Dragan Stojkovic lemondott a szerb labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.
A 2021-ben kinevezett edző szombat este azért mondott le, mert csapata hazai pályán 1-0-ra kikapott Albániától a világbajnoki selejtezősorozatban, így két győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel csoportja harmadik helyén áll, Anglia és Albánia mögött.
„Ennek a vereségnek nem lett volna szabad megtörténnie, de vállalom a felelősséget érte. Azért vagyok itt, hogy szembenézzek a következményekkel. Nagyon rossz ez az eredmény, nem erre számítottam” – nyilatkozta a meccs utáni sajtótájékoztatón.
Hozzátette, benyújtotta lemondását a szerb szövetség elnökének és főtitkárának, majd kijelentette, hogy
kedden Andorrában már nem ő irányítja a nemzeti csapatot.
A 60 éves Stojkovic vezetésével a szerbek kijutottak az előző, katari világbajnokságra. A korábban Japánban és Kínában is dolgozó edző mérlege 26 győzelem, 14 döntetlen és 15 vereség volt a nemzeti csapat élén.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


