Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök hétfőn (október 6.) tölti be 50. életévét. Ő az első politikus Szlovákiában, akinek sikerült fokozatosan betöltenie mindhárom legmagasabb alkotmányos tisztséget. Először a parlament elnöke lett, kétszer is, majd betöltötte a miniszterelnöki posztot is, végül a polgárok megválasztották a Szlovák Köztársaság elnökének. Politikai karrierje során a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának (NR SR) képviselője is volt, valamint betöltött miniszteri és miniszterelnök-helyettesi posztot is.
Pellegrini 1975. október 6-án született Besztercebányán. Egyetemi diplomáját pénzügy, bankügy, befektetés szakon a besztercebányai Bél Mátyás Egyetemen és a Kassai Műszaki Egyetemen szerezte.
A parlamentbe először a 2006-os előrehozott választások után jutott be, amikor megalakult Robert Fico (Smer-SD) első kormánya. A parlamentben a gazdaságpolitikai bizottságban, az NBÚ (Nemzeti Biztonsági Hivatal) határozatait felülvizsgáló bizottságban, valamint a mandátumvizsgáló és mentelmi bizottság tagjaként tevékenykedett. A 2010-es választások után a Nemzeti Tanács ellenzéki képviselője lett, tagja volt a pénzügyi és költségvetési bizottságnak, valamint az NBÚ határozatait felülvizsgáló bizottságnak.
A következő előrehozott választások után ismét sikeresen jelöltette magát a Smer-SD színeiben a Nemzeti Tanácsba, de képviselői mandátumát nem használta fel, hanem 2012 és 2014 között a Szlovák Köztársaság Pénzügyminisztériumának államtitkáraként dolgozott. 2014 júliusától novemberéig ő vezette az oktatási minisztériumot, Dušan Čaplovičot váltva a miniszteri poszton. Ugyanebben az évben a Nemzeti Tanács elnöke is lett, amikor november 25-én felváltotta a lemondó Pavol Paškát (Smer-SD).
A 2016-os választások után a befektetésekért és informatizációért felelős miniszterelnök-helyettesi pozíciót töltötte be. Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolása utáni politikai válság idején, 2018 márciusának elején, ideiglenesen őt bízták meg a kultúráért felelős minisztérium vezetésével a lemondott Marek Maďarič (Smer-SD) helyett.
A politikai válság Robert Fico harmadik kormányának lemondásához vezetett. Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök 2018. március 15-én bízta meg Pellegrinit az új kormány megalakításával. A Smer-SD, SNS és Most-Híd pártokból álló kormány miniszterelnökeként 2018. március 22-től 2020. március 20-ig dolgozott. A 2020. február 29-én tartott parlamenti választások kampányában ő volt a Smer-SD listavezetője.
2020 júniusában bejelentette szándékát egy politikai párt alapítására, eközben lemondott a Smer-SD alelnöki posztjáról, és kilépett a pártból. További tíz, a Smer-SD színeiben megválasztott parlamenti képviselő is csatlakozott hozzá.
A Hlas-SD pártot 2020. szeptember 11-én jegyezték be, és november 28-án tartották az alakuló kongresszusát, ahol a delegáltak Pellegrinit választották meg elnökének. A 2023. szeptember 30-i előrehozott parlamenti választások után a Hlas-SD a győztes Smer-SD-vel és az SNS-szel együtt a kormánykoalíció tagja lett, és Pellegrinit 2023. október 25-én a képviselők 131 szavazattal ismét a parlament elnökévé választották.
Pellegrini 2024. január 19-én jelentette be hivatalosan indulását a Szlovák Köztársaság elnöki posztjáért a besztercebányai Állami Opera épületében. A 2024. március 23-án tartott elnökválasztás első fordulójában a második helyen végzett, 834.718 szavazatot (azaz 37,02%-ot) szerezve. Az első forduló győztesével, Ivan Korčokkal (958.393 szavazat; 42,51%) együtt jutott be a második fordulóba, amelyet 2024. április 6-án tartottak. A második fordulóban Pellegrini 1.409.255 (53,12%) szavazatot kapott. Ellenjelöltje, Korčok 1.243.709 (46,87%) szavazatot kapott.
A Hlas-SD kassai kongresszusán 2024. június 1-jén a delegáltak Matúš Šutaj Eštokot választották meg a párt új elnökévé. A Hlas-SD alapítója és újonnan megválasztott szlovák köztársasági elnök, Pellegrini, akinek a párttagságát felfüggesztették, az alapító elnöki pozíciót kapta.
Pellegrini beiktatására 2024. június 15-én került sor, amikor a Nemzeti Tanács ünnepi ülésén letette az elnöki esküt. Pellegrini szlovák köztársasági elnökként az első hivatalos külföldi útja 2024. június 26-án a Cseh Köztársaságba vezetett.
Teraz.sk
Nyitókép forrása: SITA/Kancelária prezidenta SR
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


