Donald Trump: Megkezdődött a gázai békemegbeszélések második szakasza Kulcsár Péter2025. 10. 13., h – 18:06
Megkezdődött a gázai békemegbeszélések második szakasza – szögezte le Donald Trump amerikai elnök hétfőn Sarm es-Sejkben, Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfővel a gázai béke-csúcstalálkozót megelőzően tartott egyeztetésén.
Az amerikai elnök újságírók előtt elmondta: korábban mindenki azt hitte, lehetetlen békét teremteni a Közel-Keleten, azonban most éppen ez történik.
„Egyiptomnak nagyon fontos szerepe volt ebben az alkuban” – tette hozzá Trump, erős vezetőnek nevezve egyiptomi hivatali partnerét.
Szíszi azt mondta, Trump az egyetlen ember, aki képes békét teremteni, a gázai rendezésben szerepet vállalók következő feladatának pedig a tűzszünet biztosítását és tartóssá tételét, valamint a Gázai övezetbe szállítandó segélyek növelését nevezte.
Az elnök emellett arra kérte Trumpot, támogassa a hadműveletek során nagyrészt lerombolt Gázai övezet újjáépítéséről szóló konferenciát, amelyet a tervek szerint Egyiptom novemberben, Németországgal rendezne.
Trump újságírók előtt kitért Iránra is, leszögezve, hogy nem lenne ellenére a Teheránra kirótt büntetőintézkedések feloldása, „amennyiben Irán kérné”, és úgy véli, előbb-utóbb kérni fogják.
„Mást sem tettem egész életemben, mint alkukat kötöttem és szerintem ők (az irániak) is szeretnének alkut kötni” – jelentette ki.
Emlékeztetett arra is, hogy nemrég Teherán is közleményben üdvözölte a gázai háborút lezáró tűzszünet hírét.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


