Szeptember 30. és október 2. között Lucsok Miklós OP munkácsi megyéspüspök Hortobágyi T. Cirill főapát meghívására a Pannonhalmi Főapátság vendége volt. Mint mondta, „a gondviselés és a hálaadás vezette Pannonhalmára”. A főapátság által közreadott interjúban, melyből részleteket közlünk, a főpásztor a háború sújtotta közösségek kihívásairól, lelkipásztori szolgálatról beszélt.
A kárpátaljai domonkos szerzetes a gondviselés emberének tartja magát. „Hallgatok a Jóistenre és oda megyek, ahová küld” – mondta. Ezzel a lelkülettel érkezett Pannonhalmára is, ahol szerette volna megköszönni a bencés szerzetesközösség segítségét, amit az utóbbi években a munkácsi egyházmegyében tapasztalnak, egyrészt Hortobágyi Arnold bencés szerzetes jelenléte révén, aki több mint egy éve szolgál egyházmegyéjében, másrészt az értük mondott imák és az anyagi támogatás által. A látogatás arra is jó alkalmat teremtett, hogy elinduljon egy közös gondolkodás, hídépítés a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és a Munkácsi Szent István Líceum között.
Püspöki jelmondata: Irgalmasság
Lucsok Miklós püspök jelmondata: Irgalmasság. Ez nem csupán egy választott szó, hanem kinyilatkoztatás volt számára; amikor püspökké nevezték ki, mélyen megérintette az irgalmasság gondolata, az amögött lévő életmód és élettapasztalat.
Tanulmányait domonkos szerzetesként Krakkóban végezte, ahol 2000-ben, Szent Fausztina szentté avatásának napján tett örökfogadalmat, az Irgalmasság vasárnapján, április 30-án. Rendszeresen ellátogatott az Irgalmasság szentélyébe.
(…)
„Az irgalmasság Isten szeretetének azon formája, ahogy Ő a sebzett emberhez fordul” – fogalmazott a püspök. Ő maga is sokszor megtapasztalta saját lelki sebei gyógyulását, és tanulmányozta, hogyan lehet segíteni az embereket a megbocsátás és a lelki gyógyulás útján. Hozzátette:
„Ez határozza meg legbelül a lelki életemet: meg kell gyógyulnunk, és be kell fogadnunk Isten irgalmasságát. Arra kaptam meghívást, hogy magam is nyitott legyek rá, és mások felé közvetítsem” – mondta Lucsok Miklós püspök.
Hogyan válik az irgalmasság a mindennap szolgálat részévé?
(…)
A mindennapi irgalmasság azonban nemcsak a szentségekben jelenik meg, hanem az egymás iránti figyelmességben is. „Sokféle kérés érkezik hozzánk Kárpátalján az egyházmegyében. Én elsőként a lélek igényeire figyelek, de a szellemi és testi szükségleteket sem szabad figyelmen kívül hagyni. A karitatív szolgálat, a szegények és sebzettek segítése mindennapi feladatunk, amelyet hűséggel igyekszünk gyakorolni” – fogalmazott a püspök.
A háború árnyékában: több-e a hívő?
Arra a kérdésre, hogy a háború idején többen fordulnak-e Isten felé, Lucsok Miklós püspök így válaszolt: „Nem számolom, hogy több-e a hívő. Dávid bűne volt, hogy megszámolta a népet.” Miklós püspök pedig nem akarja számokban mérni a lelki életet. Amikor megkérdezik tőle, hány pap van az egyházmegyében, vagy mennyi a hívek száma, mindig azt mondja: nem számolja. „Jézus azt tanította – és én is ezt vallom –, hogy a mai napnak elég a saját baja, ugyanakkor megvan a maga kegyelme és szolgálata is. Ha én ma elvégzem, amit küldetésként kaptam, az ad értelmet annak a napnak.”
A püspök szerint a számok hajszolása tévút, és különösen a háborúban fárasztó. „Elfáradtunk a háborútól, elfáradtunk a számolgatástól, a geopolitikai várakozásoktól, hogy mikor ér véget a háború, és attól, hogy ki-kivel mit beszél. Ezek kimerítenek. Ez a fáradtság ugyanakkor megtéréshez vezet, elmélyít bennünket. A mélységben pedig nincsenek számok, csak személyek vannak.”
Hozzátette: „Ha én és Jézus minden tanítványa nyitottak vagyunk az Ő működésére, akkor mindig lesz elég ember, mindig lesz elég szolgálat, és mindig lesz elég kegyelem.
Életét is így éli, hogy csak a most és a jelen van. „Ez egy nagy szabadság: nem gondolkozni arról a jövőről, ami most nem fontos és nem érinti a jelent.”
Mélyítette a háború ezt az életszemléletét?
„Igen, mélyítette. A háború nagyon konfrontál, hiszen egzisztenciálisan is nehéz állapot: az élet és a halál kérdése rendkívül közel került hozzánk. Emiatt lecsupaszít mindent, ami nem fontos, és kiélesíti, ami igazán lényeges. Mit keresek, mit teszek, miért vagyok itt? Ez az érzékenység sokkal erősebben jelen van most bennünk.”
A püspök szerint azok, akik megszenvedik a háborút különösen érzékennyé váltak, figyelmesebben hallgatják egymást, és könnyen sebezhetők, ha valaki nem mutat valódi empátiát. „Ha valaki elveszítette egy szerettét, ott az üres vigasztalások – hogy »minden rendben lesz« – nem segítenek. Inkább
A válság engem is elmélyített.”
Mi, vagy ki segít a püspöknek, amikor ő maga sebződik?
Lucsok Miklós püspök szerint a legfontosabb a kölcsönös támogatás, valamint a szentségek ereje. „Segít a gyónás, a személyes lelkigondozás, és segítenek a közös tapasztalatok is. Az elmúlt időszakban különösen sokat jelent számomra a csendben való imádság. Minden évben részt veszek egy a nyolcnapos lelkigyakorlaton, teljes silentiumban, amikor csak hallgatok és szemlélődöm.”
Úgy érzi, a külső események – hírek, képek, gyorsan változó információk – könnyen megterhelik a lelket. „A háború – és a mai civilizáció – egyik nagy nehézsége, hogy túl sok időt töltünk a hírekkel, és ezek befolyásolják a belső állapotunkat. Én rájöttem, hogy dönthetek másként:
Ez nagy változás volt számomra. Nem a külső események uralják a szívemet, hanem belülről próbálok erőt meríteni, és így válaszolni – vagy épp csendben jelen lenni.”
(…)
A teljes írás IDE KATTINTVA olvasható.
Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


