Jegyesfelkészítőknek szervezett továbbképzést a Győri Egyházmegye Családbizottsága október 3-án, Győrben. A rendezvény előadója Szénégető István atya volt, a Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Irodájának vezetője. Előadásában az erdélyi jegyesoktatást mutatta be, kiemelve a mentorházas hálózat működését, a jegyeskurzusok felépítését, valamint a házaspárok kísérésének fontosságát.
Az eseményen a nyolc házaspár mellett jelen volt Ferling György Győr-gyárvárosi plébános és Ézsöl Krisztián, a Szentlélek-plébánia segédlelkésze, az Apor Vilmos Iskolaközpont iskolalelkésze is.
A találkozón Németh István soproni plébános, családreferens atya köszöntő gondolatai után, néhány szóban bemutatta Szénégető István atyát, akit 1998-ban szenteltek pappá Gyulafehérváron, teológiai tanulmányait a Lateráni Egyetemen, a II. János Pál Intézetben végezte. Marosvásárhelyen szolgál lelkipásztorként és több mint két évtizede elkötelezetten dolgozik a családok pasztorációjában.
A továbbképzés központi témája a házaspárok kísérése volt – egy olyan terület, amelyre Szénégető István különösen nagy hangsúlyt fektet. Előadásában kiemelte, hogy a házasságban nem csupán egy pillanatnyi kegyelem történik az esküvő napján, hanem egy folyamatszerű kegyelem, amelyet nap mint nap újra kell választani: „Szereted? Vedd feleségül. Aztán válaszd hétfőn. Aztán kedden. Ünnepekkor, dolgos napokon. Mindig. Folyamatosan.”
A házasságban a beszélgetés nem csupán kommunikáció, hanem kegyelmi tér, ahol a párok megosztják egymással terveiket, örömeiket, nehézségeiket. Ez a rendszeres párbeszéd a kapcsolat mélyülésének kulcsa és a házaspárok kísérésének egyik legfontosabb eszköze. Ezek a gondolatok összhangban állnak Ferenc pápa tanításával, különösen az Amoris Laetitia apostoli buzdításban leírtakkal, amelyben a Szentatya hangsúlyozza, hogy a házasság egy dinamikus folyamat és a szeretet nem egyszeri döntés, hanem folyamatos növekedés és elmélyülés.
A győri továbbképzésen szó esett arról is, hogy a jegyesoktatás nem érhet véget az esküvő napján. A menyasszony és vőlegény csak egy napig létezik – utána már férj és feleségként kell tovább építeniük kapcsolatukat. Ezért fontos, hogy a plébániai közösségek, mentorházaspárok és családpasztorációs munkatársak folyamatosan kísérjék a házaspárokat, segítve őket a hitben való növekedésben és az egymás iránti szeretet elmélyítésében.
Szöveg: Rálisné Frank Annamária
Fotó: Lőrincz Klaudia
Forrás: Győri Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


