Munkába tartó nők előtt maszturbált rendszeresen, rendőrt hívtak az idős férfire

Munkába tartó nők előtt maszturbált rendszeresen, rendőrt hívtak az idős férfire

Munkába tartó nők előtt maszturbált rendszeresen, rendőrt hívtak az idős férfire Mészáros Richárd2025. 10. 12., v – 15:14

A rendőrség eljárást indított egy 65 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint több alkalommal obszcén módon viselkedett Szered ipari övezetéhez vezető úton.

A helyi üzemekben dolgozó nők elmondása szerint az elmúlt hetekben többször is találkoztak egy férfival, aki rendszerint az út szélén parkolta le teherautóját, majd a közeli bokrok közé ment, ahol szeméremsértő módon viselkedett.

A városi rendőrség az esetek miatt fokozott járőrözést rendelt el a környéken, de az elkövetőt sokáig nem sikerült tetten érni, mivel rendszertelenül jelent meg a helyszínen. „Azon a napon, amikor két bejelentést is kaptunk, sikerült a férfit elfognunk” – mondta Peter Sokol, a szeredi városi rendőrség vezetőhelyettese.

Hírdetés

A rendőrök a férfit átadták az állami rendőrségnek. A gyanúsított azzal védekezett, hogy csupán „vizeletürítés céljából” tartózkodott a bokrok között, ám a hatóságok garázdaság vétsége miatt büntetőeljárást indítottak ellene.

„A szeredi rendőrök büntetőeljárást indítottak a 65 éves férfi ellen garázdaság vétsége miatt. A törvény értelmében ezért a cselekményért akár három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható” – tájékoztatott Zlatica Antalová, a Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője.

A férfi teherautó-sofőrként dolgozik, és rendszeresen szállított építőanyagot az ipari övezetbe. A rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva további részleteket nem közölt.

(noviny.sk)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »