Vincze Péter, a rendezvény főszervezője az InfoRádióban arról beszélt, hogy nem véletlen az időpontválasztás, hiszen a Balaton nem csak nyáron Balaton. Így aki szereti a szép, őszi időt, a finom ételeket és borokat, illetve a minőségi zenét, az váltson jegyet és látogasson el Badacsonytomajba a hétvégén.
Október 10-12. között rendezik meg Badacsonytomajban a Füge Fesztivált, amely egyszerre gasztronómiai és kulturális esemény. Éttermek, cukrászdák, pálinkafőzdék, borászatok lesznek a kiállítók, emellett lesz egy kis piac is, ahol kézműves termékek várják a látogatókat – tudta meg InfoRádió Vincze Pétertől, a Füge Feszt főszervezője.
Színpadi produkciók is lesznek mind a három napon, a jazz, a könnyűzene és a pop jegyében – tette hozzá. Pénteken a Swing a’la Django, szombaton a Vasovszki Live, vasárnap pedig a Babos-Piller Jazz Duo lép színpadra.
Emellett újdonság a főszervező szerint, hogy vasárnap hirdetik ki a „Balaton Sütije” verseny győztesét, illetőleg bemutatják a nyertes süteményt. A díjátadó 14 órakor lesz.
Vincze Péter kiemelte: számos gyermekprogrammal és más elfoglaltsággal, például kávé workshoppal, és persze rengeteg finom falattal és jó idővel vár minden érdeklődőt a rendezvény. A főszervező hangsúlyozta: nemcsak balatoni és badacsonyi kitelepülők lesznek, hanem országszerte mindenhonnan érkeznek kiállítók, így Budapestről, Szálkáról, Veszprémből, tehát a gasztronómia széles palettáját fedi majd le a rendezvény.
Lényeges szerepet kap a Badacsony apropóján a bor, és ahogy a főszervező is mondta, „jelen lesz, aki él és mozog”, így az Éliás Birtok, a Laposa Birtok, a Málik Pince, a Fata Pince, az Egly Szőlőbirtok és Borászat, a Borbély Családi Pincészet, a Zelna Borászat, a Szabó és Fia.
„Ráadásul a kéknyelű az idei évben kapta meg a hungarikum státuszt, amely egy olyan szőlőfajta, ami 98 százalékban csak a Badacsony környékén terem”
– hangsúlyozta Vincze Péter. A Füge Feszt főszervezője arra is kitért, hogy nem véletlenül választották az októberi időpontot, hiszen a Balaton nem csak nyáron Balaton. Mint mondta, nyáron egyszerűbb ilyen típusú rendezvényt szervezni, hiszen általában adott a jó idő, és amúgy is sok az ember. „A fesztivál egyik célja, hogy Badacsonynak és a Balatonnak a nyáron és a szüreti időszakon kívüli arcát mutassa meg, hiszen ilyenkor is gyönyörű a táj, sárgulnak a levelek, gyönyörűek a naplementék” – emelte ki.
A rendezvény helyszíne az Egry József Strand lesz, a másfél hektáros terület korlátot is szab a vendéglétszámnak, ezért Vincze Péter minden érdeklődőt arra buzdít, hogy elővételben vásároljon jegyet, hiszen ha a látogatók száma eléri a maximumot, le fogják állítani a helyszíni jegyértékesítést.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


