„Sok településen egy-egy lelkes emberen múlik a Csemadok jövője”

„Sok településen egy-egy lelkes emberen múlik a Csemadok jövője”

„Sok településen egy-egy lelkes emberen múlik a Csemadok jövője” Károly Beáta2025. 10. 07., k – 10:56

A Csemadok új országos elnöke Kiss Beáta, akit egy eddig soha nem látott, élénk kampányt követően választottak meg a küldöttek. Azt mondja, a vitában is esélyt lát, mert a szervezetre irányította a nyilvánosság figyelmét. Most ezzel a figyelemmel szeretne élni, és minél több fiatalt megnyerni a közös munkának.

A megválasztását követően azt mondta, hogy szeretne személyesen találkozni a területi választmányok és alapszervezetek tagjaival, megismerni a véleményüket. Elkezdte már ezt az országjárást?

Most még rengeteg a sajtómegkeresés, a találkozó a különböző intézmények vezetőivel, és a rendezvényeinkre is sok meghívót kapok. Az országos elnökség ülését követően, október közepe táján tervezem, hogy elkezdem az országjárást. Több mint négyszáz alapszervezetünk van, ez szervezés kérdése is.

Az elnökválasztást parázs viták előzték meg, sokan már a Csemadok halódásáról beszéltek. Ön szerint hol a legnagyobb az érdektelenség, és mi ennek az oka?

A járásokon belül is nagyok a különbségek, sok régióban több a regisztrált alapszervezet, mint amennyi valós tevékenységet végez. 

Leginkább azon múlik a dolog, hogy az adott közösségben van-e olyan tettre kész személy, aki a többieket is képes megmozdítani. 

Vannak rá példák, hogy ilyen lelkes embereknek köszönhetően alvó alapszervezetek is feléledtek, például a fegyverneki, amelynek az élén egy fiatal elnök asszony mozgósította a közösséget. Szinte minden járásban van ilyen alapszervezet, amelyet a fiatalok élesztettek újjá, de nagy fájdalmunk, hogy különösen a peremvidéken lehetnek olyan községek, ahol szinte már nincs is kit megszólítani.

Az elnökválasztást megelőzően egyesek olyan hangokat is hallattak, hogy ön „a régóta változásra képtelen garnitúra jelöltje, megválasztásával nem történne valódi megújulás, legfeljebb látszatváltozás”. Lerendezték ezt egymás között?

Petheő Attilával kézfogással köszöntünk el egymástól a közgyűlésen, sok éve ismerjük egymást az MKP-ból, és a Selye János Egyetemen is kollégák vagyunk. Bízom benne, hogy az emberi kapcsolataink jók maradnak. A többi bírálóval sem szeretném folytatni a vitát, eddig sem szálltam be az adok-kapokba, ezután sem fogok. Az elnökválasztást megelőző vitának köszönhetően soha nem látott figyelem irányult a Csemadokra, de most már az együttműködésnek van itt az ideje. A régi garnitúra kifejezést pedig dehonesztálónak tartom, mert olyan embereket minősítettek ezzel, akik beleőszültek a csemadokos munkába, hittel és lélekkel tették, amit akkor kellett és lehetett. Ezzel együtt sem vagyok senkinek az embere, van megfelelő képzettségem, csemadokos tapasztalatom, rálátásom a szervezeti életre, hogy önálló döntéseket tudjak hozni. A jótanácsra, a szakmai párbeszédre mindig nyitott voltam, de az irányítást, a manipulációt elutasítom.

Kiss Beáta, országos elnök 
Köteles László, általános alelnök 
Mézes Rudolf, nyugat-szlovákiai regionális alelnök 
Hrubík Béla, közép-szlovákiai regionális alelnök 
Kopasz József, kelet-szlovákiai regionális alelnök 
Neszméri Tünde, ifjúsági ügyekkel megbízott elnökségi tag 
Zupko Tamás, szórványért felelős elnökségi tag 
Moravek Ivett, elnökségi tag 
Sztruhár Izrael Diána, elnökségi tag 
Agócs Ildikó, elnökségi tag 
Varga Tibor, elnökségi tag 
Prešinská Laura, az ellenőrző bizottság elnöke
 

A Csemadok fiatalításáról, megújulásáról a rendszerváltás óta beszélünk, de a jelek szerint nem sikerült maradéktalanul. Mi ennek az oka?

Hírdetés

A rendszerváltás óta a Csemadok többször megújult, de a fejlődésre, a képzésre folyamatosan szükség van. A Csemadok ebben kicsit le-lassított, most utol kell érnie önmagát, hogy a mozgalmi életben éljen a huszonegyedik század módszereivel, a modern kommunikációs lehetőségekkel. Erre azért is szükség van, hogy az emberek jól és tisztán lássák a tevékenységünket, és ne téveszméknek higgyenek.

A téveszméket illetően mire gondol?

Például arra, hogy ez egy Magyarországról finanszírozott, néhány embernek megélhetést nyújtó szervezet, ahol idős nénik és bácsik énekelnek a falunapokon, de egyébként semmiről sem szól. Ez nem igaz, a Csemadok nem nyugdíjasklub, minden alapszervezetben más történik, mindenhol a helyi adottságokból indulnak ki. Most, amikor az országos közgyűlésről indultunk haza, megálltunk Ipolyság mellett, Tesmagon, a tökmagfesztiválon. Este kilenckor is tele volt a falu főtere emberekkel, a helyi Csemadok alapszervezet elnöke fiatal ember, és a szomszédos, százdi alapszervezet fiatal elnöke is ott hívott meg egy rendezvényükre. Ennél jobban nem is indulhatott volna az elnökségem.

Az eddigi tapasztalatai alapján mi az, amivel a Csemadok meg tudja szólítani a fiatalokat?

Nyírágón, ahol élek, szeptember elején tartottunk családi napot. Volt kézműves foglalkozás, gulyásfőzőverseny, meghívtuk a Kuttyomfitty Társulatot, és nagyon sok fiatal család jelent meg. A titok csak annyi, hogy olyan programokat szervezzünk, amelyeken egész családok vehetnek részt, amelyekben közösségépítő lehetőség van.

A Csemadok pénzügyi helyzetével már tisztában van? Mert az elnökválasztást megelőzően azt mondta, hogy az országos tanácsban ugyan beszámolót hallottak, de kimutatást nem láttak.

A részletes gazdasági kimutatás október elején kerül az országos elnökség elé. Annyi biztos, hogy a 300 ezer eurót, amit a szlovák államtól kapunk, a járási titkárok fizetésére fordítjuk, a Bethlen Gábor Alapnál pedig a működési költségekre és a központi rendezvényekre pályázunk. Az alapszervezetek külön-külön pályáznak a rendezvényeikre a szlovák Kisebbségi Kulturális Alapnál. Feltett szándékom, hogy átláthatóbbá tegyem a Csemadok pénzügyeit, a szervezet honlapjára tételesen fel fog kerülni, mire használtuk a támogatásokat.

Több Csemadok alapszervezetben és választmányban is komoly generációs és személyi konfliktusok dúlnak. Ennek a legmarkánsabb példája a nyitrai területi választmány, amelyben nyáron két elnököt is választottak, az egyik mögött három, a másik mögött tizenhat alapszervezet áll. Mi lesz ezzel a helyzettel?

Az új országos elnökségnek kell ezt megvitatnia, de mindenképpen új alapokra kell itt helyezni az együttműködést. Annak ellenére, hogy személyes sértettségekről van szó, számomra az a legfontosabb, hogy senki ne fordítson hátat a Csemadoknak. Meg kellene találni a minimális közös nevezőt, mert ezek az emberek, akik között most konfliktus van, mind ott élnek, valamennyien magyarok. Bízom abban, hogy nem csak az önmaguk hasznáért, hanem a közösségért akarnak dolgozni.

Ha valahol ennyire elmérgesedik a helyzet, nem áll fenn annak a veszélye, hogy valakik azt mondják: a Csemadokon kívül is van élet, alapítunk egy polgári társulást, és ezen belül végezzük a tevékenységünket?

De, ez a veszély reális. Mindent meg fogok tenni azért, hogy ez ne történjen meg.

Azt is kijelentette az elnökké választását követően, hogy a Csemadok nem lesz a Magyar Szövetség kistestvére. Távolságtartóbb lesz a viszonyuk a magyar párttal, mint eddig volt?

Nem a Magyar Szövetség fogja diktálni a Csemadok társadalmi szerepvállalását, viszont mindent megteszünk azért, hogy a szlovákiai magyarságnak legyen parlamenti képviselete. Ha ebben tudjuk indirekt módon segíteni a Magyar Szövetséget, akkor ezt meg fogjuk tenni, hiszen a Csamadok a Magyar Szövetség stratégiai partnere.

Konkrétan mit tud elképzelni? Felhívásokat, aláírásgyűjtést, politikusok kampányolását a Csemadok rendezvényein?

A Magyar Szövetség politikusai nagyrészt csemadokosok, itt nem lehet határvonalat húzni. Közös célunk az érdekérvényesítés, és ennek eszközeit esetről esetre kell meghatározni. 

Finom egyensúlyt kell találnunk a kultúra és a politika között úgy, hogy az a magyar közösség hasznára legyen.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »