Október 2-án fogadta audiencián XIV. Leó pápa a latin-amerikai és karibi orvosi szövetség tagjait. A párbeszéd és a fizikai jelenlét alapvető a beteg és az orvos kapcsolatában – mutatott rá a pápa. Felidézte Boldog José Gregorio Hernández alakját, aki Venezuelában a szegények orvosaként lett ismert, és akit október 19-én avatnak szentté.
Több mint 2 millió orvost tömörít a szervezet a latin-amerikai és karibi országokban, akiknek áldozatos munkájáért a pápa köszönetet mondott, majd megjegyezte, hogy október 2-án ünnepli az Egyház az őrangyalokat. Ahogyan az angyalok őriznek és óvnak minket életünk útján, az orvos-beteg kapcsolat is személyes törődésre és az egészség ápolására épül.
Krisztus az orvos és az orvosság
Szent Ágoston Krisztusra úgy hivatkozott mint orvosra és egyben orvosságra (Ipse medicus, ipse medicamentum). Orvos, mert Ige és orvosság, mert testté lett Ige. Az Ige és a test is fontos: a párbeszéd, a kommunikáció és a fizikai érintkezés egyaránt részét kell hogy képezze a terápiás kapcsolatnak, túl az eszközökön és gépeken, amelyeket a betegségek gyógyítására használnak.
Az evangéliumban azt olvassuk, hogy Jézus sok beteget meggyógyított, például a leprást, aki térdre borulva kérte tőle ezt. Jézust megindította a leprás viselkedése, kinyújtotta a kezét, megérintette és azt mondta: „Akarom, tisztulj meg!” (Mk 1,40–42). Nem egy gépies mozdulatról van szó, hanem egy személyes kapcsolat jött létre a leprás és Jézus között. Az érinthetetlen Jézus simogatásából egészséget és üdvösséget nyert – fejtette ki beszédében Leó pápa.
A szegények orvosa
Sok orvos betegei jóllétének szentelte életét, mint például Boldog José Gregorio Hernández, aki a 20. század elején az egyik legismertebb orvos volt Venezuelában. Kiemelkedő szakmai tudását össze tudta hangolni a rászorulók iránti odaadással, ami miatt kiérdemelte a szegények orvosa elnevezést.
A mesterséges intelligencia helyes használata
XIV. Leó pápa az orvos-beteg kapcsolat fontosságát elemezve rámutatott, hogy itt két ember közötti kapcsolatról van szó, a maguk személyes történetével együtt.
Ez a meggyőződés segít abban, hogy megértsük, a mesterséges intelligenciának hol a helye az orvoslásban. A technológia nagy segítség lehet és kell is hogy legyen a klinikai ellátás javításában, ugyanakkor soha nem foglalhatja el az orvos helyét, mert ahogy XVI. Benedek pápa mondta: az orvosok szeretettartalékok, akik lelki nyugalmat és reményt adnak a szenvedőknek. Az algoritmus soha nem fogja tudni helyettesíteni a közelség gesztusát vagy a vigasztaló szavakat. „Kedves barátaim! Nagy és ösztönző kihívások várnak rátok, melyeket reménnyel kell megoldanotok” – fogalmazott a pápa.
Az audiencia végén Jézus Krisztushoz, reménységünkhöz és Szűz Máriához, a betegek anyjához fohászkodott, hogy kísérjék a latin-amerikai és karibi orvosok életét. Az Úr áldását kérte rájuk, majd újra elismételte, milyen fontos az a kapcsolat, amit minden betegnek nyújtanak, ami számukra az élet és remény lehetősége.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


