Mátraverebély-Szentkútra zarándokoltak a Váci Egyházmegyei Karitász munkatársai és önkéntesei

Mátraverebély-Szentkútra zarándokoltak a Váci Egyházmegyei Karitász munkatársai és önkéntesei

Szeptember 26-án Szécsényből Mátraverebély-Szentkútra, a nemzeti kegyhelyre zarándokoltak gyalogosan a Váci Egyházmegyei Karitász munkatársai és önkéntesei. Indulás előtt Marton Zsolt váci megyéspüspök – aki szintén a zarándokokkal tartott –, szentmisét mutatott be a szécsényi templomban. Bakos-Pós Emőke szerkesztett beszámolóját olvashatják.

A zarándoklat a ferences testvérek áldásával és a Ferences Szegénygondozó Nővérek kíséretében indult a szécsényi templomból. Egyik megállója Magyargéc volt, ahol Velki Róbert polgármester és a helyi közösség szeretetteljes fogadtatásban és vendéglátásban részesítette a vándorokat.

A vendégvárás Nógrádmegyerben is folytatódott, a nógrádi falvak lakói most is, mint minden évben nagy tisztelettel és áhítattal fogadják a településükön áthaladó zarándokkeresztet, amely az imádság és az összetartozás jelképe.

Magyargécben csatlakozott a zarándokcsoporthoz Polcz Zoltán nógrádmegyeri plébános. Az egyházközség tagjai agapéra hívták a zarándokokat, amely során a közösség tagjai testvéri szeretetben oszthatták meg egymással élményeiket és gondolataikat. Marton Zsolt püspök és kísérete háláját fejezte ki a magyargéciek önzetlen szolgálatáért és fáradozásáért.

A zarándoklat útja ezután a festői nógrádi tájakon vezetett tovább, ahol a résztvevők imádságban, énekszóban és csendes elmélkedésben mélyíthették el kapcsolatukat Istennel és egymással. A közös imádság és a megosztott lelki élmények erősítették a karitász közösségének összetartozását, valamint a hitben való megújulást.

Hírdetés

Amikor a csoport – köztük Marton Zsolt püspök, aki a teljes zarándokutat együtt járta végig a karitász közösségével – megérkezett a Mátraverebély-Szentkút kegyhelyére, a ferences szerzetesek testvéri szeretettel fogadták őket. A bazilikában Orosz Lóránt OFM, a kegyhely igazgatója köszöntötte a zarándokokat, és közösen adtak hálát az út kegyelmeiért.

A zarándoklat végén Marton Zsolt püspök mondott köszönetet mindazoknak, akik részt vettek a lelki úton. Hangsúlyozta: bár a zarándoklat fizikailag megterhelő, a résztvevők számára mégis rendkívüli lelki ajándékokat tartogat.

A közösségben megtett út, az imádságos lelkület, a testvéri összetartás és a segítőkészség mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy a zarándokok megerősödve térjenek vissza mindennapi szolgálatukba – Isten és embertársaik felé fordulva, szeretetben és hitben megerősödve.

Fotó: Bakos-Pós Emőke

Forrás: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »