„Az amerikai békeerőfeszítések kicsorbultak az európaiak ellenállásán; ha az európai vezetők nem tennének meg mindent annak érdekében, hogy az amerikai elnök sikertelen legyen a végrehajtásukkal, akkor már létrejött volna az orosz–ukrán, európai és amerikai megállapodás” – jelentette ki a miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) csütörtöki plenáris ülésén Budapesten.
Orbán Viktor az MTI híradása szerint elmondta, a nemzetpolitika nagy kihívás a mindenkori magyar kormányok számára; ez az a terület, ahol egyetlen szót sem lehet a kockázat súlya nélkül kiejteni.
A kormányfő legfontosabb aktualitásként a háború vagy béke dilemmáját jelölte meg. Alapvető kérdés most a Kárpát-medencei magyar közösség számára a határokon belül és kívül egyaránt, hogy mi lesz Európában: háború vagy béke. Hozzátette: furcsa háborúban vagyunk, Európa ugyanis a saját definíciója szerint háborúban áll; Európa vezetői az orosz–ukrán háborúról úgy beszélnek, mint a mi háborúnkról.
Kitért arra is, hogy az amerikai békeerőfeszítések kicsorbultak az európaiak ellenállásán. Ha az európai vezetők nem tennének meg mindent annak érdekében, hogy az amerikai elnök sikertelen legyen a béketörekvések végrehajtásával, akkor már létrejött volna az orosz–ukrán, európai és amerikai megállapodás – jelentette ki Orbán Viktor.
Hangsúlyozta: az európai vezetők a háború folytatását akarják, nem tárgyalnak az oroszokkal, csak az ukránokkal, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy az amerikaiakat a béketörekvések oldaláról áthozzák az Ukrajnát támogató európai pozícióba. Az európai döntéshozóknak ma háborús stratégiájuk van, és ennek része az egész európai gazdaság egyfajta hadigazdasággá való átállítása – figyelmeztetett, felidézve, hogy
Európa eddig 180 milliárd eurót költött a háborúra, és csak a legutóbbi, koppenhágai uniós csúcson egyetlen döntéssel oda akartak adni 40 milliárd eurót Ukrajnának.
Annak veszélye, hogy Európa belelép egy háborúba, amely aztán egyre mélyebb involválódást hoz magával, a háború kitörése óta most a legmagasabb – mondta.
MTI
Nyitókép forrása: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


