A vágsellyeiek továbbjutottak, a HC DAC búcsúzott az európai porondon

A vágsellyeiek továbbjutottak, a HC DAC búcsúzott az európai porondon Elek Zoltán2025. 10. 06., h – 16:59

A női kézilabda Európa-kupa 2. fordulójában a hazai győzelem is kevés volt a dunaszerdahelyi csapatnak a továbbjutáshoz, míg a vágsellyeiek magabiztosan mentek tovább a következő körbe.

A sorozatban, ahol az 1. kör a kevés jelentkező miatt nem került megrendezésre, a 2023/24-es idény győztese, az Atticgo BM Elche látogatott a Csallóközbe. A spanyol csapat hazai pályán tízgólos előnyre tett szert és itt is jól kezdett, az első félidőt követően 12:16-ra vezettek. A szünet után összeszedték magukat a sárga-kékek és remek hajrájuknak köszönhetően 30:24-re győzni tudtak, ám így is maradt az Elche előnyéből.

„A második játékrészben teljesen más mentalitással, sokkal koncentráltabban és nagyobb hittel léptünk pályára. A védekezésünk határozottabb lett, és támadásban is sikerült ritmust váltani. Ennek köszönhetően hat góllal megnyertük a mérkőzést. 

Bár a továbbjutás nem sikerült, a második félidőben mutatott játék biztató a szezon következő szakaszára. Külön szeretném megköszönni a szurkolóinknak a fantasztikus biztatást. 

Végig éreztük a támogatásukat, ami hatalmas erőt adott a lányoknak. Ez a győzelem az övék is” – idézte a klub Facebook-oldala Debre Viktort, a HC DAC vezetőedzőjét. Védencei, akik a MOL Ligában hibátlan teljesítménnyel állnak az élen, legközelebb szombaton hazai pályán a Most csapatával mérkőznek.

Kapcsolódó cikkünk

A női kézilabda Európa-kupa 2. fordulójában a vágsellyeiek idegenben magabiztos előnyt alakítottak ki, míg a dunaszerdahelyiek nagyon nehéz helyzetbe hozták magukat a visszavágó előtt.

A HK Slovan Duslo Šaľa csapata Bosznia-Hercegovinában lépett pályára, és már az első félidőben négygólos előnyre tettek szert. A szünet után tovább növelték előnyüket Kucsera Rebekáék, akik végül 36:27-re győzték le a ZRK Krivaja Zavidovici csapatát. 

A szlovákiai magyar játékosok közül a már említett Kucsera 2, Pastorek Edina 1 gólt lőtt, de pályára lépett Demeter Orsolya is.

A visszavágót október 4-én, 18 órától Vágsellyén rendezik, előtte pedig szerdán a Poruba ellen bajnokiznak Pastorekék.

Nagy hátrány

Közel sem sikerült ilyen jól a HC DAC spanyolországi túrája. A szerdahelyieknek ráadásul egy újabb sérülés nehezítette a dolgát. Emma Boada Coronado a szerdai Nagymihály elleni rangadón sérült meg, így nem tarthatott társaival.

A sorozat 2023/24-es idényének győztese, az Atticgo BM Elche remekül kezdte a mérkőzést, és már az első percekben magabiztos előnyre tett szert. A vendégek a szünetig mindössze 7 gólt tudtak szerezni. A második játékrészben némiképp változott a játék képe, a szerdahelyiek feljavultak, míg a hazaiak kicsit kényelmesebben játszottak. Pénzes Mónikáék így csökkentették a szünetben még 14 gólos hátrányukat, de végül így is 31:21-es vereséget szenvedtek. 

A párharc visszavágóját október 5-én 19 órától rendezik Dunaszerdahelyen, szerdán pedig a Kynžvart csapatát fogadják Debre Viktor védencei.

 2. forduló, 1. meccsek:

Elche (spanyol)–HC DAC 31:21 (21:7), a legjobb dunaszerdahelyiek: Pastorková 8, Franušicová 4; 

Krivaja Zavidovici (bosnyák)–Šaľa 27:36 (13:17), a legjobb vágsellyeiek: Pócsíková 7, Vargová 6, Ščípová 5.

Női Európa-kupa Kapcsolódó cikkünk Vágsellye/Dunaszerdahely |

A MOL Liga két utolsó, százszázalékos csapata nemzetközi porondon is bizonyíthat hétvégén, a női kézilabda Európa-kupa 2. fordulójában. 

Kötelező a továbbjutás

Elsőként a vágsellyeiek lépnek pályára, ellenfelük a bosnyák ZRK Krivaja lesz szombaton (19.00). A 36 ezres lélekszámú Zavidoviciban egy kizárólag hazai játékosokból álló, nagyon fiatal gárda lesz az ellenfelük, akik közül mindössze ketten rutinosabbak. Az erőviszonyokat jól jellemzi, hogy a Duslo vezetői próbálták az odavágót is Vágsellyére hozni, de a bosnyákok mindenképpen meg akarják magukat mutatni hazai közönség előtt is – hogy mást ne mondjunk, honlapjukon négy cikk foglalkozik az EK-szerepléssel (amire hatodszor kerül sor a klub történetében).

Ami Pastorek Edináékat illeti, eddig százszázalékosak a bajnokságban (Písek 36:25, Olomouc 30:24, Plzeň 30:28), jó sorozatukat pedig az Európa-kupában is folytatnák. Zsinórban harmadik nemzetközi kupaszereplésükkel feledtetnék a tavalyi kudarcot, amikor a portugáliai visszavágó büntetőpárbajában alulmaradtak a Sao Pedróval szemben a legjobb 16 közé jutásért.

Kapcsolódó cikkünk

A női kézilabda MOL Ligában szereplő HK Slovan Duslo Šaľa a szezon második felében az élcsapatoknak is méltó ellenfele volt, így a szlovák bajnoki rájátszásban ezüstérmesként zárt.

Az már 2024-ben is látszott, hogy hosszabb-rövidebb ideig a vágsellyeiek képesek felvenni a versenyt mindenkivel, ám nem bírják végig a tempót. Idén viszont már sokkal biztatóbb volt Peter Pčola védenceinek játéka, hiszen legyőzték például a prágai Slávia együttesét és Olomoucból is győztesen utazhattak haza. 

Ezek fényében kevésbé volt meglepő, hogy a szlovák rájátszásban hazai pályán és idegenben is legyőzték a HC DAC csapatát, ám helyenkénti lehengerlő játékuk talán még saját magukat is meglepte.

„Szerencsére több játékosunk lett és egy fontos sérült játékosunk is visszatért a pályára, szerintem ez segített fellendíteni a csapatot – utalt az év végén visszatérő Diana Mária Vargovára és a februárban igazolt Piller Kármenre Pastorek Edina, a sellyeiek irányítója. – A tavaszra ugyan úgy készültünk, mint az előző években is, 

bíztunk benne, hogy a lehető legjobb eredményt fogjuk elérni. A hazai meccsünk után bíztam benne, hogy újra le tudjuk győzni a szerdahelyieket, de így erre nem gondoltam. 

Nem volt egyszerű, de a végén szerencsére elhúztunk, úgyhogy könnyebb volt a vége” – válaszolta lapunknak az ímelyi irányító, akinek csapata már hét góllal is vezetett a sárga-kékek otthonában.

Pastorek szerint fontos volt, hogy bár a félidő előtt nem sokkal a szerdahelyiek fordítottak és két góllal is vezettek, mégis a 19:21-nél a Duslo vonulhatott nyugodtabban az öltözőbe. „Szerintem az volt a meccs lényege, hogy ki bírja tovább és szerencsére mi bírtuk. Most remélem, hogy jól megünnepeljük ezt a második helyet” – zárta beszélgetésünket a kézilabdázó.

Kapcsolódó cikkünk

A szlovák női kézilabda bajnoki rájátszását a nagymihályi Iuventa nyerte, az utolsó mérkőzés után pedig a vágsellyeiek ünnepelhették a második helyet, míg a HC DAC-nak a bronzérem jutott.

A HC DAC–Duslo Šaľamérkőzést a helyszínen tekintette meg több magyar világklasszis ex-kézilabdázó, Ferling Bernadett, Gáspár Gabriella, Kocsis Erzsébet és a korábban NBA-ben is szereplő kosaras, Dávid Kornél, valamint a jelenleg az NB I-es MTK-ban kézilabdázó felesége, Dávid-Azari Fruzsina is. 

Kocsis volt, aki elvégezte a kezdődobást, akinek lánya, Sári Barbara a vágsellyeiek elleni mérkőzéssel fejezte be pályafutását.

A meccs első gólját Kovács Noémi lőtte, az első percekben fej-fej mellett haladtak a csapatok. A vendégek 4:5-nél vették át először a vezetést, a 10. percben pedig kettőre nőtt az előnyük. Sári második hetesgóljával gyorsan csökkent a különbség, de állandósult az 1-2 gólos vágsellyei előny, sőt a 16. percben Piller Kármen és Ščípová góljai után már 9:13 állt az eredményjelzőn. Ekkor már Orbán Laura védte a szerdahelyiek kapuját, a kezdő Simona Tomovčíková ugyanis csak ritkán találkozott a lövésekkel.

Debre Viktor időt kért és a Desortová, Woth, Policarpo hármasnak szavazott bizalmat a lövő posztokon. A felzarkózásban Kovács góljai segítettek, a 20. percben már csak egy gól volt a vendégek előnye, majd Desortová révén jött az egyenlítés is, 14:14.

Krivokapic gólját követően már a HC DAC vezetett, következett a félidő hajrája. A kapuban Orbán elkapta a fonalat és a védekezés is jobban segítette őt, mint pár perccel korábban. A szünet előtt nem sokkal kettőre is nőtt a Dunaszerdahely előnye, ám fordítani tudott a Duslo, így a félidőben 19:21 volt az állás.

A sellyeiek gólokkal tértek vissza a pályára és tartották 3-4 gólos előnyüket, sőt a 44. percben már 25:31 volt az eredmény. A hazaiaknál érkezett a pályára Mészáros Réka és Molnár Korinna, valamint visszatért Élő és Tomovčíková is, de nem találták a ritmust. A vendégeknél viszont a hatékony támadójáték is megvolt, valamint a védekezésük is kellően szigorúan működött és Furgaláková is jól védett.

A végére már csak a különbség volt a kérdés, végül a vágsellyeiek 34:38-ra nyertek. Így a Szlovák Kupa-győzelem és a MOL Liga aranyérme mellé a HC DAC egy szlovák bajnoki bronzot nyert, a sellyeiek pedig ezüstérmesként zártak.

A mérkőzés és az éremátadó után a sárga-kékek elköszöntek a már említett, visszavonuló Sáritól, valamint a szintén távozó Kovács Noémitől, Orbán Laurától és Erika Rajnohovától is. Utóbbi éppen Vágsellyén folytatja pályafutását.

Lapunknak az ezüstérmes részéről Pastorek Edina értékelt, míg a szerdahelyiektől Sári Barbara és Debre Viktor nyilatkozott. Az interjúkat keressék a következő napunkban az Új Szó felületein.

HC DAC–HK Slovan Duslo Šaľa 34:38 (19:21)

Dunaszerdahely, 254 néző. Jv.: Nagy ml., Papaj

HC DAC: Simona Tomovčíková, Orbán Laura (kapusok)–Pénzes Mónika, Kovács Noémi 5, Csernyánszky Dóra, Linea Csocsaj 4, Policarpo Santos 3, Emma Boada i Coronado, Mészáros Réka, Eliška Desortová 10, Kristína Pastorkov 7, Sári Barbara 3/2, Molnár Korinna, Élő Beatrix 1, Woth Viktória, Anastasija Krivokapic 1

ŠAĽA: Soňa Furgaláková, Babora Hanzalíková (kapusok)–Diana Mária Vargová 8, Barbora Königová 4, Katarína Pócsíková 5/4, Olívia Ščípová 8, Radka Šalatová, Pastorek Edina, Natália Némethová 1, Barbora Hanzalíková, Mária Holešová 5, Demeter Orsolya, Nina Letková, Piller Kármen 3, Kucsera Rebeka, Lenka Ratvajská 4.

Szlovák bajnoki rájátszás, utolsó forduló Kapcsolódó cikkünk

A HC DAC női kézilabdacsapata a hullámvölgyből is fel tudott állni a Szlovák Kupa döntőjében és 33:28-as győzelmével megszerezte története első aranyérmét a sorozatban.

A tizennégyszeres győztes nagymihályi Iuventa az utóbbi három évben a HC DAC csapatával találkozott a kupadöntőben, de a szerdahelyieknek egyszer sem sikerült legyőzni rutinosabb ellenfelüket. 2022-ben 23:21-re, 2023-ban 25:23-ra míg tavaly 27:23-ra győzött a Michalovce.

A két csapat az idei szezonban eddig mindössze egyszer találkozott egymással. A csallóköziek novemberben hazai pályán 26:24-re győzték le nagy ellenfelüket bajnokin. A mostani finálé után pedig két héttel, március 15-én a keleti végeken játszik majd a két csapat. Az a találkozó a MOL Liga bajnoki címe miatt lehet sorsdöntő. A nagymihályiak ráadásul még egy fronton versenyben vannak, hiszen az Európa-kupa elődöntőjében is érdekeltek.

A Szlovák Kézilabda-szövetség (SZH) szuperdöntőként harangozta be a szombati napot, hiszen a nők után a férfiak kupadöntőjére (Považská Bystrica–Prešov 27:22) is sor került a nagyszombati sportcsarnokban. A dunaszerdahelyiek buszos utazást is szerveztek, amelyre 60 szurkoló jelentkezett, valamint a sárga-kékek utánpótlás játékosai közül is sokan csatlakoztak a drukkerekhez, akiknek egy további része autóval érkezett a helyszínre.

A szervezés a SZH részéről ezúttal is hagyott kívánnivalót maga után, legalábbis ami az újságírói beléptetést és elhelyezést illeti. Végül a bevonulásra készülő játékozok között szlalomozva megkaptuk a belépéshez szükséges akkreditációinkat és még éppen időben találtunk helyet magunknak a lelátón, méghozzá a legjobb helyen, a dunaszerdahelyi szurkolótábor mögött.

Az első gólt a HC DAC szerezte méghozzá Erika Rajnohová révén, majd megszületett Magera Noémi első védése is. 

A 4. perc végére már 3:0-ra vezettek a csallóköziek, a nagymihályiak nem tudták időben felvenni a mérkőzés ritmusát, így nem volt meglepő, hogy a találkozó negyedik gólját is Debre Viktor csapata lőtte, az Iuventa edzője pedig időt kért.

A rövid szünet után megszületett a Michalovce első két gólja. A hangulatról elsősorban a szerdahelyi szurkolók gondoskodtak, bár keletről is érkezett egy maroknyi szurkolótábor, de nem volt esélyük megnyerni a hangpárbajt. A két gyors találat úgy tűnt nem törte meg Pénzes Mónikáék lendületét, akik folytatták hatékony támadójátékukat, de a címvédő egyre inkább bemelegedett és felzárkózott. 

A 12. percben Eliška Desortovát kiállították, miután támadás közben egy szerencsétlen mozdulattal eltalálta ellenfele fejét, majd Kristína Pastorková is erre a sorsra jutott, aki védekezésben nyúlt rossz helyre. Magera előbb egy szépet védett, de a kipattanó után egyenlített az Iuventa, majd a következő akció végén a vezetést is átvették, 6:7.

Debre 6:9-nél kért időt a 17. percben. A szurkolótábor is érezte, hogy szüksége van kedvenceiknek a segítségre és próbáltak plusz erőt adni a csapatuknak, de a különbség tovább nőtt, 7:11.

Magera védése után Kovács Noémi talált be és megkezdte a felzárkózást a Dunaszerdahely. A csarnokban, amely teljesen megtelt, sokan még álltak is, zúgott a „Mindent bele!”. 

A félidő végére kettős emberelőnybe kerültek a szerdahelyiek így sikerült egy gólra felzárkózniuk Rajnohováéknak. Az eredményjelzőn 15:16 állt a félidőben. 

A helyszíni DJ a mérkőzés közben is rendre jól választott zenét, fokozva a hangulatot, de meglepő volt, hogy a szünetben egy magyar dal is megszólalt. Nagyszombatban ez nem megszokott.

Hírdetés

A második játékrész egy Jablosnka-védéssel és a túloldalon egy jó szerdahelyi védekezéssel indult, így Pénzes egyenlíteni tudott a 32. percben, 16:16. Az Iuventa szurkolótábora néhány másodpercre fölénybe került, de a csallóközi drukkerek gyorsan visszavették a kezdeményezést a lelátón. 

Bő nyolc perce tértek vissza a játékosok a pályára, amikor Rajnohová révén újra vezetéshez jutott a HC DAC, Magera védett egy óriásit és Krivokapic is betalált, 21:19. Jött a nagymihályi időkérés.

A 41. percben Kompaniiets vesztette el a fejét és tarolta le a labdát szerző Desortovát, ami miatt teljesen jogosan küldték le 2 percre. 

A szurkolók támogatása szemmel láthatóan sokat segített a dunaszerdahelyieken, ez pedig Policarpo egyik gólja után is látszott. A brazil légiós visszafutva a szurkolók felé nézett és az égbe emelte az öklét. 

Több sem kellett a sárga-kék drukkereknek, annál is inkább, mert három góllal meglépett a csapatuk, majd a saját nevelésű Pénzes is betalált, 24:20. „Játszik a DAC!”, visszhangzott az egész csarnokban. Közben pedig futótűzként terjedt a hír a lelátón, hogy a focicsapat 3:0-ra vezet a Ružomberok ellen.

Debre Viktor 24:22-nél a 49. perc elején kérte ki második idejét, ami után csapata két gólt lőtt, így visszaállt a négyes különbség. „Mi vagyunk a sárga-kékek, hej, hej” kiabálták a drukkerek, amikor Kovács betalált, 27:22. Bő nyolc perc volt még hátra ekkor, a Michalovce trénere pedig időt kért. A szerdahelyi drukkerek között ekkor újabb eredmény került szóba: Podbrezová–KFC 2:0 után, 2:2, újabb ok az örömre.

Az utolsó öt perc 30:24-nél kezdődött el. A nagymihályi szurkolók becsületére legyen mondva, hogy még ekkor is dobolással, tapssal segítették csapatukat. Desortová kapufás gólja után úgy tűnt már az ünneplésre készülnek a dunaszerdahelyi szektorban. Nem is jártak messze az igazságtól, már csak a különbség volt kérdéses, a kapkodó Iuventa nem tudott mit tenni. 

Az utolsó másfél percben már a „Kupagyőztes! Kupagyőztes!” és a „Szép volt, csajok!” skandálása váltotta egymást. 

A HC DAC története során először nyerte meg a Szlovák Kupát. Három elbukott döntő után Magera Noémiék 33:28-ra győzték le a Iuventa Michalovce csapatát.

Az érem- és kupaátadásra azonnal sor került, a dunaszerdahelyiek előbb a pályán örültek, majd a szurkolókkal közösen is ünnepeltek, majd miután még a nagymihályi szurkolók is lepacsiztak a friss kupagyőztessel, az öltözőben folytatódott, vagy inkább kezdődött a buli.

A folyosón Debre Viktor, Magera Noémi, Kovács Noémi és Pénzes Mónika értékelt lapunknak. Nyilatkozataikat rövidesen megosztjuk oldalunkon.

HC DAC–Iuventa Michalovce 33:28 (15:16)
Nagyszombat, 1200 néző. Jv.: Haščíková, Kellner

HC DAC: Magera Noémi, Simona Tomovčíková (kapusok) – Pénzes Mónika 5, Erika Rajnohová 7, Emma Boada 1, Kristína Pastorková 4, Eliška Desortová 3, Kovács Noémi 6, Anastasija Kirvokapic 2, Valeria Policarpo Santos 3, Sári Barbara 1/1, Élő Beatrix 1, Csernyánszky Dóra, Mészáros réka, Woth Viktória, Linea Csocsaj.

Döntő

A dunaszerdahelyiek is hibátlan mérleggel büszkélkedhetnek a MOL Ligában, ráadásul kirobbanó formában vannak: a Zlínt és a Hodonínt lesöpörték a pályáról, és az örök rivális, szlovák bajnoki címvédő nagymihályiakat is magabiztosan, öt góllal verték egy hete. Mindezt úgy, hogy Eliška Desortovára nem számíthat Debre Viktor vezetőedző.

A HC DAC ugyanakkor elég komoly ellenfelet kapott kezdésként (vasárnap, 11.30), az Elche a sorozat 2023/24-es idényének győztese. Tavaly a spanyolok és a csallóköziek eggyel magasabban, az Európa-ligában próbáltak szerencsét. A dunaszerdahelyieket kettős győzelemmel búcsúztatta a Valcea rögtön az első párharcban. Az Elche eljutott ugyan a csoportkörig, de ott mind a hat mérkőzését elveszítette.

Érdekes

A Duslo jövő szombaton (okt. 4., 18.00) fogadja majd Vágsellyén a bosnyákokat a visszavágón.

A dunaszerdahelyiek az odavágóhoz hasonlóan vasárnap játsszák majd párharcuk második meccsét (okt. 5., 19.00). 

A vágsellyeiek semmit nem bíztak a véletlenre

A vágsellyeiek az első meccsen kilencgólos előnyt harcoltak ki a bosnyák Krivaja Zavidovici otthonában, így a visszavágó formalitásnak ígérkezett, és ott sem bíztak semmit a véletlenre: 47:29-re győztek. 

„Semmit sem tudtunk az ellenfélről, ez az első meccsen még érződött, de a visszavágón jobban figyeltünk mindenre” 

– idézi a mynitra.sme.sk oldal a hétgólos Diana Mária Vargovát.

A 3. forduló sorsolását október 7-én tartják, a Duslo a nem kiemelt csapatok közé került, az előző körben erőnyerő Iuventa Michalovce, pedig a kiemeltek között található.

 2. forduló, visszavágók:

Šaľa–Krivaja Zavidovici 47:29 (23:13) , legeredményesebb vágsellyeiek: Vargová 7/3, Bujnochová 6, Rajnohová 6 – az első meccsen 36:27, tj.: Šaľa.

HC DAC–Elche 30:24 (12:16), a legeredményesebb dunaszerdahelyiek: Policarpo Santos és Élő 7-7, Pastorková 6/3 – az első meccsen 21:31, tj.: Elche.

Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »