mai, digitalizációval, közösségi médiahasználattal átszőtt világunkban viszonylag könnyen találhatunk választ a legtöbb kérdésre. Például arra, hogy hol mindenhol szerveznek október 6-i megemlékezéseket a Felvidéken. A legjobb persze az lenne, ha egy kattintással találnánk meg az összes helyszínt, időpontot, szónokot. Ha ilyen lista nem áll rendelkezésre, akkor marad a kutakodás. Több kattintás, de manapság nagyjából 70-80 százalékos eredményt érhetünk el, mert a legtöbb település, szervezet legalább a Facebookra feldobja a meghívóját.
Tavasszal örömmel vettem, hogy a Magyar Szövetség megpróbálta összegyűjteni a március 15-i ünnepségeket járások szerint. Elég jó kis lista volt, a járási programajánlómban is felhasználtam, kiegészítve az általam megtalált meghívók listáját. Azért, hogy senkinek se legyen oka azt mondani, hogy nem tudott ünnepelni, mert nem tudta, hova mehetne. Október hatodika tapasztalataim szerint nem bír akkor mozgósító erővel a Felvidéken megemlékezések szempontjából. Bár sok helyen tavasszal és ősszel is megemlékeznek a magyar történelem e két fontos évfordulóján, valahogy az október 6-i lista mindig rövidebbre sikerül.
Ma délelőtt elém ugrott a Magyar Szövetség összesítése az október 6-i megemlékezések helyszíneiről. Azt ugyan nem tüntették fel, hogy mi alapján sikerült összeállítani a kurta listát. Netán aszerint, hova hívták meg a párt személyiségeit beszédet mondani? Vagy a Maszövi alapszervezetei által szervezett megemlékezések adták a lista gerincét? Esetleg hasraütés-szerű döntés volt?
Nos, bármelyik verzióval dolgozunk, több dolog is feltűnik rögtön az elején. Például, hogy hiányzik a Galántai és az Érsekújvári járás, valamint Kassa és környéke. Aztán az is, hogy az elvileg legmagyarabb járásban, a Dunaszerdahelyiben csak három várost sikerült összegyűjteni – Nagymegyert valahogy nem találták, ahogy az Őry Péter (alelnök) által vezetett Csallóközcsütörtököt sem, a járás további községeit pedig már nem is említem. A Komáromi járás is hiányos lett. Nincs ott például Ógyalla, ahol Viola Miklós, a párt egyik közismert arca a főszónok. A Losonci járásban is csak Füleket sikerült listázni, és még sorolhatnánk.
A párt, biztos ami biztos, a kommentszekcióba megfogalmazott egy kérést, miszerint ha valakinek tudomása lenne más megemlékezések időpontjáról, jelezze.
Elviekben a járási elnökök megkezdték az együttműködést a járási Csemodok-elnökökkel, de ez sem tükröződik vissza a megemlékezések listáján.
Mindez a szokásosnál is nevetségesebbé teszi a pártelnöktől származó, szintén a Magyar Szövetség facebook-oldalán megjelenő, egy nappal korábbi idézetet, miszerint „a legtöbb kritika a belső harcok, a visakodás miatt érte a magyar pártot. Ma már megvan a belső kohézió, ez jó kiindulópont a szakmai munkához.”.
Hol van itt a kohézió?
Komjáthy Petőcz Andrea
Nyitókép: pannonrtv.com/illusztráció
A párt által összegyűjtött megemlékezések listája 2025. október 5-én délben:
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


