Dilexi te kezdetű apostoli buzdítása bemutatójának napján, október 9-én, csütörtökön délután XIV. Leó pápa ellátogatott az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatának Dikasztériuma római székházába, ahol találkozott a testület tagjaival és alkalmazottjaival. Megköszönte munkájukat és küldetésük folytatására buzdította őket.
A vendégkönyvbe Leó pápa a következő sorokat írta: „A dikasztériumnál tett látogatásom alkalmából, éppen a Dilexi te közzétételének napján köszönetet mondok mindannyiótoknak, amiért munkátokkal valóban az Egyház küldetését fejezitek ki”.
Fél négy körül érkezett a Szentatya a Trastevere-negyedben található Szent Kallixtus palotába, ahol mintegy két órát töltött az ott dolgozókkal. Válaszolt spontán kérdéseikre, melyek felhívásaival, a küldetésre szóló bátorításaival, illetve az Egyház szegények iránti szolgálatával kapcsolatosak voltak, Dilexi te kezdetű buzdítása alapján. Köszönöm a munkátokat és elkötelezettségeteket! – fordult hozzájuk a pápa. Az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatának Dikasztériuma számos területen segíti a Szentszék küldetését: migráció, gazdaság, ökológia, egészség, nevelés, biztonság.
A mintegy kétórás látogatás alatt Leó pápa magánmegbeszélést is folytatott Michael Czerny bíborossal, a dikasztérium prefektusával (aki a délelőtt bemutatott buzdítás egyik előadója volt), Alessandra Smerilli nővérrel, a testület titkárával, valamint a két altitkárral, Fabio Baggio bíborossal és Anthony Ekpo atyával. Számos ajándékkal kedveskedtek a dikasztérium dolgozói a pápának, aki külön-külön valamennyiüket köszöntötte, pár szót váltott velük és tréfálkozott. Megható pillanat volt, amikor a Szentatya megáldott egy fényképet, melyet Mercedes de la Torre mexikói újságíró, a dikasztérium kommunikációs munkatársa nyújtott át neki: szüleit ábrázolta a fotó, akik éppen egy évvel ezelőtt hunytak el. Leó pápa meghatottan áldotta meg az újságírónőt és családját.
Az emberi méltóság fája
A látogatás egyik kiemelkedő eseményeként XIV. Leó megáldotta Az emberi méltóság fája címet viselő alkotást. Tavaly júliusban készült az installáció azzal a céllal, hogy ábrázolja a múlt és a jövő közötti folytonosságot. Ferenc pápa 2017 januárjában hívta életre az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatának Dikasztériumát, melybe négy pápai tanácsot olvasztott be: a Cor Unum, az Igazságosság és Béke, az Elvándorlók és Úton Levők, valamint az Egészségügyi Dolgozók Pápai Tanácsát. Innen gyökerezik a dikasztérium jelenlegi missziója az emberi méltóság előmozdítására, minden ember, különös tekintettel a gyengék, a legutolsók, a kirekesztettek javára.
A pápa köszöntötte az embereket
A Trastevere negyedben hamar híre szaladt a pápa érkezésének, ezért amikor elhagyta a dikasztérium épületét, kisebb tömeg várta és éljenezte őt. Köztük a Sant’Egidio közösség által bevándorlók és menekültek számára létrehozott olasz nyelviskola tanulói, akik közül sokan Peruból érkeztek, ahol Leó pápa húsz éven át szolgált misszióban. Ez volt a második alkalom, hogy XIV. Leó fölkeresett egy vatikáni dikasztériumot. Először május 20-án, megválasztása után alig két héttel a Püspöki Dikasztériumba látogatott el, amelynek két éven át volt prefektusa.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


