Tíz éve katolikus a gyöngyössolymosi iskola

Tíz éve katolikus a gyöngyössolymosi iskola

Az Egri Főegyházmegye fenntartásába vételének 10. évfordulóját ünnepelte a Nagy Gyula Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola szeptember 30-án Gyöngyössolymoson.

Az évforduló alkalmából tartott hálaadó szentmisét Juhász Ferenc pasztorális helynök mutatta be.

Szentbeszédében emlékeztetett, hogy a fenntartóváltáskor az intézmény megnevezésében megőrizték Nagy Gyula nevét, de kiegészítették a „katolikus” szóval. 

Aki végigkövette ezt a tíz esztendőt, úgy tanévnyitóit, mint tanévzárásait, átérzi, milyen nagy dolog, hogy ezen a településen, Gyöngyössolymoson van egy iskola, amelyiknek a nevében ott van, hogy katolikus – emelte ki Juhász ferenc atya.

De vajon ez a tíz esztendő mire volt elég? – tette föl a kérdést a pasztorális helynök. – Kevés lenne, ha ma is ott tartanánk, mint az első években. Azóta, hogy elindult az Egyház fenntartásában ez az iskola, biztos, hogy mindenkiben komoly nyomot hagyott.

A szentmise után az iskola tornatermében folytatódott az ünnepség.

Hírdetés

Szentpéteri Gábor főigazgató köszönetet mondott Ternyák Csaba egri érseknek, hogy vállalta az intézmény fenntartását, valamint Juhász Ferenc pasztorális helynöknek, a papságnak, a pedagógusoknak, szülőknek és segítőknek az elmúlt tíz év munkáját, támogatását.

A pedagógusok mindennapjaiban a hit, a tudás és az emberi értékek összhangja adja a biztos alapot – fogalmazott Szentpéteri Gábor. – Az iskolai közösségi programok erősítették az összetartozás érzését, és az évről évre bővülő tehetséggondozó és hittanórák sok gyermeknek adtak új perspektívát és bizalmat a saját képességeikben.

A főigazgatói köszöntőt a diákok színes műsora követte.

A gála után emlékfát ültettek az iskola udvarán.

Szöveg: Federics Róbert

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »