Tuberkulózisos beteg szökött meg a kórházból, bárkit megfertőzhet

Tuberkulózisos beteg szökött meg a kórházból, bárkit megfertőzhet

Tuberkulózisos beteg szökött meg a kórházból, bárkit megfertőzhet Kulcsár Péter2025. 10. 19., v – 08:25

Veszélyes, rendkívül ragályos kórról van szó.

A rendőrség eljárást indított egy 22 éves nő ellen, aki önkényesen elhagyta az Ótátrafüreden (Starý Smokovec) található Tüdőszanatóriumot, annak ellenére, hogy fertőző tuberkulózissal kezelték. Az eset súlyosságát jelzi, hogy a fiatal nő cselekedetével fertőzésveszélyt idézett elő, és ezzel veszélybe sodorhatta mások egészségét is.

Hírdetés

Jana Ligdayová rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a nő a hónap elején került be az intézetbe, ahol kimutatták nála a tuberkulózis fertőző formáját. A betegség ebben a stádiumában a páciens a köhögésével tuberkulózisos bacilusokat bocsát ki a levegőbe, így közvetlen veszélyt jelenthet másokra.

Néhány nappal a felvétele után a nő megszökött a kórházból, annak ellenére, hogy a személyzet világosan figyelmeztette: állapota súlyos, és másokat is könnyen megfertőzhet. Az orvosok külön felhívták a figyelmét, hogy a szanatóriumon kívül kizárólag reszpirátor viselésével tartózkodhat, ha egyáltalán elhagyhatja az osztályt. A figyelmeztetéseket azonban semmibe vette, és engedély nélkül távozott.

Szabadsága azonban sokáig nem tartott, a rendőrség ugyanis rövid időn belül megtalálta a lakhelyén, egy eperjesi járásbeli faluban. A hatóságok szerint cselekedetével tudatosan növelte annak a veszélyét, hogy a betegség másokra is átterjedhet.

Ha a bíróság bűnösnek találja, tettéért a nő egy évtől akár öt évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »