Az utolsó negyedórában a tűzzel játszott a Sepsi OSK, amely vasárnap saját közönsége előtt Dimitri Oberlin második félidő elején szerzett góljának köszönhetően 1–0-ra győzött a Ceahlăul Piatra Neamț ellen a másodosztályú labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában. A sepsiszentgyörgyi együttes idénybeli ötödik sikerével immár kilencedik a rangsorban, ugyanannyi ponttal rendelkezik, mint a szintén felsőházi rájátszásba jutásért küzdő másik három riválisa.
Ovidiu Burcă vezetőedző a Bukaresti Steaua elleni vereség után alaposan felforgatta csapatát, ezúttal Darius Oroian, Fábio Vianna, Dani Iglesias, Mavis Tchibota és Nicolae Păun kapott helyet a kezdő tizenegyben. A Sepsi OSK támadószellemben lépett pályára, sorra alakította ki a helyzeteket, miközben ellenfele a védekezésre összpontosított és ellentámadásokra rendezkedett be, azonban ezek teljesen veszélytelenek voltak. Tchibota két lövése is elszállt a kapu felett, akárcsak Fábio Vianna fejese, majd Alin Techereș távoli kísérletét szögletre tolta Ionuț Ailenei. A folytatásban Oberlin kisodródva előbb az oldalhálóba továbbított, aztán a svájci csatár újabb lehetőségét lábbal hárította a kapus, aki Dani Iglesias és Sigér Dávid próbálkozását is kiütötte, illetve Darius Oroian szabadrúgásánál is bravúrral mentett.
A játék képe a második félidőben sem változott, a házigazdák sokkal többet tettek a gólszerzés érdekében, az erőfeszítésüket pedig az 52. percben siker koronázta, ekkor Sigér előkészítéséből Oberlin tekert a bal felsőbe (1–0). Ezt követően a háromszéki gárda még egy ideig érvényesítette akaratát, Nicolae Păun fejese elkerülte a jobb felső sarkot, a 71. percben a csereként beállt Giovani Ghimfus lövését fogta a fiatal hálóőr. Az utolsó negyedórában visszavett a háromszéki alakulat, ezáltal kiegyenlítettebbé vált a találkozó, ezt kihasználva a vendégek többször egyenlíthettek volna. Carl Davordzie lehetőségét magához ölelte Bogdan Ungureanu, Geani Crețu kísérlete az oldalhálóban kötött ki, míg Julien Yolou kevéssel célt tévesztett, így a piros-fehér mezesek, ha nehezen is, de behúzták a három pontot.
Labdarúgás, 2. Liga, alapszakasz, 9. forduló: Sepsi OSK–Ceahlăul Piatra Neamț 1–0 (0–0). Sepsiszentgyörgy, Sepsi Duna Aréna, 1655 néző. Vezette: Alin Olaru (Râmnicu Vâlcea). Sepsi OSK: Ungureanu – Oroian, Tamm, Vianna, Techereș, Sigér, Păun (Aganović, 67.), Iglesias (Skorup, 80.), Tchibota (Ghimfus, 55.), Oberlin, Heras (Cîmpean, 80.). Vezetőedző: Ovidiu Burcă. Piatra Neamț: Ailenei – Alistar (Munteanu, 78.), Marc, Telcean, Stroe, Buțerchi (Moussinga, 58.), Filip, Petre (Crețu, 58.), Yolou, Granja (Matiș, 74.), Davordzie. Vezetőedző: Cristian Pustai. Gólszerző: Oberlin (52.). Sárga lap: Ungureanu (83.), illetve Marc (38.), Alistar (64.).
További eredmények, 9. forduló: Nagyváradi FC Bihar–FC Voluntari 1–1, CS Tunari–FC Metalul Buzău 2–4, Concordia Chiajna–Jászvásári Poli 2–0, CS Dinamo Bukarest–CS Afumați 0–0, Resicabányai CSM–CSM Slatina 2–0, Chindia Târgoviște–FC Bacău 4–0, Sellenberki SK–FC Câmpulung Muscel 5–0, Szatmárnémeti Olimpia–Újszentesi SK 1–4, Vajdahunyadi Corvinul–Bukaresti Steaua 0–0.
A táblázat:
1. Vajdahunyad 7 2 0 15–5 23
2. Nagyvárad 7 1 1 22–9 22
3. Târgovişte 6 2 1 20–5 20
4. Voluntari 5 3 1 10–6 18
5. Steaua 5 2 2 15–12 17
6. Chiajna 5 1 3 19–9 16
7. Resicabánya 5 1 3 19–10 16
8. Marosvásárhely 5 1 2 17–8 16
9. Sepsi OSK 5 1 3 9–8 16
10. Afumaţi 4 2 3 11–8 14
11. Jászvásár 4 2 3 10–8 14
12. Buzău 4 1 4 12–10 13
13. Piatra Neamţ 3 2 4 7–16 11
14. Slatina 2 3 4 8–11 9
15. Bacău 2 3 4 10–14 9
16. Újszentes 2 1 6 14–19 7
17. Dinamo 1 4 4 6–12 7
18. Beszterce 1 3 4 7–14 6
19. Tunari 1 3 5 10–18 6
20. Sellenberk 1 2 6 11–15 5
21. Szatmárnémeti 1 1 7 9–24 4
22. Câmpulung 1 1 7 5–25 4
A másodosztályú labdarúgó-bajnokság két hétig szünetel, ezután a Sepsi OSK a táblázatban tizenötödik FC Bacău vendégeként lép pályára a tizedik fordulóban.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


