Radosław Sikorski: Egyetlen telefonhívás véget vethetne az ukrajnai háborúnak

Radosław Sikorski: Egyetlen telefonhívás véget vethetne az ukrajnai háborúnak

Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter szerint az ukrajnai háború befejezése sokkal egyszerűbb lenne, mint a közel-keleti konfliktus megoldása. Úgy véli, hogy akár már egy telefonhívás is elég lehetne.

Sikorski kedden egy londoni konferencián beszélt arról, hogy a háború azonnal véget érhetne, ha Putyin felhívná Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnököt, és utasítaná a csapatok kivonására Ukrajnából.

„Ukrajna már tíz éve feltartóztatja Putyint a Donbaszban. Ez azt mutatja, hogy Putyin nem fog győzni.”

Hírdetés

– mondta, hozzátéve, hogy a Nyugatnak középtávon is támogatnia kell Kijevet, és szigorúan be kell tartatnia az Oroszország elleni szankciókat, különösen az olaj-, gáz- és technológiai export terén.

A EU-s migrációs paktumról szólva a miniszter kijelentette, hogy Lengyelország már most is túlteljesíti a szolidaritási kötelezettségét, mivel több százezer ukrán menekültet fogadott be. Hozzátette: „az ukránjaink valószínűleg még egy ideig Lengyelországban maradnak.”

Körkép.sk, Polskie Radio


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »