Megjelent az Új Ember 2025. október 12-i száma

Megjelent az Új Ember 2025. október 12-i száma

Az Új Ember október 12-i számát ajánljuk olvasóink figyelmébe, mely elérhető a templomokban, az újságárusoknál, illetve előfizethető szerkesztőségünk terjesztési osztályán.

Címlapon kezdődik tudósításunk arról, hogy október 5-én megáldották a felújított veszprémi Szent Mihály-főszékesegyházat, és felszentelték az oltárát. Udvardy György veszprémi érsek mutatta be az ünnepi szentmisét és végezte a liturgikus cselekményeket. Az eseményen a város és az ország vezetői is részt vettek.

Az ünnepi szentmisén Székely János, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, szombathelyi megyéspüspök; Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, Felföldi László pécsi megyéspüspök, Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök, a szerzetesrendek elöljárói, valamint a Veszprémi Főegyházmegye papsága koncelebrált.

A történelmi Magyarország ősi kegyhelyén, Máriavölgyben köszöntötték Magyarok Nagyasszonyát október 4-én. A felvidéki települések magyar híveivel közösen ünnepeltek a Kárpátaljáról és az anyaországból érkezett zarándokok, és együtt imádkoztak a békéért. Felvidéki riportunkat a lap 7. oldalán olvashatják.

A remény továbbadásáról, a keresztények küldetéséről szólt az idei őszi Nagymarosi Ifjúsági Találkozó. Október 4-én a délelőtti előadást az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye három papja tartotta: Riesz Domonkos és testvére, Benedek, valamint Faragó András. A délutáni szentmise főcelebránsa Német László SVD bíboros, belgrádi érsek volt.

Hírdetés

Nyolcvan éve, 1945. augusztus 9-én jelent meg az Új Ember első száma. Lapunk jubileumát ünnepelve válogatást közlünk az elmúlt évtizedek írásainak legjavából. Mostani számunkban egy megrendítő dachaui történetet (megjelent: 1947. december 28.) és egy hazai egyháztörténeti témájú írást (megjelent: 1946. december 15.) olvashatnak, valamint az USA-ban egyetemi tanári karriert befutott irodalomtörténész, Hunyadi Dalma filmkritikáját a lap 1946. december 1-jei számából.

Júliusban volt huszonöt éves a Budai Irgalmasrendi Kórház Lelkigondozói Szolgálata. „Mindnyájunknak szüksége lehet arra, hogy valaki találkozzon velünk válságos élethelyzetünkben” – fogalmazott Buza Patrik, a szolgálat vezetője. Vele és Móré Ágnes lelkigondozóval beszélgettünk a betegekkel való különleges találkozásról, amely megnyitja őket Isten szeretetének befogadására.

A Mértékadó kulturális mellékletben William Blake és kortársai budapesti kiállításáról ír Mészáros Ákos. A Szépművészeti Múzeum egyedülálló tárlata 2026. január 11-éig tekinthető meg. „Lenyűgöző, bizarr, apokaliptikus – talán ezekkel a szavakkal lehetne sommásan jellemezni a nagy angol költő és festőművész alkotásait. Elég, csak ha a tematikus szekciók címeit idézzük fel a tárlatról: A rettegés és veszély, Fantasztikus teremtmények, Newton teste, A sátán és az alvilág. Már ezekből is látszik, hogy nem akármilyen művészről, korról és képekről van szó, egyenesen a londoni Tate Gallery gyűjteményéből.” Ez az első alkalom, hogy William Blake (1757–1827) műveivel találkozhatunk Budapesten.

Baranyai Béla madridi úti beszámolójának első része egy emberléptékű város arab emlékekkel, középkori legendákkal, művészi szépségekkel átszőtt múltjába és mindebből kisarjadó jelenébe enged bepillantást.

Bodnár Dániel Raduly József A cigánykunyhóból Hollywoodig című, a Nap Kiadónál idén megjelent könyvéről ír. Raduly József tizenhat évig, 1989 és 2005 között volt a Magyar Örökség és Hungarikum díjas, világhírű 100 Tagú Cigányzenekar elnöke és producere. A Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségét is vezette, országosan ismert közéleti személyiség, a cigányság egyik legismertebb szószólója.

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »