniuk a gyakorlatban az önmegtartóztatást, az önértékelést, az önfegyelmet – hangsúlyozza. Magánéletükben legyenek embertársaikhoz és a közösség tagjaihoz „szolidárisak, empatikusak, megértőek, segítőkészek, toleránsak, emberszeretők és abszolút jóindulatúak. Érezzék a cigány-roma testvéreim és barátaim magukat egyenrangú embernek a gádzsókkal, hiszen minden embert a Jóisten saját arcképére teremtett. Hiszen fajra, nemre, vallásra, felekezetre való tekintet nélkül minden ember jogi értelemben egyenértékű és egyenrangú”.
Raduly József gyermekkorától kezdve számtalanszor megtapasztalta, amit legmélyebb meggyőződéssel állít: mindent el lehet érni Isten segítségével, de ehhez nélkülözhetetlen a kitartás és sok jóindulatú ember támogatása.
A kötethez Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke írt előszót. Kiemeli: „Raduly József története egy olyan emberé, aki a falusi élettől a világ nagyvárosainak hatalmas előadótermeiben dübörgő tapsviharig nagyon sokat megélt és átélt. Mindig elkötelezetten küzdött a cigány közösség jogaiért és felemelkedéséért. Számtalan alkalommal és formában állt ki a közösség érdekeiért, a méltányosságért és az egyenlőségért.”
Raduly József: A cigánykunyhóból Hollywoodig, Nap Kiadó, 2025.
Fotó: Nap Kiadó
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. október 12-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
