Ötödik alkalommal csodálhattuk meg a Sérum fényeit: idén köztéri épületekre vetítettek (FOTÓK)

Ötödik alkalommal csodálhattuk meg a Sérum fényeit: idén köztéri épületekre vetítettek (FOTÓK)

Ötödik alkalommal csodálhattuk meg a Sérum fényeit: idén köztéri épületekre vetítettek (FOTÓK) Kürthy Judit2025. 10. 14., k – 16:28 Somorja |

Már tavaly november óta készültek a hétvégi performanszra a Sérum Fényfesztivál szervezői. A világ minden tájáról érkeztek animációk, melyeket mértani pontossággal vetítettek ki somorja ikonikus köztéri épületeinek belső és külső falaira.

Nehéz szavakkal visszaadni a fények látványát, ami a Sérum Fényfesztivál helyszínein fogadta a érkezőket. Aki látta, maradandó élménnyel térhetett haza, a házfalakon megelevenedett animációknak köszönhetően ugyanis egy másik világba csöppenhettünk, pontosabban másik világokba, a tehetséges fényművészek ugyanis egy valódi, univerzumokon átívelő fényutazást nyújtottak.

Sérum: egy európai projekt állmása

Amint leszállt az este, a Korona Udvar közösségi termében és a kültéri részen felállított installációk teljes pompába öltöztették a felületeket, ahol két estén keresztül nyújtottak lenyűgöző látványt. Péntek este a sámoti katolikus templom homlokzatára vetített, valamint a belterében felállított fényjáték valódi spirituális élménnyé emelte a programot, a szombat esti különleges fényjáték pedig, amit a rendelőintézet mozaikfelületére vetítettek, elvarázsolta a közönséget.

A résztvevő nemzetközi művészek színes palettája egy széleskörű networkingnek köszönhető, árulta el lapunknak az esemény ötletadója, a főszervező, Szűcs Gábor. Külföldi utazásai és előadásai során a lehető legszélesebb körben igyekszik népszerűsíteni a somorjai fényfesztivált, ami ma már komoly nemzetközi partnerekkel büszkélkedhet. Megtudtuk tőle, hogy az idei Sérum Fesztivál a „Cultural Radiance” nevű európai fényművészeti projekt része, amelyet a budapesti Colloc platform kezdeményezett a berlini Public Art Lab, a finn Valopporta Oy, valamint a hazai Sérummal együttműködésében, az Európai Unió Kreatív Európa programjának támogatásával.

Hírdetés

Világhírű fényfestők

„A célom ma már nem is fesztivál, hanem inkább egy platform, ami lelkes fényművészek együttműködésének eredménye. Gyakran jövök-megyek a világban, különféle fényfesztiválokat látogatok, ahol személyen is felhívhatom a művészek figyelmét a Sérumra”

 – osztotta meg a főszervező. Hozzátette, hogy az idei animációk közt a világhírű fényfestő, a berlini John Tettenborn animációja is látható volt, aki nemcsak egy fényvetítést készített a Korona Udvar homlokzatára, hanem egy saját maga által komponált zenével is illusztrálta azt.

Jövőre a Pomléban

A különféle vetítések hosszúsága eltérő volt, Szűcs Gábor hangsúlyozza, hogy a Sérumon teljes a művészi szabadság, nincs kliens vagy megrendelő, aki megszabná a kritériumokat. Láthatóak voltak tehát a zajosabb képektől elkezdve, egészen az absztrakt, elvont formákon keresztül, a geometriai mozgó alakokon át mindenféle animáció. A zenei aláfestés sem volt feltétel, a szerzői jogok védelme miatt ugyanis csakis a művészek által készített vagy átruházott zenei aláfestéseket használhatták.

„Tavaly nagyobb hangsúlyt fektettünk az audiovizuális performanszokra, idén az épületfestés volt a középpontban, jövőre pedig a Pomlé parkban szeretnénk elhelyezni fényinstallációkat”

 – osztotta meg jövőbeni terveit Szűcs Gábor.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »