Az európai püspöki konferenciák Justitia et Pax (Béke és igazságosság) bizottságait tömörítő Justitia et Pax Europa nemzetközi találkozóját tartották október 3–6. között Litvánia fővárosában, a nemzeti bizottságok negyven képviselője részvételével. A találkozó középpontjában „A béke reménye Európában” téma állt. A közgyűlésen megválasztották a Justitia et Pax Europa új főtitkárát.
A litván egyház vendégszeretetével megajándékozva a közgyűlés résztvevői elgondolkodtak egy olyan ország tanúságtételén, mely az egykori szovjet megszállás és kommunizmus után 1991-ben kivívta függetlenségét és a diktatúrát demokráciára váltotta. A litván–belarusz határon megismerték a menekülteket eszközként felhasználó, kényszerű migráció tragédiáját. A találkozások során láthatóvá vált a litván nép Ukrajnával való szolidaritása. A Medininkai-emlékműnél imádkoztak mindazokért, akik életüket áldozták a szabadságért folytatott küzdelemben. Az Isteni irgalmasság szentélyében szentmisén vettek részt; a Hajnal-kapunál található Szűz Mária-kegyhelyen együtt imádkoztak a békéért.
A nagygyűlés lehetőséget biztosított a bizottságok küldöttei számára, hogy megosszák tapasztalataikat a társadalmi igazságosság, a béke, az emberi jogok és a teremtett világ gondozásával kapcsolatos munkájukról.
Az ukrán küldött tájékoztatta a jelenlévőket a háború sújtotta országában történt legújabb fejleményekről.
A meghívott vendégek, így a Justitia et Pax Europa képviselője az Európa Tanácsban, az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumának küldötte, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) és a Caritas Europa képviselője szintén beszámoltak az elmúlt év munkájáról, projektjeiről.
A közgyűlés megállapodott abban, hogy megújítja partnerségi megállapodását az Európai Unió Püspöki Konferenciái Bizottságával (COMECE).
Tizenkét év után új főtitkár áll az Európai Justitia et Pax Bizottság élén
A közgyűlés köszönetet mondott Stefan Lunte-nak főtitkárként végzett elkötelezett munkájáért, aki tizenkét év után kérte, hogy átadhassa ezt a tisztséget. Utódjául Marek Mišákot, a szlovák bizottság tagját és a COMECE EU-külkapcsolatokért felelős politikai tanácsadóját választották meg.
A közgyűlés újraválasztotta Bánlaki Zsanettet, a magyarországi Caritas in Veritate Bizottság irodavezetőjét és Ton Broekmant spanyol képviselőt az állandó tanácsba, míg Ludwig Gelotot Svédországból első ciklusára választották meg.
*
A Justitia et Pax Europa egy 32 nemzeti bizottságból álló európai hálózat, amely az igazságosság, a béke, az emberi méltóság tiszteletben tartása és a teremtett világ védelme érdekében dolgozik. Célja, hogy hozzájáruljon az Egyház társadalmi tanítása ismertségének növeléséhez az európai társadalmakban és az európai intézményekben.
Fotó és forrás: MKPK Caritas in Veritate Bizottság és Justitia et Pax Europa
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


