Kiderült, mi lett a Budapesten véletlenül befogott két vaddisznóval

Kiderült, mi lett a Budapesten véletlenül befogott két vaddisznóval

Az erdőközeli XII. kerületben egyre gyakrabban jelennek meg közterületeken vaddisznók. Az önkormányzat újrakezdte a csapdázást, de a helyzet nem tökéletes.

Hegyvidék önkormányzata a Facebookon számolt be arról, hogy mi lett a vaddisznókkal. Az állatokat véletlenül kapta el a befogó csapda, ami a 444.hu cikke szerint azt jelenti, hogy a szoba méretű ketreccsapda ajtaját ugyanis nem az azt normál esetben kezelő mezőőr eresztette le. A szerkezet magától csapódott le, majd a kiérkező szakemberek megállapították, hogy valaki korábban megpiszkálta a csapszeget, ami megrongálódott, ezért zárult le magától a ketrec, amiben akkor 2 vaddisznó volt.

Hírdetés

Az önkormányzat közölte: az állatok a befogás után pár órán belül kaptak ellátást, illetve a csapdát körbekerítették geotextillel, hogy kevesebb inger érje őket. Hétfő reggel szállították el az egyedeket a csapdából, nem volt rajtuk sérülés, illetve dehidratációnak és éhségnek sem mutatták jeleit, nyugodtak voltak.

„Szigorú protokollt követünk, mindent megfelelően dokumentálunk és minden erre vonatkozó jogszabályt követünk!” – írták a Facebookon.

A 444.hu szerint az állatokat elaltatták.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »