Donald Tusk lengyel miniszterelnök egyértelművé tette, hogy Varsó nem adja ki Németországnak az Északi Áramlat gázvezeték felrobbantásával gyanúsított ukrán állampolgárt. A kormányfő szerint a valódi probléma nem a szabotázsakció, hanem maga a vezeték megépítése volt. A kijelentés komoly feszültséget szít a lengyel-német kapcsolatokban.
A gyanúsítottat, Volodimir Z-t a múlt héten vették őrizetbe Lengyelországban. A német hatóságok szerint a férfi búvárként vett részt abban az akcióban, amely 2022-ben megrongálta a Balti-tenger alatt futó gázvezetéket (valójában 50 méteres szakaszon semmisült meg négyből három vezetékszál – ezért is tekintik sokan hiteltelennek az ukrán diverzáns csoportról szóló amerikai-német mesét – a szerk.). Berlin európai elfogatóparancsot adott ki ellene, de Varsó politikai álláspontja egyértelmű.
Diplomáciai vihart kavart a lengyel álláspont
Tusk a litván kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatóján a hangsúlyt a felelősség kérdésére helyezte. Kijelentette,
nem a robbantás ténye a szégyen, hanem az, hogy a vezeték egyáltalán megépülhetett.
Szerinte azoknak kellene felelniük, akik támogatták a projektet, amely Moszkva európai befolyását növelte, miközben sértette Lengyelország és a térség érdekeit.
A lengyel kormányfő ezzel tovább mélyítette a Berlin és Varsó közötti, az ukrajnai háború óta amúgy is feszült viszonyt. Bár a kiadatásról hivatalosan egy lengyel bíróság dönt majd, Tusk politikai üzenete világos. Varsó ezzel Ukrajna védelmét a német kérések elé helyezi, jelezve, hogy nem hajlandó Ukrajnát hátrányos helyzetbe hozó eljárásokban közreműködni.
Az ügy újra felszínre hozta a vitákat az orosz energiától való függőségről. A lengyel döntés most azzal fenyeget, hogy az európai szövetségesek között okoz további megosztottságot egy rendkívül érzékeny időszakban.
Körkép.sk, wPolityce.pl
Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Vitalii Nosach
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


