Csányi József, mint független jelölt nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Kiskunfélegyházán, alacsony részvétel mellett.
Csányi József, aki július 9-én mondott le váratlanul tisztségéről, ezzel folytathatja munkáját a város élén, hiszen korábban is ő vezette a várost – írja a kecsup.hu.
A választásra jogosult 23 386 helybéli 32 százaléka járult az urnákhoz, szemben a 2024-es önkormányzati választás 53 százalékos részvételével.
A négy induló közül Csányi József szerezte meg a legtöbb szavazatot – olvasható a valasztas.hu-n.
Csányi József megválasztása után köszönetet mondott a bizalomért, és kijelentette: „Mindenkinek, aki elment és aki nem ment el szavazni, szeretnék a polgármestere lenni.” Hozzátette, mindent megtesz annak érdekében, hogy a városvezetés iránti bizalmat visszaállítsa.
A választást a polgármester lemondását követő hetekben kialakult politikai konfliktus előzte meg, amely során az amúgy jobboldalinak tartott, és jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező Csányi József és a testület többségét adó Nemzeti Fórum frakció között éles politikai adok-kapok alakult ki.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


