Harminc éves fennállását ünnepli a csantavéri Mendicus

Harminc éves fennállását ünnepli a csantavéri Mendicus

Tamburazene, néptánc, mesemondás, vendégfellépők – így ünnepelte meg 30 éves fennállását a csantavéri Mendicus Művészeti Központ.

Az 1995-ben alakult egyesület elsősorban a népzene és a néptánc oktatásával foglalkozik, és az elmúlt három évtized alatt meghatározó szereplőjévé vált a vajdasági magyar kulturális életnek.

A 30 éves jubileumi műsor sokak számára kedves volt. Hajdú Ágnes szinte minden helyi kulturális eseményre eljár, és örül, hogy a gyermekei is ápolják a hagyományokat. „Nagyon örültem, amikor a gyerekeim is elkezdtek tamburázni, és valójában az oktató az én néhai tamburás kollégám, aki nagyon szépen foglalkozik a gyerekekkel. Nagyon örültem, hogy a gyerekeim is megszerették, és most a kislányom fog fellépni, úgyhogy miatta jöttem el.”

Hírdetés

A vendégfellépők mellett a Mendicus csoportjai voltak a főszereplők. Gazdag néptánc- és tamburaműsorral készültek a gálára. Az egyesületben összesen 3 néptánccsoport és 3 tamburazenekar működik. A csoportvezetők törekednek arra, hogy a fiatal gyermekeket a néphagyományaink ápolásának fontosságára neveljék. Bojtos Kiara, Csantavér: „Egyelőre még egyetemista vagyok, és a Mendicus Művelődési Egyesületnek a tagja 4 éve vagyok. Ez idő alatt lett két néptánccsoportom, a legkisebbek, akiket óvodások, illetve alsós tagozatosak alkotnak, és van egy felsős csoportom, őket felsősök és középiskolások alkotják.”

A Mendicus jelenleg mintegy száz tagot számlál. Az elmúlt húsz évben Vörös Róbert vezeti az egyesületet, akinek a mindene a tamburázás. A célja az, hogy a jövőben saját épülettel is rendelkezzenek, ahol még több programot és foglalkozást tudnának szervezni. Vörös Róbert, elnök, Mendicus Művészeti Központ, Csantavér: „A tamburázás, csináltam egy kutatást, visszamenőleg az 1900-as évek elejéig vissza tudtam követni, hogy akkor is voltak már tamburazenekarok. Tehát ez mindig is volt Csantavéren, soha nem halt ki, hála Istennek. Én 41 éve muzsikálok, 84-ben kezdtem, akkor volt itt az első Durindó és Gyöngyösbokréta, annak a hatására kezdtem el muzsikálni, illetve a következő Durindó – Gyöngyösbokrétát pedig már mi szerveztük meg 2015-ben.”

Az ünnepi rendezvényen beszédet mondott többek között Góli Csilla, Szabadka alpolgármestere is, aki szívből gratulált az elmúlt 30 év eredményeihez. Góli Csilla, alpolgármester, Szabadka: „Fontos ez az évforduló, nemcsak a csantavéri közösség szempontjából, hanem hogyha a népművészetet nézzük, akkor az egész vajdasági magyar közösség szempontjából, hiszen rendkívüli eredményeket, díjakat ért el a Mendicus Művelődési Központ ez a három évtized alatt, éltek meg hideget és meleget.”

Az egyesület 30 év alatt bebizonyította, hogy mennyire fontos szerepet tölt be a kulturális életben – emelte ki Fremond Árpád, az MNT elnöke.. „Egy olyan kultúrát, egy olyan értéket őriznek ők itt, Csantavéren, és nem csak Csantavéren, hanem az egész régióban, amelyet fontos az, hogy továbbvigyenek a következő generációk számára is. Azt látom, hogy nagyon nagy sikerük van minden fellépésen, nem csak itt, Vajdaságban, hanem gyakorlatilag az egész Kárpát-medencében kapnak folyamatosan meghívást.”

Forrás: Pannon RTV

The post Harminc éves fennállását ünnepli a csantavéri Mendicus appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »