A migránsok jubileuma előtt néhány nappal egy csoport menekült érkezett Rómába a humanitárius folyosók projekt keretében, amelyet a Sant’Egidio közösség dolgozott ki együttműködésben az Olasz Püspöki Konferenciával és az olasz protestáns egyházakkal. „Ma már elmondhatjuk, hogy léteznek legális lehetőségek a segítségnyújtásra és a befogadásra” – nyilatkozta Daniela Pompei a vatikáni médiának.
Minden alkalommal cseppnek tűnik a tengerben – kis számok, nem nagy felhajtás –, pedig amióta 2016-ban a Sant’Egidio, az Olasz Püspöki Konferencia, az Olasz Protestáns Egyházak Szövetsége és a Valdens Kerekasztal együttműködésével megnyitották a humanitárius folyosókat, több mint 8600 ember, köztük sok gyermek érkezett biztonságos úton Európába. Közülük több mint 7200-an Olaszországban találtak menedéket és tanúskodnak ma már arról, hogyan lehet új életet kezdeni. Október 2-án egy 44 fős csoport érkezett a szudáni polgárháború következtébe bevándorlási célponttá vált Etiópiából.
A fogadtatás Fiumicinóban
„Meghatottan vártuk őket a római Fiumicino repülőtéren, transzparensekkel, énekekkel és ünnepléssel – mesélte Daniela Pompei, a Sant’Egidio közösség menekültszolgálatának vezetője. – Az első dolgunk az volt, hogy megöleltük egymást, ismeretlenül is.” A 44 menekült között vannak eritreaiak és 17 szomáliai is, akik rettenetes erőszakot szenvedtek el az iszlamista milíciák részéről.
Többségükben felnőttek, akiknek hazájukban munkájuk, szakmájuk volt, és anyagi és szociális szempontból is viszonylag jól éltek. Sokan orvosok, akik a szudáni háború kitörése után 2021 és 2022 között, hirtelen „senkikké” váltak, „eggyé a sok menekült között, akinek a sorsa senkit sem érdekel”. Hálásak azoknak, akik megnyitották számukra ezt az utat a sivatagban, miközben aggódnak azokért, akik ott maradtak. Szeretnék, hogy később majd ők maguk is tudjanak segíteni a befogadásnál. „Mély benyomást tett rám egy 17 éves lány, aki családjával érkezett Rómába. Azt mondta, orvos akar lenni, majd visszatérni az országába, hogy segíthessen, mások rendelkezésére álljon, életeket mentsen, mert Szudánban már nincsenek orvosok, mindet megölték.”
A menekültek jubileumának előszele
Szentévi hír, hogy biztonságos helyre érkeztek, távol a bombázásoktól, a menekültek jubileuma előtt, amelyet vasárnap ünnepelnek a Szent Péter téren a 10.30-kor kezdődő szentmisével, amelyet Leó pápa celebrál. Figyelmeztet minket ez a program arra, hogy léteznek legális lehetőségek a befogadásra.
A remény jele ennek a csoportnak az érkezése, éppen akkor, amikor a világ megemlékezik a 2013. október 3-i lampedusai tragédiáról, amelyben 368 migráns vesztette életét egy Líbiából érkező hajón. Ma is Líbia az egyik tömeges kiindulási pontja a menekülteknek, mert az országban nincsenek szabályok, ellenőrzések, nincs stabil kormány, van viszont sok embercsempész és sok haláleset.
Remény Líbiának is
„A Földközi-tenger továbbra is temető, Líbia pedig továbbra is emberkereskedelem, a kínzások és a menekültekkel való szörnyű bánásmód helyszíne – mondta el Daniela Pompei –, de itt is van remény, mert végre humanitárius folyosók létesültek az észak-afrikai ország felé is. Egy hónap múlva újabb repülőgépet várunk, ezúttal Líbiából érkező emberekkel. Ma reggel ott voltunk mi, akik fogadtuk őket, és azok a családok, akiknél ezek az emberek élni fognak, de ott voltak a hat hónappal ezelőtt Líbiából érkezett szudániak is, akik fontosnak tartották, hogy ott legyenek.
Minden alkalommal, amikor sikerül megmentenünk valakit és új perspektívákat adni neki, tudatosul bennünk, hogy valóban lehetséges méltóságteljes életet élni, amelyben a legfontosabb az ember tisztelete.”
Befogadás és integráció
A menekültek Fiumicinóból a közösség által kijelölt célállomásokra indultak, ahol családok, plébániák és egyesületek fogadják őket különböző olasz régiókban (Piemont, Veneto, Emilia Romagna, Lazio, Campania, Basilicata és Szicília). Olyan hálója ez a befogadásnak, amely egy bevált, jó tapasztalata a humanitárius folyosók programnak: támogatja az integrációt, az olasz nyelv elsajátítását és a munkába állást a felnőttek számára, valamint az iskolai oktatásba való beilleszkedést a kiskorúak számára.
A menekültek és menedékjogot kérők kiválasztásának kritériumai
Fontos megemlíteni azokat a kritériumokat is, amelyek alapján a Sant’Egidio és a közösséggel együttműködő szervezetek kiválasztják azokat a személyeket, akik átjuthatnak a humanitárius folyosókon. „Alapvetően fontos megtudni, milyen körülmények közül jönnek, ezért kérünk információkat a származási országokról, majd küldöttjeink, a Sant’Egidio, a püspöki konferencia, az olasz Caritas, a protestáns egyházak szövetségének képviselői misszióba indulnak a helyszínre, hogy meghallgassák, kiválasszák azokat az embereket, akik ez esetben például Addisz-Abebában, vagy más menekülttáborokban élnek. Emellett folyamatos az együttműködés olyan nemzetközi szervezetekkel, mint az UNHCR (United Nations High Commissioner for Refugees – ENSZ Menekültügyi Főbiztosa – a szerk.), amely jelentéseket küld, de néha maguk az olaszországi menekültek is szolgálnak információkkal, és ez egy nagyszerű módja annak, hogy megkönnyítsük a családok újraegyesítését, ami egyébként nehéz lenne.”
Forrás: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége
Fotó: Vatican News
Thullner Zsuzsa/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


