Kiéleződik a kereskedelmi háború: Trump szerint Kína „fogságban tartja a világot”

Donald Trump amerikai elnök pénteken bejelentette, hogy november 1-jétől 100 százalékos vámot vet ki a kínai termékekre, és kilátásba helyezte a Hszi Csin-ping kínai elnökkel tervezett találkozójának lemondását is. A lépés válasz Peking azon döntésére, amellyel korlátozta a ritkaföldfémek exportját. Az AFP hírügynökség jelentése alapján a TASR tájékoztatott.

A Fehér Ház vezetője közölte, hogy a pótvámok, valamint további amerikai exportkorlátozások november 1-jén lépnek életbe, amelyeket megtorló intézkedésnek nevezett.

„Hihetetlen, hogy Kína ilyen lépésre szánta el magát, de megtette, a többi pedig már történelem”

írta az elnök a Truth Social platformon. Trump azt is kijelentette, hogy „úgy tűnik, nincs ok” a találkozóra Hszi Csin-pinggel közelgő dél-koreai útja során.

A kínai kereskedelmi minisztérium csütörtökön jelentette be, hogy szigorítja a ritkaföldfémek exportjának ellenőrzését. A külföldi vállalatoknak ezentúl engedélyt kell kérniük minden olyan termék kivitelére, amely 0,1 százaléknál több ritkaföldfémet tartalmaz. Az exportkorlátozások azokra a külföldön gyártott termékekre is vonatkoznak, amelyek Kínából származó ritkaföldfémeket tartalmaznak, vagy amelyek előállításához kínai eljárásokat alkalmaztak. Az új szabályozás kiterjed a szoftverekre, a műszaki dokumentációra, valamint a karbantartási és javítási tervekre is.

Hírdetés

Jelenleg a kínai árukra 30 százalékos vám vonatkozik, míg Kína válaszlépésként 10 százalékos vámot alkalmaz. Washington és Peking különböző eszközökkel próbál nyomást gyakorolni egymásra a kereskedelmi tárgyalások során, miután április elején kölcsönösen három számjegyű vámokat vezettek be.

Bár a májusi, Svájcban tartott tárgyalásokon megállapodtak a vámok ideiglenes csökkentéséről, a feszültség továbbra is fennáll, mivel Kína korlátozni igyekszik Amerika hozzáférését a számos technológiai termékhez – köztük okostelefonokhoz, elektromos járművekhez és katonai felszerelésekhez – nélkülözhetetlen ritkaföldfémekhez.

„Nem engedhetjük meg, hogy Kína ‚fogságban‘ tartsa a világot”

írta Trump, Peking lépését pedig „rendkívül ellenségesnek” minősítette.

teraz.sk

Nyitókép forrása: sita/AP Photo/Evan Vucci


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »