Messze van a menza, de Párkányban sem maradhat a diák éhesen Vataščin Péter2025. 10. 14., k – 10:03 Párkány |
Az utóbbi másfél hónapban többször is jelezték lapunknak, hogy az új Párkányi Iskolaközpontba betagozódott Műszaki, Szolgáltatások és Kereskedelmi Szakközépiskola diákjainak napi étkeztetése nincs igazán biztosítva. Nyitra megye alelnöke és az iskolaközpont igazgatója szerint már dolgoznak a megoldáson.
Az új tanév kezdete óta többször is panaszkodtak lapunknak a szülők, hogy az új iskolaközpontba betagozódott párkányi Műszaki, Szolgáltatások és Kereskedelmi Szakközépiskolában nem igazán megoldott a diákok napi ebédje.
A szakközépiskola étkezdéjét ugyanis szeptembertől bezárták, mert évek óta kevés diák járt ebédre, tehát a menza gazdaságtalanul működött. Aki mégis ebédelni szeretne a diákok közül, az most felsétálhat az Ady utcai szlovák alapiskola étkezdéjébe. Ez az ebédlő viszont messze, körülbelül másfél kilométerre van a szakközépiskolától.
Szerkesztőségünk még szeptemberben telefonon kereste meg az Ady utcai étkezde vezetőjét. A hölgy annyit mondott, hogy kapacitásgondjuk nincs, tehát a szakközépsulisok is járhatnak hozzájuk ebédre, ha befizették az étkezési csekket.
Az időpontok sem megfelelőek
A nekünk panaszkodó szülők ugyanakkor úgy vélik, hogy a napi étkeztetés valójában még sincs megoldva. Azért sem, merthogy velük aláírattak egy igazolást, mely szerint azok a diákok, akik ebédre mennének, kapnak 1 órát vagy 40 perc szabadidőt, amikor kimehetnek az iskolából és vehetnek maguknak ételt a Billában, a Jednotában vagy másutt – aztán vissza kell térniük a tanításra. Vagy pedig elmehetnek az Ady utcai étkezdébe ebédelni, de csak délután, tanítás után, kb. fél három, három óra körül.
A szülők szerint mindezzel az a gond, hogy az említett időpontban a diákok közül senki nem megy el az Ady utcára, mert tanítás után már haza vagy a buszokra mennek.
Továbbá az sem megfelelő, hogy a diákok kiugorhatnak ételt venni, mert nem biztos, hogy rendes, főtt ételt vesznek. Ha mégis, az jóval drágább, mintha a menzán fogyasztanák el az ebédet.
Ha pedig háromig, fél háromig várnak, hogy rendes ételt egyenek, addig hiába ütik el az üzletben vett élelmiszerrel az éhségüket, újra éhesek lesznek.
Kapcsolódó cikkünk Párkány |
A három iskolából összevont új intézmény elsőseinek összlétszáma csak szeptember 15-e után lesz ismert, az viszont biztos, hogy tanároknak és diákoknak sem kell majd ingázniuk a tagozatok közt, sőt, új tanerőt – tanerőket is felvehetnek.
Szeptember elsején kezdi meg működését a Párkányi Iskolaközpont. A zselízi Comenius Gimnázium, a Párkányi Gimnázium és a szintén párkányi Műszaki, Szolgáltatások és Kereskedelmi Szakközépiskola összevonásával megalakult központot megbízott igazgatóként Karácsony Beáta vezeti, Cserba Katalin és Mocsi Péter pedig tagozatvezetőkként dolgoznak tovább.
Mint azt lapunknak korábban Nyitra megye szóvivője kifejtette, senki nem költözik át sehová, mindenki marad a helyén.
Karácsony Beáta igazgató pedig most úgy nyilatkozott, sem a diákok, sem a tanárok munkáját nem zavarja meg az összevonás. A megbízott intézményvezető egyelőre még nem közölte az iskolaközpont elsőseinek összlétszámát, ám ennek oka van.
„Még az elmúlt tanévben zajlottak mindhárom iskolában a felvételi vizsgák, amikor mindegyik középiskola a saját vonzáskörébe tartozó alapiskolákból felvételiztette a tanulókat. Külön-külön mindegyik középiskola elegendő diákot tudott felvenni ahhoz, hogy nyugodtan meg tudjon nyitni egy-egy első osztályt. Most ez a három középiskola egy intézményként jelentős létszámú elsős diákkal indulhat. Hogy ez konkrétan, számszerűleg hány elsőst jelent összesen, ez bizony a tanévkezdés napján derül ki, hogy hány felvett diák fog megjelenni az egyes tagozatokon, ha már így használjuk ezt az új fogalmat. Viszont a szeptember 15-e utáni létszám adja majd meg a végleges eredményt, mivel az érvényben levő jogszabály lehetővé teszi a diákoknak, ill. a szüleiknek, hogy e napig még átléphetnek más középiskolába. Így hozzánk is – mindhárom tagozatra – jöhetnek diákok, ahogyan ez az előző években is megszokott jelenség volt“ – taglalta megkeresésünkre az összefüggéseket Karácsony Beáta.
Megoldják a szállást és az étkeztetést is
Lapunk arról is érdeklődött, hogy mi lesz a párkányi szakközépiskola bezárt internátusával és étkezdéjével, illetve az ott tanuló diákok számára miképp biztosítják az étkeztetést, s ha igénylik, a szállást?
A megbízott igazgató erre úgy reagált, nem csak az érintett két párkányi középiskola, hanem az iskolafenntartók is azon ügyködnek, hogy lehetőség szerint egy gyerek se lássa ennek az áldatlan állapotnak a kárát.
Rövid időn belül erre megoldást fogunk találni
– közölte Karácsony Beáta. Aki arról is tájékoztatta az Új Szót, hogy az óraelosztások, órarendek megszerkesztése házon belüli feladat marad, mivel a három iskola nem költözik össze fizikailag. A tanárok és diákok sem kényszerülnek majd ingázásra, sőt, új tanerőt – tanerőket is alkalmazhatnak.
„Az összevont iskolák közös irányítása bizony nem lesz könnyű feladat. Megbízott igazgatóként nekem kell majd többet ingáznom, hogy teljesen átlássam, és irányíthassam az egyes tagozatokat. Ebben óriási segítségemre lesznek az eddigi iskolavezetők, ill. a helyettesek“ – fejtette ki Karácsony Beáta.
Azt még nem tudni, Nyitra megye mikor ír ki pályázatot az igazgatói posztra, de előtte még az új iskolaszéknek is meg kell alakulnia – tudtuk meg az intézményvezetőtől. „A középiskolák összevonása miniszteri rendelet alapján történt. Az ország szinte valamennyi középiskolája egy cipőben jár. Viszont, ha már e szerint kell dolgoznunk, akkor meg fogunk tenni mindent annak érdekében, hogy a legtöbbet hozzuk ki ebből a helyzetből is“ – közölte az összevonás előnyeivel és hátrányaival kapcsolatban a megbízott igazgató.
Augusztustól a megoldáson dolgoznak
Lapunk a felmerült panaszokkal írásban fordult Karácsony Beátához, a Párkányi Iskolaközpont igazgatójához és Csenger Tiborhoz, az iskolaközpontot fenntartó Nyitra megye alelnökéhez.
Az Új Szó kérdésére, miszerint megoldható-e, hogy a szakközépiskolához közelebbi helyszínen, rendes, főtt étellel biztosítsák be a diákok napi étkeztetését, az igazgatónő úgy reagált: igen, már augusztustól ezzel foglalkoznak, keresik a megfelelő megoldást. Karácsony Beáta arról is tájékoztatta lapunkat, hogy
a szakközépiskolából jelenleg egy diák jár az Ady utcai menzára, míg a szeptemberi kérdőívben még öt tanuló igényelt ebédet. A szakközépiskola kollégiumában pedig – amit szeptembertől szintén bezártak – a múlt tanévben összesen nyolc diák volt elszállásolva az iskolából. Szeptembertől öt szakközépsulis diák a karvai kollégiumban, egy diák pedig Párkányban lakik.
Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke az Új Szónak megerősítette, hogy tud az étkeztetési gondról, dolgoznak az ügyön.
„Szerintem egyszerűen, napi kiszállítással biztosíthatnánk a szakközépiskolások étkeztetését. Tehát az Ady utcai menzáról naponta, ételboxokban kéne kivinni a meleg ételt a szakközépiskolába, annyi adagot, amennyit igényelnek“
– mondta a megye alelnöke, de hozzáfűzte, ez az ő személyes javaslata volt, végleges megoldás még nincs.
Azzal mindenki tisztában van, hogy a mai viszonyok közt képtelenség fenntartani egy több száz diákot kiszolgálni hivatott étkezdét akkor, ha csak pár tanuló ebédel ott naponta. De az érintettek azt is tudják, hogy egyetlen iskolába járó gyerek sem maradhat éhesen. A fejleményekről beszámolunk.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


