Díszdiplomát vehettek át Esztergomban az egykori tanítóképzőn végzett pedagógusok

Díszdiplomát vehettek át Esztergomban az egykori tanítóképzőn végzett pedagógusok

Október 4-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara (PPKE BTK) Esztergomban rendezte meg díszdiploma-átadó ünnepségét. Azokat a nyugdíjas pedagógusokat köszöntötték, akik 50, 60, 65, 70 vagy 75 évvel ezelőtt szereztek oklevelet az esztergomi tanítóképzőben.

Az esemény házigazdája Miklós Ágnes Kata, az Óvó- és Tanítóképző Tanszék vezetője volt, aki elsőként köszöntötte a jelenlévőket. Őt követően Kőszeghy Miklós, a kar tudományos és kutatási dékánhelyettese mondott ünnepi beszédet, amelyben az esztergomi tanítóképzés gazdag hagyományait méltatta. Hangsúlyozta: a jubiláló pedagógusok példája és visszatérése különös jelentőséggel bír a fiatalabb nemzedékek számára.

Esztergom város nevében Alberi Péter alpolgármester köszöntötte az ünnepelteket, majd Espasa-Sancho Ramon, a Prímási Katolikus Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda igazgatója osztotta meg gondolatait. Kiemelte a tanári hivatás szépségét, a diákokkal való első találkozás felejthetetlen élményét, valamint felidézte a gyakorlóiskola múltját, amely ma már a Prímási Iskolaközpont részeként működik, új pedagógusokkal gyarapodva.

A Prímási Iskolaközpont diákjai színes kulturális programmal készültek: citerazenével és zenés-táncos műsorral szórakoztatták a közönséget. A citerások felkészítője Poncsák Zsuzsanna tanárnő volt; míg a német nemzetiségi táncot előadó diákokat Sándor Szilvia készítette fel.

Miklós Ágnes Kata beszédében családi emlékeket idézett fel: nagymamája pedagógusi pályájának példáján keresztül mutatta be azt az értékrendet és módszert, amelyet ő maga is követett és továbbadott hallgatóinak.

A műsort az Érsekvadkerti Pedagógus Énekkar emelte ünnepélyes hangulatúvá, Mátyás Levente karnagy, a Magyar Kultúra Lovagja és egykori pázmányos hallgató vezetésével. A műsorban klasszikus zeneművek is felcsendültek, többek között Vivaldi, Michael Haydn, Werner Lajos és Mark Miller darabjai.

Ezt követően adták át a díszdiplomákat. Kőszeghy Miklós arany-, gyémánt-, vas-, rubin- és gránitdiplomákat adott át azoknak a pedagógusoknak, akik ötven éve vagy annál régebben szerezték meg diplomájukat, és pályafutásuk során több évtizeden át példamutatóan szolgálták a közösséget.

Hírdetés

Az ünnepség megható pillanata volt, amikor Debnárik Gézáné nyugalmazott gyémántdiplomás pedagógus köszöntötte a résztvevőket. Beszédében hálával tekintett vissza pályájára, hangsúlyozva, hogy a nehézségek ellenére boldogan emlékezik vissza a tanítással töltött évekre. Gratulációját fejezte ki a most diplomázóknak, és Szent-Gály Kata szavaival zárta gondolatait.

A rendezvény méltó főhajtás volt azok előtt a pedagógusok előtt, akik évtizedeken át hivatásukkal formálták a jövő nemzedékét, és példát adtak emberi és szakmai elkötelezettségből.

Szívből gratulálunk minden ünnepeltnek!

Szöveg: Kissné Csorba Erika

Fotó: Juhász Zsófia Vanessza

Forrás: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »