Portugál-magyar vb-selejtező előtt: Rossi karakteres játékot vár a magyar válogatottól

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Portugália elleni, keddi vb-selejtezőt megelőző, hétfő esti sajtótájékoztatón elmondta, azt várja játékosaitól, hogy karakteresen játsszanak és ha a nemzeti csapat be is szorul saját kapuja elé a mérkőzés bizonyos fázisaiban, „akkor is azt kell csinálnunk, mint hazai pályán”.

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya elmondta, elvárja játékosaitól, hogy bátran és teljes szívvel játszanak a keddi találkozón, ahol több mint 50 ezer néző előtt fog pályára lépni a válogatott a lisszaboni José Alvalade Stadionban.

„Ez megszokott, ha hazai pályán játszunk, de kedden a zömük a másik oldalon fog állni, de a legfontosabb, hogy egy kiváló válogatott ellen fogunk játszani”

fogalmazott Rossi.

„Egy játékos számára a félelem a legnagyobb ellenség – a félelem az ellenféltől, a körülményektől. Bízom benne, hogy ez nem lesz így, úgyhogy arra kérem a játékosokat, hogy karakteresen játsszanak. Tisztában vagyunk az ellenféllel, tudjuk, hogy Portugália más szintet képvisel, mint mi, Írország, vagy Örményország, ezért végig követnünk kell a taktikai terveinket”

mondta a szövetségi kapitány, aki kiemelte, számára a portugál válogatott benne van a világ öt legjobb nemzeti csapatában.

Rossi kiemelte, minden bizonnyal dominálni fognak a portugálok, de ha be is szorul a magyar csapat, „azt kell csinálnunk, mint hazai pályán”.

„Némileg meg kell ismételnünk azt a mérkőzést, bízva abban, hogy kevesebb hibát vétünk és több szerencsénk lesz, mert elmondható, ha nincs némi szerencséd Portugália ellen, akkor nehéz dolgod lesz”

vélekedett.

A szövetségi kapitány arról is beszélt, vajon több szerencsével 7 pontja lenne-e a válogatottnak.

„Ha ebben az esetben is szerencséről beszélnék, akkor úgy tűnne, mintha kifogásokat keresnék. Amikor több mint egy éven át veretlenek voltunk, olyan csapatok ellen is játszva, amelyek papíron erősebbek nálunk; amikor legyőztük Angliát, Németországot, akkor is mindig azt mondtam, hogy ugyan jól játszottunk, de kicsit szerencsések is voltunk. De azt nem hallottam sehonnan, az Európa-bajnokságtól egészen mostanáig, hogy bizonyos periódusokban balszerencsések voltunk. Nem feltétlenül a pályán történtekről beszélek, hanem olyan döntésekről is, amikre nincs ráhatásunk”

mondta.

Az eltiltását letöltő Sallai Roland, Varga Barnabás kettős is Rossi rendelkezésére állhat kedden, de a szövetségi kapitány nem zárta ki azt sem, hogy nem lesz változtatás az örményeket szombaton 2–0-ra legyőző csapat kezdő tizenegyén.

Hírdetés

„Győztes csapaton ne változtass – lehet, ez a mondat érvényes lesz holnap is, de lehet, hogy nem”

mondta nevetve, de rögtön hozzátette: ha úgy érzi, Varga és Sallai a csapat legjobbjai közé tartoznak, nehéz lenne kihagyni őket.

Rossi azt is kifejtette, hogy teljesen más mérkőzés várható Portugáliában, mint a szombati, Örményország elleni találkozó.

„Tudjuk, hogy minden bizonnyal 60-65 százalékban náluk lesz a labda, ez idő alatt nekünk majd védekeznünk kell. Azt viszont mindenképp el szeretnénk kerülni, hogy túl mélyen kelljen védekeznünk, mint ahogy azt az írek tették. Az a stratégiánk, hogy magasabban védekezzünk, így lehetőségünk adódhat arra is, hogy veszélyesek legyünk a kapujukra” – fogalmazott, hozzátéve, hogy nem az a magyar csapat stílusa, hogy végigbekkelje a meccset, mert ebben az esetben „azért lehet csak imádkozni, hogy kihúzzák 0–0-val a végéig”.

A játékosok részéről Nego Loic arról beszélt, profi sportolóként mindig a legjobbak ellen akar futballozni, így ez egy remek lehetőség mindannyiuk számára.

A Portugália–Magyarország világbajnoki selejtezőt kedden 20:45-től az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

A magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezős programja:

Írország–Magyarország 2–2

Magyarország–Portugália 2–3

Magyarország–Örményország 2–0

10.14., 20:45: Portugália–Magyarország

11.13., 18:00: Örményország–Magyarország

11.16., 15:00: Magyarország–Írország

A magyar labdarúgó-válogatott kerete az örmények és portugálok elleni vb-selejtezőre: Kapusok: Demjén Patrik (MTK Budapest), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC), Tóth Balázs (Blackburn Rovers) Védők: Balogh Botond (Kocaelispor), Dárdai Márton (Hertha BSC), Kerkez Milos (Liverpool FC), Mocsi Attila (Rizespor), Loic Nego (Le Havre AC), Willi Orbán (RB Leipzig), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Kasimpasa) Középpályások: Bolla Bendegúz (Rapid Wien), Csongvai Áron (AIK), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Schäfer András (Union Berlin), Callum Styles (West Bromwich Albion), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vitális Milán (ETO FC) Támadók: Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Molnár Rajmund (Pogon Szczecin), Sallai Roland (Galatasaray), Tóth Barna (Paksi FC), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

M4sport.hu

Nyitókép forrása: MTI/Illyés Tibor


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »