Az egyik legdivatosabb kifejezés manapság kétségkívül a „transzformálás”, legyen szó magáncégről, oktatásügyről, állami szervekről, mezőgazdasági szövetkezetről vagy bicikligyárról. Vagy éppenséggel a postáról. Sokak egybehangzó véleménye szerint pont ráfért. Ugyan melyikünk nem várakozott már harmincadmagával egy nyomorult kisablak előtt, miközben a többi négy látszólag állandó jelleggel bezárt, vagy talán be is szögezték. Ugyan melyikünk nem lépett még ki dolgát ugyan elvégezve, de mérgelődve a hivatal lengő üvegajtaján, mert a dolgozók is hamar rájöttek a hatalom ízére, mely híres humoristánk szerint édesebb a fajfenntartás technikai részénél? (Noha ő nem egészen így mondta.)
Mindez ma már természetesen a múlté. Lassan mindenkinek derengeni kezdett, hogy a kuncsaft pénzt hoz, abból meg van a fizetés. Így működik ez a drága jó kapitalizmusban, amit olyannyira áhítottunk annakidején, hogy akár még a térre is kivonultunk kulcsot csörgetni, ahogyan azt a pártaktivisták jó előre megszervezték. Az első transzformációs lépések bátortalanok voltak, de bíztatóak: gázszámlánkat fájó szívvel befizetve szinte minden esetben elhangzott az obligát kérdés: – Sampont, testápolót? Játékot a gyereknek?
Ez volt az a korszak a postahivatalok sötét történelmében, mikor a hivatal beltere leginkább egy jól felszerelt falusi vegyesbolt látszatát keltette, közvetlenül egy kiadós árufeltöltés után. Kérem! Valakiknek ez kimondottan tetszett. De hát ők nagyáruházakba is szívesen járnak, ami ugye egy viszonylag súlyos tünet. A nagy többség higgadtan közölte a kedves elárusítónővel – pardon, szakképzett postaügyi dolgozóval – hogy momentán, jelenlegi elmeállapota szerint akkor se vesz postán sampont, ha kést tesznek a torkára. Mindez természetesen korántsem volt elég, a frissen iskolázott alkalmazott csípőből válaszolt: – Kaparós sorsjegy? Hatmillió a jackpot, de mindenki nyer! Talán hihetetlen, de még így is akadtak megátalkodott, tudatlan egyének, akik nem fogadták el e mindenki számára előnyös ajánlatot.
Vicc, ami vicc. A vidám kezdetek után mindenki megtanulta, hogy bármilyen átalakítás, ésszerűsítés – transzformálás – alkalmazottak elengedésével jár, más munkakörbe kényszerítésével, fizetéscsökkentéssel, pluszmunkával ugyanazért a bérért. Ezeket nyíltan már nem illik kimondani, a szép új világban titokban kegyetlenebbek lettünk, de látszólag sokkal szemérmesebbek.
A Szlovák Posta transzformációjának hivatalos célja ennek megfelelően a sűrű fiókhálózat optimalizációja – bezárások -, a szolgáltatások hozzáférhetőbbé tétele – csináld online -, a kedves ügyfelek komfortérzetének növelése – maradj otthon. Valamint a társaság működésének hosszútávú fenntarthatósága. És zajlik mindez természetesen az új fogyasztói trendek figyelembevételével, másképp nem is lehet.
El kell ismernünk, hogy a mai száguldó fiatalságnak ez a posta kissé lassú. Méghogy személyesen menni holmi hivatalba, ott ácsingózni, megmondani, hogy mit akarunk, aláírni? Ennyi idő alatt legalább negyvenhárom idegen lényt ki lehet nyírni egy rendesebb számítógépes játékban! Hát hol vagyunk, a kőkorban? Világos, hogy sietős embereknek az önkiszolgáló helyek, a csomagküldő szolgálatok, minden, ami küldemények megrendelését és átvételét gyorsítja, a haladás egyértelmű jele.
A posta néhány kisebb, kevéssé látogatott hivatalt már bezárt. Október elsejétől a járási székhelyeken szűnik meg vagy kéttucatnyi postafiók, november elsejétől újabbak. Hosszú távon, a tervek szerint 2028-ra a jelenlegi, több mint ezerhatszáz kirendeltségből – melyekből mintegy ezer veszteséges – négyszáznak kell maradnia, ezeket is „külsősök” üzemeltetik majd, önkormányzatok, de akár egy élelmiszerbolt is.
Eddig, Szlovákia lakosainak számát figyelembe véve Európa legsűrűbb postahálózatát mondhattuk magunkénak. Hát, legalább egy ideig volt mire büszkéknek lennünk, bár a pozsonyi negyvenöt kirendeltség talán túlzásnak tűnhet egy ilyen kis ország számára. Kényelmesnek kényelmes az állampolgároknak, de nem nyereséges, végül is, kit érdekel holmi állampolgárok elégedettsége, fő, hogy fizessen, lehetőleg otthonról.
Hogy ez a gyakorlatban, hogy fog működni, azt egyelőre talán nehéz elképzelni, de mivel Ausztriában a posta hetven százaléka, Németországban meg csaknem az egész így funkcionál, okvetlenül beválik nálunk is. (Némi kétség azért felmerülhet, mert a nyugati vívmányokból eddig legfőképpen a kábítószerfogyasztást sajátítottuk el villámgyorsan.) Esetleg elképzelhetünk egy ilyen beszélgetést is a jövendő posta-élelmiszerboltban is: – Mancikám, drága, a szokásosat kérném, harminc deka csirkefarhát, plusz a nyugdíjam.
A posta jelenlegi, mintegy tízezer dolgozójából 2027 végéig nyugdíjba megy ezer. A többi elmehet más postákra, amelyeken meghosszabbítják a nyitvatartási időt, más funkcióba, esetleg az új fenntartóhoz, ahol az új kizsákmányoló hagyományoknak megfelelően éhbért – pardon: minimálbért – kap majd. Hatezer-négyszáz dolgozó már túlesett az iskolázáson, az ő jövőjük egyelőre biztosítottnak látszik. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a posták eddigi helyiségei, vagy akár egész épületek is eladásra kerülnek majd.
Egyvalami marad változatlan, nyilván sokak megkönnyebbülésére: a postai kézbesítők hálózata. Postás Pet továbbra is érkezik, hozza a küldeményeket, hivatalos értesítéseket, leveleket, nyugdíjakat, mint eddig. Igaz, hogy a csökkenő keresletre való tekintettel a leveleket már nem mindennap, mint eddig, hanem csak egy-két nap hetente fogják kézbesíteni, de nem hihető, hogy ezt bárki észrevenné. Ki ír manapság levelet? Vagy mégis visszatérne a levelezés kora? És ez esetben talán ismét fellendül a postagalamb-tenyésztés? Hogy a hetvenhárom éves Maris néni nem fog online ügyintézést igényelni, az szinte biztos. Távolabbi postákra se fog járni, mert fáj a lába, az unokájának meg nincs ideje elvinni.
Postás Pet a huszonegyedik században már nem csak ósdi leveleket kézbesít, meg a szintén divatjamúlt papírpénzt. Hagyományos postástáskája biztosan lesz, de ezenkívül multifunkciós mobil berendezése is, mely egyben szkenner és fizetős terminál is, természetesen kártyára és készpénzre egyaránt. Így lehetővé válik saját otthonunkban is a postai küldemények feladása, átvétele, pénzküldés és pénzkivétel, szóval szinte minden postai szolgáltatás igénybevétele. (Valószínűleg a samponvásárláson kívül.)
Elnézést… csengetnek. És még egyszer… Megyek, ez ő lesz. Tudják… a postás mindig kétszer csenget.
Tóth Ferenc
Nyitókép forrása: Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
