Ingyen sörre is számíthatnak a nézők a színházban Juhász Katalin2025. 10. 15., sze – 18:28 Pozsony |
A londoni West End egyik legnépszerűbb előadása jelenleg nem egy klasszikus musical, hanem egy pubban játszódó, interaktív zenés est: a The Choir of Man. Kilenc férfi énekes-zenész invitálja a nézőket közös kocsmázásra. Ezt a darabot mutatja be a Nová scéna, Pánska jazda címmel.
A pozsonyiak akkor csodálkoztak rá erre a rendhagyó műre, amikor Dél-Koreában vendégszerepeltek az Alföldi Róbert által rendezett Turandottal. A 2021-es seregeszemlét ugyanis ez az előadás nyerte meg. Már akkor gondolkodni kezdtek a licenc megszerzésének lehetőségén.
Jól ismert dalok
A Nová scéna verziójában szlovák szöveggel csendülnek fel a Queen, a Guns N’ Roses, Adele, a Red Hot Chili Peppers, a The Kinks és mások dalai, valamint két szlovák szám. Ezeket kifejezetten kérték az eredeti alkotók, mert szerették volna, ha helyi „fílingje” is lenne a darabnak. Az eredeti előadás végén elhangzó ír altatódalt például egy szlovák népdallal helyettesítették.
A világslágerek szövegeit az a Martin Sarvaš ültette át szlovákra, aki a Mamma Mia című musicalben is sikeresen domesztikálta az ABBA-dalokat. A színészek pedig elmondták a beharangozó sajtótájékoztatón, hogy olyan, mintha kifejezetten rájuk írták volna ezeket a karaktereket, vagyis otthon érzik magukat a szerepeikben, sőt saját életükből is elrejtenek néhány utalást a szövegben.
Az Eden kocsma minden törzsvendége más-más alkat. Van köztük költői lelkületű, viccmesélő, kemény fiú, romantikus szívtipró, visszafogott alkat – és mindenkinek megvan a története. Ennek elmesélésében segítenek a nagy slágerek, amelyek a szlovák szövegnek köszönhetően új dimenziót kapnak.
Eltűnő határ a színpad és a nézőtér között
A rendező-dramaturg Svetozár Sprušanský szerint azt volt a legnehezebb elérni, hogy a színpadi történések, együtt éneklések, táncbetétek spontánnak tűnjenek, a rengeteg gyakorlás ellenére. Ráadásul több színésznek meg kellett tanulnia hangszeren játszani, egyiküknek például trombitán, amit akkor látott először. Persze hivatásos muzsikusok, egy hattagú zenekar is segíti őket, amelybe bekerült például Stano Palúch, a hazai jazz-szcéna legismertebb hegedűse, vagy Pavol Bereza gitáros, aki nemrég kapott rangos díjat tavalyi albumáért.
A legfontosabb követelmény az volt, hogy működjön a kémia a szereplők között, és úgy tűnjön, minden ott és akkor történik. A közönséget is bevonják a kocsmázásba, sört csapolnak a nézőknek az előadás alatt, hogy tényleg eltűnjön a határ köztük és a törzsvendégeket játszók között.
Akik szeretik a zenés darabokat, de nem ragaszkodnak a túl komplex történethez vagy drámai mélységekhez, garantáltan jól szórakoznak majd. Londonban négy éve nem lehet levenni a repertoárról az előadást, amelyet a Nová scéna holnap és pénteken mutat be. Eleve kettős szereposztásban készült, mert az alkotók abban bíznak, hogy Pozsonyban is hosszú ideig műsoron marad. A stáb egyetlen női tagja egyébként a koreográfus Silvia Beláková volt.
A zenés est sikeréhez Svetozár Sprušanský szerint az is nagyban hozzájárult, hogy közvetlenül a Covid után mutatták be a West Enden, amikor az emberek hosszú idő óta először ülhettek be a pubokba, először élhettek közösségi életet. Ez az örömteli érzés sugárzik a darabból, amelynek játékideje másfél óra szünet nélkül. Ez is ritkaság hazánk legnagyobb zenés színházában, ahol általában hosszabbak az előadások, de a „büfézés” ezúttal a nézőtéren zajlik majd.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


