Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Októberben Földi István keszthelyi címzetes esperes plébános ad útravalót.
Isten Atya, aki törődik gyermekeivel. Bennünket, keresztényeket az győzhet meg erről, hogy látjuk, Jézus nem győz hasonlatokat mondani annak érzékeltetésére, hogy Isten milyen gyengéd érzelmekkel viseltetik irántunk, emberek iránt.
Először a szülő és a gyermek viszonyát veszi alapul. „Közületek melyik apa ad a fiának követ, amikor az kenyeret kér?” De nemcsak a szülő és a gyermek kapcsolatában megjelenő jóságról következtet Isten jóságára, hanem egészen merész hasonlatokhoz is fordul, csakhogy megértesse velünk, milyen jó az Isten. Ilyen hasonlata az éjszaka alkalmatlankodó barát kérése, aki szorult helyzetében kenyeret kér a szomszédjától, de az elutasítja: „Ne zavarj!” Jézus hozzáfűzi: ha barátságból nem is, de alkalmatlankodása miatt végül mégis ad neki. Tehát a kikényszerített emberi jóságot is számontartja. Sőt – és ez a meglepő –, az érdekből fakadó emberi jóságot sem átallja alapul venni, amikor az igazságtalan bíróról szóló példabeszédet mondja. A bíróhoz, aki „Istentől nem félt, és emberektől nem tartott”, elmegy az özvegyasszony, és igazságtételre kéri. A bírónak annyira terhére van ez az asszony, hogy igazságot szolgáltat neki. Tehát igazán nem a szeretet vagy az emberség vezeti őt a jótettekre, hanem tisztán az önérdek. Minket is hányszor befolyásol az éppen aktuális szokás, divat! Vegyük csak a fogyasztói társadalom belénk kódolt mechanizmusait, amelyek önzésre nevelnek: „Szerezd meg, használd, és dobd el, mert van másik!” Mennyire beépült ez az elv az emberi kapcsolatainkba is! Ezért vagyunk számítgatók, önzők. Jézus arra hív, hogy lépj ki ebből, és láss az ő szemével, szeress az ő szeretetével!
Mindezzel kulcsot akar a kezünkbe adni, és megmutatni, hogy az emberben megnyilvánuló jóság, bármi legyen is annak oka, alapul szolgálhat Isten jóságának lemérésére. „Ha tehát ti, bár gonoszok vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad a ti mennyei atyátok…” Ez a „mennyivel inkább” azt jelenti, hogy bárhol, bármilyen emberi jóságot tapasztalunk, az csupán elenyészően kis mértékű Isten jóságához, az Atya szeretetéhez képest. A mi emberi lelkünkben is sajnálat ébred az ártatlanok szenvedése láttán, s Jézus biztosít bennünket arról, hogy Isten lelke még inkább érzékeny erre. A szenvedőkkel való együttérzésben nem tudjuk felülmúlni Istent. Azt tanítja nekünk, hogy ha bennünk, teremtményeiben is együttérzés vagy sajnálat támad valaki iránt, akkor biztosak lehetünk abban, hogy Istenben ez sokkal nagyobb mértékben jelentkezik.
Igen, de hát akkor honnan van annyi baj, szenvedés? És miért tűri mindezt? Ezekre a kérdésekre Jézus nem tért ki. Ő sem tett föl kérdéseket. De viselkedésével eltűrte a szenvedést, anélkül, hogy visszavonta volna az Isten jóságáról és gyöngédségéről vallott nézeteit. Isten atyai kezére bízta magát, úgy halt meg, tudva, hogy Isten mit miért tesz vagy enged meg. Rá tudod bízni magad Istenre akkor, amikor nem érted, mit miért enged meg az életedben?
Nekünk Jézustól kell tanulnunk: az ő szemével kell néznünk életünk keresztjeire. Szeretetével öleljük át a próbatételeket, a szenvedést, tudva, hogy Istenben minden értelmet nyer. A kereszt botránya ott van a mi életünkben is, és csak akkor válhatunk méltóvá hozzá, ha átöleljük és szeretetté formáljuk azt, követve Mesterünket.
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
