Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozó Balatonalmádiban – Hitelesség, elhivatottság, naprakészség

Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozó Balatonalmádiban – Hitelesség, elhivatottság, naprakészség

Immár negyedik alkalommal gyűltek össze a Kárpát-medence különböző tájegységeiben élő és ott működő újságírók és médiaszakemberek, hogy megvitassák a szakmát érintő aktuális kérdéseket, közösen keressék ezekre a legmegfelelőbb válaszokat. A 120 fő részvételével megtartott IV. Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozóra a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Magyar Nemzeti Médiaszövetség szervezésében október 10–12. között Balatonalmádiban került sor. A kárpátaljai szerkesztőségeket több mint húszan képviselték.

Hogy a 2019-ben első ízben megrendezett tanácskozás óta mekkora változások történtek, ahhoz elegendő csupán azt megemlíteni, hogy akkor még a nyomtatott sajtó háttérbe szorulásával, az elektronikus, illetve a közöségi média gyors előre törésével foglalkozott a legtöbb előadás, most pedig a mesterséges intelligencia hatalmas térnyerésével, s azzal, hogy milyen eszközök segítségével jut el a digitális tartalom leggyorsabban a fogyasztóhoz. Ahhoz a fogyasztóhoz, aki az aktuális kínálaton végigfutva alig két másodperc alatt dönti el, hogy ezek közül melyikben hajlandó elmélyülni. A lecke tehát alaposan fel van adva, s mind a figyelemfelkeltés módszereinek alkalmazása, mind a naprakészség, mind a hitelesség tekintetében folyamatosan vizsgázik az újságíró. A Kárpát-medence különböző vidékein élő magyar médiaszakemberekre pedig ezen felül még számos fontos feladat hárul. Mint ahogy péntek esti köszöntő beszédében Szilágyi Péter, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár fogalmazott, „a határainkon túl élő magyar közösségekben az anyanyelvű tájékoztatás nem csupán hírforrás, hanem egyben a közösség megtartó, éltető ereje. Ezért is feladatunk, hogy Erdélyben, Felvidéken, Vajdaságban, Kárpátalján, Drávaszögben és a Muravidéken biztosítsunk minden feltételt, amely a magyar sajtó működéséhez szükséges.” A politikus felhívta a figyelmet: olyan korban élünk, amikor az álhírek és a torzított információk gyorsabban terjednek, mint a vírusok. „Mi magyarok mindig is a nyílt és őszinte kommunikáció hívei voltunk. A hamisság és álságosság történelmünk során mindig lemorzsolódott, az egyenesség és a tiszta beszéd pedig előre vitt. Az itt jelenlévők feladata, hogy objektivitásukkal és éleslátásukkal ellensúlyozzák a sokak által torzított valóságot. Az Önök feladata, hogy kitartó munkájukkal iránytűként szolgáljanak, hogy továbbra is alapérték legyen a hitelesség, az igazságosság.”

Pénteken, a találkozó első napjának végén az egybegyűltek részletet láthattak Mező Gábor Elbocsátott légió – a média elrablása című dokumentumfilmjéből, amely azt mutatja be, hogy a rendszerváltás kezdetén az állambiztonsági szolgálatnál dolgozó magas rangú hivatalnokok és ügynökök miként vették kezükbe a média irányítását.

Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár a szombati hivatalos megnyitón kiemelte: „Az a célunk, hogy a nemzeti vérkeringésbe mindenkit bekapcsoljunk, hogy szakmai hálózatokat hozzunk létre, hogy a nemzeti érzés megélése a fiatalokban és a régóta fiatalokban is egy természetes érzés, a mindennapok valósága legyen, hogy a Kárpát-medencei háló legyen egyre szorosabb, amely megtartja a magyarságot a Kárpát-medencében”. Az államtitkár hangsúlyozta: ebben a hálószövésben támaszkodnak az egyházakra, a külhoni magyar civil szervezetekre, a külhoni magyarság legitim politikai érdekképviseleti szervezeteire, és ugyanúgy a médiára is.

Az államtitkár arról is szólt, hogy a Magyar Kormány nemzetpolitikája támadás alatt van, „2004 decemberének szelleme ismét erőteljesen bekúszott a magyar belpolitikába, és ennek a külhoni magyarok áldozatai és elszenvedői… Nekünk egy feladatunk van: a magyar közöségeket erősíteni és képviselni, a jövőt tervezni a nemzetpolitikában is. A Kárpát-medencében nagy dolgok állnak még előttünk” – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc.

Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterhelyettese beszédében a 15 éves nemzeti kormányzás legfőbb eredményének a magyar nemzet békés újraegyesítését emelte ki. Szólt a média kulcsfontosságú szerepéről, és lényegesnek tartja, hogy olyan emberek dolgozzanak a médiában, akik számára elsődleges a nemzeti összetartozás.

Tudás, hitelesség, felelősség – a jövő médiájának továbbra is ezek a kulcsszavai, mutatott rá Toóth-Holló Tamás, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnöke. „Meggyőződésem szerint az olvasó az elkövetkező időszakban is igényli és elvárja a felkészültséget, amely szükséges ahhoz, hogy a világ dolgaiban segítsünk neki eligazodni. Természetesen az új műfajok – legfőképpen a rövid, lényegretörő videók – készítéséről mi magunk sem mondhatunk le, mint ahogy igénybe kell vennünk a mesterséges intelligencia és az algoritmusok által vezérelt tartalomgyártás által kínált lehetőségeket is” – mondta a szakember.

Hírdetés

A személyes hangvétel, arcunk hitelessége megőrzésének fontosságát a találkozó során más előadók is hangsúlyozták. Arra kell törekednünk, hogy egy cikk, egy bejegyzés elolvasása, egy rövid videó megtekintése után az olvasó, illetve a néző így sóhajtson fel: köszönöm, hogy megfogalmaztad, kimondtad helyettem, amit gondoltam.

Szombaton került sor a Kosztolányi-díj ünnepélyes átadására. Felvezetőjében Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó arra emlékeztetett, hogy bármennyit is változott a világ a mögöttünk hagyott száz esztendő folyamán, a kimondott, leírt szavakért továbbra is felelősek vagyunk. Az anyanyelv a magyarok számára nem csupán kommunikációs eszköz, hanem nemzetmegtartó, önazonosságerősítő és a kultúránk átadását, megtartását szolgáló fontos tényező is. Az idei díjazottak: a magyarországi Mező Gábor író, dokumentumfilm-készítő és Rostás Szabolcs, az Erdélyben megjelenő Krónika lap főszerkesztője. A laudációk során elhangzott, hogy mindketten magas szakmai színvonalon elkészített műveikkel, közösségi elkötelezettségükkel érdemelték ki a magas elismerést.

A délután folyamán panelbeszélgetésekre került sor. A résztvevők a Kárpát-medencei médiakörkép megrajzolása mellett régiós helyzetértékeléseket adtak. Az Újságírás a háború árnyékában elnevezésű blokk kárpátaljai szereplői arról számoltak be, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézniük ez idő tájt az Ukrajnában, s ezen belül a vidékünkön tevékenykedő médiaszakembereknek.

A találkozó kiemelt témái között kapott helyet a külhoni magyar sajtó identitásőrző, nemzetépítő és híd szerepe.

A két nap során számos meghitt, tartalmas beszélgetésre került sor a résztvevők között.

Forrás: karpatinfo.net

Fotó: Kovács Róbert / Pannon RTV

The post Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozó Balatonalmádiban – Hitelesség, elhivatottság, naprakészség appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »